Holnaptól hivatalosan is életre kel a Sopron Balett
A Végtelen Európa című táncfantázia bemutatójával alakul meg hivatalosan is kedden a Sopron Balett – mondta Pataki András, a társulatnak otthont adó Soproni Petőfi Színház igazgatója. A tánctagozat létrehozásával Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművészt, koreográfust, a Győri Balett örökös tagját, a most bemutatkozó produkció egyik alkotóját bízták meg korábban.
A társulat a klasszikus és a modern stílusban egyaránt képzett nyolc táncossal kezdte meg a munkát, négy férfi és négy női táncos az összesen tizennégy fős csapatban.
A Végtelen Európa című produkcióhoz négy vendégművész csatlakozik a társulathoz. Köztük van William Fomin Harangozó-díjas magántáncos, a Győri Balett örökös tagja, aki balettmestert alakít a táncjátékban.
A Végtelen Európa című előadás nem hagyományos táncmű, hanem sokkal inkább egy összművészeti alkotás, amelyben a tánc, a videó, a zene és a fényfestés egy összetett produkcióban jelenik meg – mondta a színházigazgató.
A munkában nagy szerepet vállalt Bordos László Zsolt fényfestő, akinek 3D-s animációi szó szerint egy új dimenzióba viszik a darabot – tette hozzá Mikó F. László képzőművész, a darab egyik alkotója.
A Végtelen Európa története az egyéni és csoportos szabadságvágyról, a bezártság és elszigeteltség okozta traumákról, azok feloldásáról szól. Mindezt egy ház lakóinak egy napján keresztül mutatja be az előadás.