Kult MTI 2015. július. 31. 05:56

Bíróságra megy a Golgota ügyében a tulajdonos

Pákh Imre műgyűjtő úgy döntött, pert indít a magyar állam ellen, mert szerinte jogtalan a Golgota védetté nyilvánítása.

Bíróságra viszi a Golgota ügyét Pákh Imre, ha az állam végigviszi a védetté nyilvánítási eljárást – mondta a Népszabadságnak az Egyesült Államokban élő műgyűjtő ügyvédje.

A napilap pénteki számában megjelent írás szerint Holló Gábor ügyvéd azt mondta: jogi úton megtámadják a Munkácsy-kép védetté nyilvánítási eljárását, mivel álláspontjuk szerint a magyar államnak nincs joga megtiltani a Golgota tulajdonosának, hogy a képet kivigye az országból. Közlése szerint jogi álláspontjukat egy levélben ismertették a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központtal, választ azonban még nem kaptak.

Az ügyvéd arra kitérő választ adott, hogy terveznek-e büntetőjogi lépéseket az ügyben, szerinte az érintett feleknek egy ésszerű, tisztességes megállapodást kellene kötniük – olvasható a Népszabadságban.

Korábbi interjúnkat Pákh Imrével itt olvashatják!

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?