2014. március. 05. 11:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 05. 11:59 Kult

Blikk: meghalt Hacser Józsa

Elhunyt Hacser Józsa Jászai Mari-díjas színésznő.

A Blikk információi szerint a 82 éves színésznő holttestét kedden találták meg Balaton-parti házában.

Hacser Józsa az utóbbi években teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől. A színésznőről egykori kollégái sem igen hallottak már azóta, hogy visszavonult a soproni Petőfi Színházból. Filmen utoljára az Üvegtigris második részében vállalt egy rövid szerepet. Visszavonulása óta Siófokon élt, de már a házát is ritkán hagyta el.

Hacser Józsa 1956 és 1993 között a Jókai Színház, majd a Thália Színház, illetve az Arizona Színház,1994-től a soproni Petőfi Színház tagja volt. Groteszk, humoros alakok, valamint drámai szerepek megformálásával tűnt ki, például a Szomszédok állandóan ittas, de szerethető figurájaként láthatták a nézők.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?