2014. március. 12. 15:45 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 12. 15:43 Kult

Március 28-án szórják a Balatonba Hacser Józsa hamvait

Március 28-án 15 órakor Siófokon, a Szépvölgyi utcai temetőben búcsúztatják Hacser Józsa Jászai Mari-díjas színművészt - tudatta a MASZK Országos Színészegyesület az MTI-vel szerdán.

Hacser Józsát március elején, életének 83. évében, siófoki otthonában érte a halál. A színművészt, aki évtizedekig a Thália Színház tagja volt, Mikó István búcsúztatja. A művésznő temetéséről a család gondoskodik, búcsúztatása után hamvait a Balatonba szórják.

Hacser Józsa Kispesten született 1931. április 4-én. Másodszori próbálkozásra, 17 évesen vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1948-ban. Gellért Endre legendás osztályába járt többek között Soós Imrével, Váradi Hédivel, Horváth Terivel, Psota Irénnel, Szemes Marival és Berek Katival.

A főiskolai évek alatt a Belvárosi Színházban szerepelt, a diploma megszerzése után, 1952-ben Miskolcra került, négy évet az ottani színházban játszott. Budapesten 1956-1993 között a Jókai Színház, majd a Thália és az Arizona Színház tagja volt, 1994-ben pedig a soproni Petőfi Színházhoz szerződött.

Pályáját drámai színésznőként kezdte, a Hamletben Ophéliát, az Antigonéban Ismenét alakította, de eljátszotta Tündét és Nyilas Misit is. A későbbiekben inkább groteszk, humoros figurákat formált meg, e szerepekben nyújtotta legemlékezetesebb alakításait. 

Számos filmben, tévéjátékban szerepelt, sokat szinkronizált. Jellegzetes hangját gyakran kölcsönözte mese- és bábfiguráknak. Emlékezetes szereplője volt a Szomszédok című teleregénynek. Bohóc figurájával, rekedtes, károgó hangjával jellegzetes, utánozhatatlan kabaréfigura volt.

Élete utolsó éveiben a soproni teátrumtól megválva balatoni házában élt meglehetősen elzárkózva a külvilágtól.

Hacser Józsát két alkalommal is Jászai Mari-díjjal tüntették ki (1963, 1977). 1989-ben megkapta az Aase-díjat, 1995-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. 1997-ben Kabos Gyula-díjjal, 2000-ben Hekuba-díjjal jutalmazták munkásságát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?