2013. november. 21. 15:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 21. 16:20 Kult

Összedugta a fejét a TV2 és az RTL Klub

Az emberek 80 százaléka a hírműsorokból tájékozódik – ismertette a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének elemzését Balatonalmádiban csütörtökön a Média Korrektúra Konferencián Antal Zsolt, a médiaműhely vezetője. Előadását öt csatorna hírszekciójának vezetője vitatta meg, akik a többi közt arra válaszoltak, kiolvasható-e az ország történelme a médiából.

Antal Zsolt a hírműsorok bulvárosodásáról szóló előadásában egy közvélemény-kutatás adatait ismertette. Eszerint a megkérdezettek 80 százaléka a rádiók és a televíziók hírműsoraiból tájékozódik, 60 százalékuk naponta néz vagy hallgat híreket.

A lakosság mintegy 42 százaléka elkapcsol az őt nem érdeklő hírekről, és nagyjából ekkora azok aránya is, akik nem néznek utána a tévében látottaknak, rádióban hallottaknak, így a szerkesztők felelőssége igen nagy – tette hozzá.

Kialakulhat-e reális valóságértelmezés a hírműsorok alapján? – tette fel a kérdést Antal Zsolt, majd megemlítette, hogy a leghosszabb hírműsort a TV2 sugározza, azonban ez a csatorna az, amely igen jelentős teret szentel a balesetekről, bűnügyekről és bulvártémákról szóló híreknek. Az RTL Klub Híradójára ez már kevésbé jellemző, és ugyan a közszolgálati médiában is megjelennek ezek a témák, de lényegesen kisebb számban.

A politika bemutatásában a közszolgálat teljesít lényegesen jobban – mondta, hozzátéve, a határon túli magyarsággal pedig csak a közmédia foglalkozik. A kutató szerint ebben a helyzetben sem az átlagember, sem az állam nem lehet "bámészkodó", az emberekre legnagyobb hatást gyakorló médiatartalmakkal foglalkozniuk kell.

Előadását követően György Bence, a TV2 hírfőszerkesztője, Kotroczó Róbert, az RTL Klub és Németh Szilárd az ATV hírigazgatója, Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese és Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hírigazgató-helyettese beszélte meg az eredményeket. A többi közt azt, hogy rekonstruálható-e az ország elmúlt 24 éves történelme a hírműsorok alapján.

György Bence úgy vélte, hogy az események kiolvashatók a médiából, és szerinte 99 százalékban ma is leírja a sajtó az ország történéseit. Gyukity István azonban úgy látta, egy híradóból nem kapható teljes kép a történésekről, csak egy "erős keresztmetszet", míg Szikszai Péter azt mondta, hogy vannak adósságai az elmúlt két és fél évtizedből a médiának. Szerinte gyakran nem ástak a hírek mélyére, nem azonos erővel és nem azonos mennyiségben foglalkoztak egyes témákkal, és nem akart mindenki dokumentálni, hanem inkább szórakoztatni.

Kotroczó Róbert szerint akkor jó a híradó, ha szociografikus elemeket is tartalmaz, kiderül belőle például az, hogyan éltek az emberek, ugyanakkor a híreket több nézőpontból kell bemutatni. A híradók felépítésével kapcsolatban György Bence beszámolt arról, hogy az esti hírműsorukban 10-12 százalékos a politikai, közéleti hírek aránya, mert álláspontjuk szerint nézőik ennyit igényelnek.

Kotroczó Róbert elmondta, az RTL Klub Híradójának közönsége magasabb iskolai végzettségű, magasabb keresetű, elsősorban városban lakik. Szerinte például a határon túli téma körükben nem érdekes. Valószínűsítette azonban, hogy a választások idején hangsúlyosabban elő fog kerülni ez a téma. Hozzátette ugyanakkor, hogy naponta mintegy húszpercnyi politikai hírt közölnek.

Gyukity István a közszolgálati csatornák híradójáról azt mondta, azok mindenkinek szólnak. Az ATV szintén klasszikus híradóra törekszik, és kerüli a bulvárhíreket – közölte Németh Szilárd.