2013. december. 18. 22:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. december. 19. 16:35 Kult

Fura döntés: Geszti Péter szakít az X-Faktorral

Az X-Faktor kétszeres győztes mentora, Geszti Péter az RTL Klub Fókusz című műsorában bejelentette, az idei győzelemmel számára is véget ért a verseny, nem kíván többé mentor lenni.

Geszti Péter 2010-ben már az első szériában mentor volt, akkor a lányokat, a második évadban a csapatokat irányította. A harmadik évad aztán diadalt hozott a számára: először nyert egy általa mentorált versenyző: Oláh Gergő.

2013-ban Geszti újból nyertes mentor lett, hála Danics Dórának. Ráadásul ebben a versenyben egyik énekese sem veszített párbajt. Krasznai Tünde a hármas döntőben búcsúzott nézői döntéssel, Bozsek Márk pedig maga állt fel.

A Fókusznak nyilatkozva elmondta, mindent a csúcson szeret abbahagyni, nem tett mást most sem. 2014-ben új zenei kihívások elé néz, és a családjával is több időt szeretne tölteni – írja az rtlklub.hu.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.