2013. november. 13. 13:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 13. 13:45 Kult

Önnél is szól a rádió?

A 15 évesnél idősebbek között tízből kilencen hallgatnak rádiót valamilyen rendszerességgel - derült ki a TNS-Hoffmann - Mediameter konzorcium rádiófogyasztást felmérő kutatásából.

A Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME) megbízásából készített felmérés szerint a rádió az emberek többsége számára továbbra is fontos hírforrás.

A legnépszerűbb rádióhallgatási tér az autó. A megkérdezettek 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy autóban hallgatja a rádiót. A második ebben a tekintetben az otthon konyhája lett. Erről a válaszadók 57 százaléka tett említést, míg 43 százalékuk a bevásárlóközpontokat, 31 százalékuk pedig az iskolát - munkahelyet is megjelölte.

Ugyanakkor minden negyedik megkérdezett mondta azt, hogy  valamilyen gyakorisággal interneten hallgatta kedvenc csatornáját. Ugyanez az arány jött ki a mobiltelefon esetében.

A rádiózók 13 százaléka látogatja kedvenc adója Facebook oldalát. A legnépszerűbb rádiós közösségi oldalt a Class FM üzemelteti (33 százalék), majd a Music FM (16 százalék), az MR2-Petőfi Rádió (11 százalék), majd a Juventus Rádió (2 százalék) Facebook oldala következik. Az is kiderült, hogy fontos hírforrás a rádió, egyben segít abban, hogy "jól teljen a nap". Mindkét állítással a megkérdezettek 73-73 százaléka értett egyet.

Az eredményekből kitűnik, hogy a rádió a kisebb településeken némileg nagyobb szerepet kap az emberek életében. Miközben Budapesten a válaszadók 69 százaléka ért egyet azzal, hogy a rádió fontos hírforrás, addig ugyanez az adat a falvakban és a kisebb városokban 74 százalék.

Az adatok 2013 második negyedévére vonatkoznak - tartalmazza a közlemény. 
 

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.