2014. január. 06. 09:42 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 06. 11:28 Kult

Depardieu kissé pökhendien nyilatkozott

Unalmasnak találja a színházat Gérard Depardieu, aki tíz év elteltével állt újra színpadra Párizsban a Love Letters – Szerelmes levelek című darabban.

Gérard Depardieu a Journal du Dimanche című lapnak adott interjújában úgy fogalmazott, a színház már nem az ő világa. "Korábban szerettem a deszkákon állni, de most már untat" – mondta, ezzel indokolva, hogy mindössze hét előadást vállalt az amerikai Albert Ramsdell Gurney híres darabjában, amelyet a Theatre Antoine-ban láthat a közönség január 11-ig. A bemutatót szombatot tartották, Depardieu partnere Anouk Aimée, aki korábban Jean-Louis Trintignant, Philippe Noiret, Jacques Weber, valamint Alain Delon oldalán is játszott a műben.

A világhírű francia színész csaknem egy éve orosz állampolgárságot kapott, miután hazájában nyilvánosságra került, hogy Belgiumban vásárolt házat magának, vélhetően így akarta elkerülni a magas franciaországi adókat. A művész több ízben is kijelentette, nem ért egyet a szocialista kormányzat adópolitikájával.

A színész a Journal du Dimanche-nak elmondta, manapság Azerbajdzsánban, Oroszországban, Ukrajnában és Olaszországban tölti ideje nagy részét, vagyis ott, "ahová ügyei szólítják". Franciaországba továbbra is el fog látogatni – ígérte –, "de csak mint vendég".

Beszélt az Abel Ferrara amerikai rendezővel való közös munkáról is, nagyon szenvedélyesnek, egyúttal nehéznek nevezve azt. A 64 éves színész hamarosan látható lesz a Welcome to New York című filmben, amelyet Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap szexbotrányba keveredett és emiatt lemondott vezetőjének története ihletett.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.