hvg.hu: Közelebb jártok a harmadik tízeshez. Pontosan mihez kellett az évek alatt felnőnötök?

Lukács László: Ez nyilván csak matematika, de én pontosítanék: ugyanolyan messze vagyunk a második, mint a harmadik x-től. Önmagunkhoz kellett felnőnünk, túl kellett élnünk az elmúlt huszonöt év – nem mindig a nyilvánosság előtt zajló – viharos időszakait.

hvg.hu: 2014-ben a Tankcsapdát csak szeretni vagy nem szeretni lehet. Hogyan váltatok ennyire megosztóvá?

Fejes Tamás: A zenekar sikerei miatt. Egyébként pedig nem lettünk megosztó zenekar: a tömegbázisunk folyamatosan nő, egyre többen szeretnek minket. Csak egy nagyon szűk, bár vehemens réteg próbálja rossz fényben feltüntetni a zenekart.

hvg.hu: Ha az utca emberét kérdeznétek, szereti-e Tankcsapdát, mégis milyen reakciókat kapnátok?

F. T.: Nem kérdezgetek ilyet. Akárhova megyünk, az emberek nagyon szeretnek, egy-két troll pedig édeskevés a megosztáshoz. Akkor is, ha ők azon is dolgoznak, hogy az emberek megutáljanak minket.

L. L.: Én azt gondolom, hogy néhány embernek – akik között akad, aki újságírással foglalkozik – valójában a saját élete sikertelensége fáj. Ha egy zenekar vagy bármilyen magánember önerejéből tesz le valamit az asztalra, megcsinálja a saját karrierjét, a sikert megpróbálja normálisan megélni és még büszke is az egészre, akkor kétségtelen, hogy jön egy csomó megkeseredett ember, aki megpróbálja a saját nyomorát rávetíteni.

F. T.: Magyarországon, ha valaki sikeres, az gyanús. Ez egy olyan ország, ahol ha valaki elér valamit, akkor az vagy lefeküdt valakivel, vagy tele van lóvéval vagy tolja valaki. A sikertelen emberek pedig azzal próbálják enyhíteni a saját keserűségüket, hogy mindenbe belekevernek valami intrikát. De hangsúlyozom, annyian kiállnak a Tankcsapda mellett, hogy néha mi is megdöbbennünk, hiszen ez egy rockzenekar, ami jellegéből fakadóan, papíron amúgy tényleg a megosztásról, a lázadásról szól. Ehhez képest olyan emberektől kapunk folyamatos pozitív visszajelzéseket, akikről sosem gondoltuk volna, hogy egyáltalán érdekeljük őket.

Komolyan, a magyar statisztikai adatok alapján ennek a zenekarnak már rég nem is kellene léteznie. Ezért is van az, hogy egy hangos kisebbség folyton számon kéri rajtunk: miért vagyunk még itt, miért nem szűnünk már meg, mert miattunk nem képesek érvényesülni más, fiatal zenekarok. Ez persze hülyeség. Más zenekaroknak is van tere vagy legalábbis lehetősége megvalósítani önmagát, ha ez mégsem sikerül, az nem azért van, mert mi elszívjuk előlük a levegőt, hanem mert valamit rosszul csinálnak.

L. L.: Azért hozzátenném, a megnyilvánulásainkban, a dalainkban, a szövegeinkben vagy a klipjeinkben ott van a tudatos provokáció is. Valljuk be, olyan dallal, mint a Köpök rátok, vagy például a mostani lemezhez készült borítóval, egy huszonöt éves zenekar jellemzően nem szokott előállni, hanem ráteszi egy best of lemezre a legsikeresebb dalait, csinál vele egy turnét, aztán hazamegy a pénzét számolgatni. De mi rockzenekar vagyunk: lehet, elmúltunk már negyvenévesek és mások szerint nem tornacsukában kellene járnunk, de mi ezt pont leszarjuk, érted.

hvg.hu: A Tankcsapda sikerének titka egyértelműen a megkérdőjelezhetetlen hitelesség.

L. L.: Szerintem a zenekart azért szeretik ennyien, mert bár az elmúlt két és fél évtizedben rengeteget változtunk, de sohasem akartunk se kevesebbnek, se többnek látszani annál, mint amik vagyunk. Mikor az egyetlen cipőm is lyukas volt, nem próbáltam eljátszani a menő rocksztárt, ahogy most sem akarom a csóró vidéki gyerek szerepét magamra erőltetni. Ez pedig bizalmat ébreszt az emberekben, mert arra gondolnak, hogy ha neki ott a színpadon nem kell megjátszania magát, akkor talán nekem sem kell.

hvg.hu: Ennek fényében mégis mi az ars poeticátok 2014-ben?

F. T.: Az, hogy spontán csináljuk a dolgainkat, de egyre tudatosabban.

hvg.hu: Ez pontosan mit takar?

SG: Ismerek olyan pályatársat, aki egyszerűen belebetegedett abba, hogy például az internetes visszajelzéseket figyeli.

F. T.: Pedig ez egy világtrend, hogy a kommentelők lehúznak. Ha megnézed bármilyen nagy nyugati zenekar kommentjeit, szőröstül-bőröstül ugyanazt kapják, mint mi.

L. L.: Meggyőződésem, hogy korábban is jelen voltak ezek a negatív vélemények, és csak a mai technológia tette őket ennyire feltűnővé.

F. T.: A trollok mostanában mindenre ugranak: a focira, a politikára, a Tankcsapdára vagy bármire, amibe csak bele lehet ütni az orrot.

S. G.: Az igazság viszont ott van, mikor az ember kimegy a színpadra. Ha egy tízezres tömeg jelentékeny része fújolna meg fityiszt mutogatna, akkor azt mondanám, hogy hát jól van, az interneten is nagyjából ez megy. De nem ez van. Én a megjelenések után egy nappal már nem olvasom a közönség reakcióit, mert nem akarom, hogy azok bárhogyan is befolyásoljanak a koncerten. Persze ez kicsit kicseszés is a legnagyobb rajongóinkkal, mert lehet, hogy így nem jut el hozzánk az olyan üzenet, hogy "megmentettétek az életemet ezzel a lemezzel" meg ilyesmik.

L. L.: A zenekar talán csak annyit akar mondani, hogy mindenki a saját dolgát igyekezzen jól csinálni: ha a pincér csak pincérkedne, a pék csak a sütéssel foglakozna, az újságíró meg csak újságot írna ahelyett, hogy másokat baszogat, a világ sokkal jobb hely lenne.

hvg.hu: Ákos lemezbemutató-sajtótájékoztatóján hangzott el a tézis, miszerint a kritika azért jó, mert azt lehet parodizálni. Ti min nevettek a legszívesebben?

L. L.: Én az építő jellegű kritikában hiszek: abban, hogy ha valaki haragszik is, azt érted teszi és nem ellened. A pocskondiázást meg simán csak leszarjuk.

F. T.: És van a másik oldal is, mikor szarrá hozsannáznak, közben meg tudod, hogy szart csináltál. Alapjában véve nem arról van szó, hogy rólunk csak jót lehet írni. Ismerjük a kereteinket, tudjuk, mikor csináltunk jót, mikor csináltunk rosszat, hogy miben tévedtünk. Mert vannak ilyenek, egy huszonöt éves karrier során hogyne lennének. Ezt tudni kell kezelni.

L. L.: A kritika – ha jól van csinálva – a művészet fontos része. De ez csak akkor igaz, ha a kritika felnő arra a szintre, mint a kritizált művészeti ág. De itt most nyilván nem erről beszélünk, hanem arról, hogy a pattanásos, görbe hátú, tizenhét éves beírja a sötét kis szobájából, hogy szar a Tankcsapda, mert régen jobb volt.

F. T.: Egyébként is, a zenekar a mai napig töretlen fejlődési szakaszban van.

S. G.: Persze mindegyikünkkel előfordul, hogy lejövünk a színpadról és azt mondjuk, hogy bocs, gyerekek, ma szar passzban voltam. A lényeg, hogy nem fekszünk bele abba a kényelmes tévhitbe, hogy minden tökéletes, csak azért, mert megtapsolnak minket. Pedig nagyon könnyű lenne elhinni.

L. L.: Ilyen szempontból mi tudjuk a legjobb kritikákat megfogalmazni saját magunkkal szemben.

hvg.hu: Ez a harmónia felfogható afféle révbe érésként?

F. T.: Ez nem révbe érés, ugyanúgy spontánok vagyunk, csak egyre tudatosabban. Bár a zenekar Magyarországon a mainstream közé tartozik, ahhoz, hogy fenn tudjunk maradni, mindenképpen szükséges az ösztönös ősi mag, amely viszont nem úgy, vagy egyáltalán nem tudna érvényesülni a profi, tudatos marketing nélkül.

Ráadásul a magyar rockzene körül – kevés kivétellel ugyan, de – vannak olyan szakemberek, akik vagy nem is értenek az egészhez, vagy csak jól le akarnak húzni. Ezért nekünk mindent magunknak kellett megtanulnunk irányítani.

hvg.hu: Akkor tehát zenekaron belüli döntés volt a sokat támadott Soproni szponzoráció is?

L. L.: Szerintem ebben – és sok más esetben is – a Tankcsapda akarva, akaratlanul úttörő szerepet tölt be. Ebből egyben az is következik, hogy – mivel nincs előttünk követhető példa – előfordulhat, hogy hibázunk, vagy kevésbé szerencsés taktikai döntéseket hozunk. Persze ez nem panaszkodás, elvégre ki más mutatna példát, ha nem mi, hiszen mi vagyunk a zenekar a magyar rockszakma csúcsán. Kis túlzással kötelességnek is nevezhetnénk, hogy új utakat mutassunk azoknak, akiknek van kedve és mersze követni minket.

hvg.hu: A sörreklám akkor most követendő példa vagy megbotlás?

L. L.: Szerintem kevés olyan tizenéves, gitározni tanuló rock'n'roll srác van az országban, akinek, ha azt mondanád, lehet a saját zenekarod nevével fémjelzett söröd, úgy felelne, kösz nem. Dehogynem! Tök jó érzés volt kibontani életem első tankcsapdás sörét.

S. G.: Az évek során amúgy nem egy olyan szponzort utasítottunk vissza illedelmesen, de határozottan, aki kész lett volna beszállni a produkcióba, viszont úgy néztünk volna ki vele, mint majom a köszörűkövön.

L. L.: Nem lesz Tankcsapda logós pelenka csak azért, mert vannak a rajongók közt kismamák is. De az emberek túlnyomó része ezt az egész kérdéskört amúgy is leszarja. Az a fontos, hogy van egy zenekar, amelynek a dalaira lehet inni, sírni, csajozni, pasizni. A többség nem azzal foglalkozik, hogy a mennyibe kerül, mondjuk, a pirotechnika, és erre honnan szerezzük a lét, hanem hogy legyen fasza a buli.

hvg.hu: Megjelenés előtt természetesen minden lemez a zenekar legjobbja, mégis, 25 év távlatából a csúcs előtt, a csúcson vagy a csúcs után pozicionálnátok magatokat?

L. L.: Szerintem ez a lemez a zenekar történetének három legjobbja között van, és azt gondolom, hogy bárkinek, aki kisebb vagy nagyobb mélységig ismeri a Tankcsapda munkásságát, a szavaim garanciát jelentenek.

Ami a zenekar ívét illeti, már 20 éve is azt mondták, ennél feljebb már nem lehet jutni. Erre aztán az idő mindig szépen rácáfolt.