Kult hvg.hu 2015. október. 15. 12:03

Alföldi: „Az az igazán nagy tragédia, hogy négymillió ember nem megy el szavazni”

A rendező szerint azért működik még az ország, mert vannak benne olyanok, akik változtatni akarnak, és küzdenek a számukra fontos ügyekért. Ő akkor tudna leülni beszélgetni Vidnyánszky Attilával, ha azt a Nemzeti jelenlegi igazgatója kezdeményezné.

„Azt látom magam körül, hogy nagyon sok ember van, aki változtatni akar, és képes küzdeni számára fontos ügyekért. A mániákusan megőrzött szakmai hitelüknek köszönhető, hogy egyáltalán működik még ez az ország, hogy működnek a színházak, a kórházak, az iskolák” – mondta Alföldi Róbert a 7ora7-nek adott interjúban.

A rendező szerint az az igazán nagy tragédia, hogy négymillió ember nem megy el szavazni, vagy hogy egy kétmilliós városban háromszázezer szavazattal lesz valaki polgármester. „Akik nem mennek el, azok végtelen zsákutcának látják az egészet, és nem bíznak abban, hogy tehetnek bármit is.”

Alföldi egyébként úgy érzi, belesodródott a harcos közéleti aktivista szerepbe a Nemzeti Színház vezetése idején. ”Mi akkor a munkatársaimmal nagyon erősen hittünk abban, amit jónak gondoltunk, és azért dolgoztunk, hogy ezt megvalósítsuk. Csakhogy nálunk most az a helyzet, hogyha tisztességesen végzed a dolgod, az már pont elég ahhoz, hogy barikádharcos legyél.”

Stiller Ákos

Arra, hogy leülne-e Vidnyánszky Attilával beszélgetni, leszögezte, hogy a jelenlegi helyzetben nagyon elgondolkodna, egyáltalán leüljön-e vele. Szerinte beszélgetni egyenrangú felek tudnak, és ez nem egyenrangú felek beszélgetése lenne. Példaképp erre a POSzT-ot hozta fel. „Mióta a Teátrumi Társaság bekerült, ott sem egyenrangú felek vitája zajlik. Az egyik félnél van minden: posztó, pénz és paripa. Amikor a Teátrumi Társaság beszállt a POSzT-ba, el is hangzott, hogyha nem állapodnak meg, akkor nem lesz pénz a színházi találkozóra.”

Hozzátette, akkor tudnának beszélgetni, ha a másik szakmaiságát egyikőjük sem kérdőjelezi meg (magáról kijelentette, hogy ő szakmailag soha nem támadta Vidnyánszkyt). Ugyanakkor azt is gondolja, „hogy annak kell gesztusokat tenni, aki erősebb hatalmi helyzetben van”.

Egyébként színházi értelemben konzervatívabb színházi alkotónak gondolja magát, mint Vidnyánszky Attila.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.