hvg.hu: A Liza, a rókatündérrel sikerült olyan filmet csinálnia, amit a kritika és a közönség is imádott. A bemutató óta hosszú hónapok teltek el. Nem hagyott maga után nagy űrt?

Ujj Mészáros Károly: Iszonyúan örültem a Liza sikerének, elképesztő volt a kritikai és közönségfogadtatás, és amit utána művelt a külföldi fesztiválokon, az is döbbenetes. 44 fesztiválra hívták meg, és 24 díjat kapott eddig. Amikor terveztük a DVD-borítót, nem tudtuk, hogy fér rá minden. Nagy űrt viszont nem hagyott, mert mint egy visszafogott versenyló, úgy vártam, hogy el tudjunk kezdeni dolgozni a következő filmemen. Az írásra kaptunk támogatást a filmalaptól, ezért minél előbb össze kéne hoznunk egy nagyon-nagyon jó forgatókönyvet, ezen dolgozunk gőzerővel. Le is mondtam minden reklámot. A siker legfőbb visszaigazolása nekem, hogy megint tudok filmet forgatni, és igazán csak ezzel kezdtem el pihenni is.

hvg.hu: Ha jól tudom, műfaji filmről van szó. Mire készüljünk?

U. M. K.: Krimi lesz.

hvg.hu: Bátor vállalás.

U. M. K.: Pláne, hogy mostanában nem nagyon mennek a krimik Magyarországon. Viszont ha ebből is tudunk olyan különlegeset csinálni, mint amennyire a Liza különleges volt a maga műfajában, akkor lehet, hogy ezt is megnézik. Hosszú idő telt el, amíg olyan filmeket kezdtem csinálni, amelyek egy történetet mesélnek el. Ehhez képest a műfaji film egy egészen komoly váltás.

Balsai Mónika és Ujj Mészáros Károly a forgatáson

MTI / Kallos Bea

hvg.hu: Nehezen találta meg a helyét a filmes szakmában. A Liza oldott ezen valamit, vagy szívesebben maradsz a saját világodban?

U. M. K.: Ritkán nem vagyok a saját világomban, de ha arra kerül a sor, hogy kilépjek belőle, akkor úgy érzem, elfogadóbb és barátságosabb a közeg a Liza óta. Én is változtam annyit, hogy nem menekülök ezek elől a kihívások elől, nyitottabbá váltam. Ahhoz kellett egy nagyjátékfilm, hogy filmrendezőnek mondjam magam, és ne legyen bennem gátlás ezzel kapcsolatban.

hvg.hu: Korábban mi volt az „öndefiníciója”?

U. M. K.: Reklámfilmrendező.

hvg.hu: Olyan kamaszként képzeljük el, aki falta a filmeket?

U. M. K.: Keszthelyen voltam gimnazista, ahol akkor még volt mozi. Szomorú, hogy ott már nem lehetett bemutatni a Lizát. A gimiben volt egy filmklub, ahol olyan filmeket nézhettünk meg, amelyeket moziban vagy tévében nem láthattunk, például az Alient vagy a Tűz háborúját. Egyszer az unokatestvérem megpróbálta megmutatni A texasi láncfűrészes gyilkos első részét videóról, de az első jelenetben, amikor még csak az ajtót kaszabolta össze a címszereplő, mondtam, hogy köszönöm, ezt én nem bírom. Ez volt az első VHS-élményem. Nem voltam ehhez hozzászokva, akkor még nem igen voltak videojátékok, magyar tévében thrillereket és horrorokat nem nagyon lehetett látni. Hosszú idő telt el, amíg megszoktam az efféle brutális dolgok látványát.

hvg.hu: Meg kellett szoknia?

U. M. K.: Annyi minden szembejön, ami érdekes a maga nemében, mint például a Hetedik. Vagy ha például a neten keresek egy filmhez sebeket, akkor is találkozom erős, valódi sérüléseket ábrázoló képekkel.

hvg.hu: A filmes vonzalom ellenére mégis a Közgázon diplomázott.

U. M. K.: Nem tudtam, mi akarok lenni. Gimiben csináltunk végzősként egy viccesnek szánt filmecskét, abban már nagy elánnal vettem részt. Aztán több egyetemi filmklubba is jártam, elég nagy dózisban szívtam magamba a filmeket: heti 5-7 volt a minimum, volt, hogy napi 2. Közben pedig rájöttem, hogy én ezt szeretném csinálni. Egy borzasztó filmet egyébként csináltam az egyetem alatt is. Levetítettük az egyik előadóteremben, de kicsit sokkolta a közönséget. Anarchista dolog lett belőle.

Molnár Piroska, Balsai Mónika és David Sakurai a ''Liza, a rókatündér'' című film forgatásán

MTI / Kallos Bea

hvg.hu: Milyennek látja az átlag magyar filmfogyasztó ízlését? Szükséges lenne például bevinni a filmet a közoktatásba?

U. M. K.: Amennyire érdemes képzőművészetet és zenét tanulni, annyira érdemes lenne a filmekbe és némi filmtörténetbe is belekóstolni. Az énektanárunk például arra törekedett, hogy kinyissa a fülünket. A gimnáziumban az volt a küldetése, hogy hallgassuk a klasszikus zenét, és valamilyen szinten megszerettesse velünk. Ez a rigorózus általános iskolai Kodály-módszerhez képest mindenképp érdekesebbnek tűnt.

hvg.hu: A Lizában kifejezetten fontos szerepe van a zenének. A forgatási anekdoták szerint a helyszín kiválasztásakor is vitték magukkal, hogy benne legyenek a hangulatában. Közel áll önhöz ez a zenei világ?

U. M. K.: Az elektronikus zenétől kezdve a klasszikusokig abszolút mindenevő vagyok. Sosztakovicsot például a Budapesti Fesztiválzenekar megkeresése kapcsán kezdem felfedezni. A középiskolásoknak szóló, Lásd, amit hallasz című filmpályázatának szervezői felkértek zsűrielnöknek. A fiataloknak itt az volt a dolguk, hogy Sosztakovics Hamlet-szvitjére forgassanak kisfilmeket, ami combos és komplex feladat. A kedvencem nagyon sokáig Beethoven volt, nagyon szerettem Muszorgszkijt, aki viszont nagyon megragadott, az Puccini, akinek a zenéje picit a Liza világával is rokonítható. Az operáiban a zene és a dramaturgia hihetetlen tökéletességűre csiszolt – az ember nem tudja magát kivonni alóla érzelmileg. Hihetetlen sűrítménye annak, amit a zene hatására át tudunk élni. Fiatalkoromban nagyon szerettem a punkot és mindent, ami a punkból jött, volt, hogy punkra aludtam el. Sokáig az REM volt a kedvenc zenekarom, a 70-es évek végén, 80-as évek elején érdekes volt a brit pop. Ebből a Stone Roses volt a legjobb, amiből egy máig ható dolog nyílt ki az Oasisen keresztül. Az angolok valamit nagyon elkaptak akkor, mostanában pedig ugyanezt csinálják a skandinávok.

hvg.hu: Itt nem a mélydepresszív izlandi zenékre gondol, ugye?

U. M. K.: Amióta voltam Izlandon, azt gondolom, Björk egy borzasztóan normális és nagyon helyén lévő énekesnő, Sigur Ros viszont épp az, amit ott éreztünk. Nemrég beszélgettem egy izlandi rendezővel, elmeséltem, milyen nyomasztó tapasztalataim vannak Izlandról, és azt mondta, én vagyok az első ember, aki ugyanazt írja le, amit ők, izlandiak éreznek. Izland nyilván kicsit extrémebb hely, de a skandináv országok közül például a norvég popzene elképesztően jó. Susanne Sundført például nagyon kedvelem.

Liza, a rókatündér

hvg.hu Hogy talál rá a filmjei zenéire?

U. M. K.: Autóban szeretek zenét hallgatni, nemrég pont egy olyan skandináv zenét hallgattam, amely gyönyörűen lefedett három jelenetet a készülő filmemből. Hihetetlenül inspiráló, hogy a zene milyen képeket generál az emberben. Gimis korom óta szeretek zenére mozizni. Ha például sokat buszozol vagy vonatozol, az hihetetlenül jó alkalom arra, hogy a saját mozidban legyél. Csak hallgatod a zenét, és hagyod, hogy jöjjenek a képek. Ez persze kicsit veszélyes, ha az ember vezet.

hvg.hu: Akkor talán skandináv hangulatú krimit várhatunk?

U. M. K.: Talán.

hvg.hu: Ön nem zenélt? Biztos volt egy punkzenekara…

U. M. K.: Nyilván volt, kettő is, sőt, volt egy egyszemélyes zenekarom is a 2000-es évek fordulóján. Az volt a neve, hogy Happy Freaks, a koncepció pedig az volt: minél rosszabb, annál jobb. Számítógéppel és gitárral eszkábáltam zenéket, és énekeltem is hozzá.

hvg.hu: Hol találjuk ezeket a kincseket?

U. M. K.: Sehol hál’ istennek. Ez a számítógépem egyik winchesterének titkos bugyrában van, de nagyon élveztem csinálni. A zene nagyon rokonítható a költészettel. Ha sok zenét hallgatsz, akkor akarod csinálni. Ha sok verset olvasol, óhatatlanul jönnek a szavak…

hvg.hu: Ha pedig sok filmet néz, forgatni is akar egyet…

U. M. K.: Igen, ezek összefüggenek.

hvg.hu: Ezek szerint verseket is ír?

U. M. K.: Nem… na jó, néha, de ezek csak viccességek.

A Company Hungary

hvg.hu: Akkor lassan egy szakácskönyvnek is eljön az ideje.

U. M. K.: Egyébként pont mostanában kezdtünk el főzni Mónival (Balsai Móni, a Liza, a rókatündér főszereplője, Ujj Mészáros párja – a szerk.), és azóta nagyon nehéz étteremben enni. Kezdünk ráérezni: én vagyok a húsok és a rusztikusabb magyar ételek felelőse, Móni pedig a péksütemények és sütőben süthető ételek specialistája.

hvg.hu: Úgy tűnik, mindenben szereti az aprólékosságot és az elmélyülést.

U. M. K.: Nem feltétlenül szeretem, mert ez elég problémás a reklámoknál. Azokhoz is ugyanilyen alapossággal állok hozzá, és így nyilván hátrányba kerülök azokkal szemben, akik pörögnek. De tény, hogy én a kutyánkkal sem tudok „csak úgy” félvállról foglalkozni.