2013. november. 28. 10:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 28. 11:07 Kult

Melegházasság-ellenes kampányban használták a zenéjét: elhatárolódott a sztárzenekar

Az xx nevű nagy hatású angol trió elhatárolódott az U ime obitelji nevű melegházasság-ellenes szervezettől – a zenekar ugyanis támogatja az azonos neműek házasságát, ráadásul engedély nélkül használták a dalukat.

Az elmúlt évek egyik legfontosabb brit zenekara közleményben fejezte ki elhatárolódását azok után, hogy a horvát szervezet (melynek neve magyar fordításban: A család neve) melegházasság-ellenes kampányában használta a formáció Intro című számát.

Az U ime obitelji egyébként elegendő aláírást gyűjtött össze ahhoz, hogy december 1-én népszavazást írjanak ki Horvátországban arról, hogy megváltoztassák a horvát alkotmányt, és – a szervezet szándéka szerint, egyébként a horvát történelem során első ízben – rögzítsék: Horvátországban házasság kizárólag férfi és nő között létesülhet.

„Tudomásunkra jutott, hogy a zenénket az engedélyünk nélkül használta a horvát U ime obitelji nevű szervezet” – hangzik a zenekar Facebook-üzenete, „Szeretnénk kifejezni, hogy nem adtunk és nem is adnánk engedélyt e szervezet számára, hogy a zenénket felhasználják. Szeretnénk azt is világossá tenni, hogy feltétlenül támogatjuk a házassághoz való azonos jogot, nemi identitástól függetlenül.”

A 2005-ben alakult xx puha elektronikát és csilingelős, éteri gitárzenét elegyítő angol zenekar, mely melankolikus dalaival nagy sikert aratott és iskolát teremtett a nullanullás évek végén. A zenekar debütáló nagylemeze 2009-ben jelent meg, melyet 2012-ben követett a Coexist című album. Az xx első albuma 2010-ben megnyerte az év legjobb brit/ír-lemezének járó Mercury Prize-t. A zenekar 2012-ben fellépett a Sziget Fesztiválon.

 

 

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?