Kult hvg.hu 2013. december. 23. 09:13

Schiff András a BBC-ben ekézte az Orbán-kormányt

Schiff András nem csak zongoraművészként, de civil emberként sem teszi be a lábát Magyarországra, így az sem véletlen, hogy 60. születésnapi koncertjét is Londonban tartotta. Nem csak a kormány, az emberek is zavarják, ha nem is mind – derül ki a BBC-nek adott interjújából.

Schiff András zongoraművész a 60. születésnapja alkalmából nem Magyarországon, hanem Londonban koncertezett.

"Sajnos Magyaroszágon finoman szólva sem mennek túl jól a dolgok" – nyilatkozta a BBC-nek a Londonban élő zongoraművész. "Nagy ellenzője vagyok a jelenlegi politikai helyzetnek" – tette hozzá.

Schiff eddig is kritikusan nyilatkozott az Orbán-kormány és a Jobbik tevékenységéről, most azonban ennél is továbbment. "Nem csak a kormány zavar, hanem az emberek is. Nem mindegyikük, de Magyarországon nagyon kevés a civil kurázsi. Az emberek félnek felszólalni."

AFP / DPA / Hermann Woestmann

A zongoraművész az interjúban a nemrég emelt Horthy-szoborról is beszélt, amely szerinte hitvány, megvetendő lépés volt, mert álláspontja szerint Horthy nem államférfi volt, hanem egy háborús bűnös, aki felelős a zsidóellenes törvényekért, és aki szemet húnyt félmillió zsidó deportálása felett.

Többek között ezzel indokolta, hogy nem csak a 60. születésnapján, de egyébként, civil emberként sem teszi be a lábát Magyarországra. "Korábban megfenyegettek, hogy ha visszamegyek Magyarországra, levágják mindkét kezem. Én sem mentális, sem fizikai támadásnak nem akarom kitenni magam."

Azt mondja, nem a gyűlölet vagy a keserűség beszél belőle, hanem az aggodalom. "Ez a 21. század, és ez Európa, ezek az emberek viszont a középkorba térnek vissza."

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?