Valószínűleg sokan hallottak már a híres 27-es klub tagjairól, azokról a zenészekről , akik 27 éves korukban hunytak el. Az első ilyen a blueslegenda Robert Johnson volt, akit 1938-ban mérgeztek meg féltékenység miatt, az utolsó pedig a négy éve a drog és alkohol miatt elhunyt Amy Winehouse. A legismertebb klubtagok Brian Jones, Janis Joplin, Jimi Hendrix és Jim Morrison, később Kurt Cobain vagy Ian Curtis, de több mint egy tucat zenész élt pont 27 évet.

Mint azt a ritkán látott kiváló fotókkal illusztrált Rocktragédiák előszavában olvashatjuk, a különös, sötét évszámra még a tudomány is próbált magyarázatot találni. Naná, hogy brit tudósokról van szó: a liverpooli John Moores Universityn ezer esetet vizsgáltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy a rocksztároknak kétszer nagyobb esélyük van arra, hogy fiatalon haljanak meg, mint a Föld többi lakójának.

A tudósoknak innen üzenjük, hogy kissé erősnek tűnik a megállapítás, mondjuk a gyerekkatonákat, az éhségtől, betegségtől meghalt harmadik világbéli embertársainkat, vagy akár a világ legveszélyesebb szakmáit űzőket nemigen „pipálják le” ebben a zenészek.

A zenésztragédiák inkább abban különböznek a legtöbb tragédiától, hogy az a reflektorfényben élőket, a rajongók ezrei által istenített embereket sújtja, s ennek megfelelően számos legenda lengi körül ezeket.

Az tény, hogy rocksztárnak lenni sem életbiztosítás. Michele Primi olasz újságírónő arra vállalkozott, hogy egy kötetbe összeszedi a könnyűzene legfontosabb alakjait, akik nem természetes halált haltak. A 27-esek klubja mellett még vagy másfélszáz esetet dolgoz fel Buddy Hollytól (1959-ben repülőbalesetben hunyt el 23 évesen) Whitney Houstonig (2012-ben a drog és alkohol végzett vele).

A könyvtől felesleges azt várni, hogy teljes képet adjon az életművekről, a legfontosabb pontokat mutatja be az életművekből, de leginkább a tragédiákra koncentrál. Nem árulunk el nagy titkot, hogy a legtöbbször drogok, barátnők és menedzserek kerülnek a középpontba és persze a sztárok, akik nem tudtak mit kezdeni azzal a hatalmas nyomással, amit a népszerűségük jelentett.

Hogyan ismerték meg a drogdealerüket, milyen botrányok kísérték a nyomozást - Primi könyvéből kiderülnek azok a legfontosabb apróságok, amelyek csak a legnagyobb rajongók előtt voltak eddig ismertek.

Nem tudunk meg mindent Sid Vicious féktelen mindennapjairól, vagy John Lennon eddig ismeretlen oldaláról. Célja inkább, hogy összefoglalást adjon minden fontosabb szereplőről, aki zenéjével milliók életére volt hatással.

Don McLean azt mondta, s később egy dalában meg is énekelte, hogy Buddy Holly halálának napja volt az a nap, amikor meghalt a zene. Nos, ez szerencsére túlzásnak bizonyult.

A kissé zavaróan kis betűkkel szedett könyvből egyébként az a kép is kiolvasható, hogy amint a rock történetének megismerése hozzátartozik az elmúlt 60-70 év történetének megértéséhez, úgy a zenészhalálok is megmutatják, hogyan változott a világ ezen időszak alatt. Míg az 50-es években életüket vesztett sztárok olyan körülmények miatt haltak meg jórészt, amelyek mára valószínűleg elkerülhetők lennének, a 60-as évek halottjait főként a drogok, a felfokozott életritmusuk vitt el, az utóbbi évtizedek halálesetei a magányra és a kétségbeesésre vezethetők vissza.

A The Who a My Generation című dalában azt énekli, hogy meg kell halni, mielőtt megöregedsz, hogy hős lehess. A könyv 163 hős tablója – kiváló képekkel, rövid, de jól összefoglalt életmű és tragédia leírásokkal.