Kult hvg.hu 2013. október. 22. 13:05

Kiderült, valójában hogy készült A milicista halála

Kedden hozták nyilvánosságra az egyetlen hangfelvételt, amelyen Robert Capa hangja hallható. A magyar származású haditudósító az interjúban a kétes eredetű A milicista halálának keletkezéséről is beszél.

A spanyol milicista haláláról készült fotó mind Robert Capa, mind a spanyol polgárháború talán leghíresebb képe. Készítésének körülményeiről régóta vitáznak, egyesek eredetinek, mások beállítottnak tartják a fotón szereplő jelenetet.

Kedden reggel ugyanakkor a fotótörténet egyik legjelentősebb magyar származású haditudósítójával 1947-ben készített interjút tett közzé a New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központ és a Libération című francia napilap, melyben Capa A milicista halálának keletkezéséről is mesélt.

A fotós elbeszélése szerint húsz másik katonával volt együtt egy fedezékben, amikor tűz alá kerültek. Capa a feje fölé emelte a gépet, hogy kifotózzon a lövészárokból, amikor néhány katona rohamra indult egy géppuskafészek ellen. Véletlenszerűen kattintott párat, nem is látta, hogy mi történik, később pedig a képek ellenőrzése nélkül hazaküldte azokat. Capa ezután még három hónapot dolgozott Spanyolországban, és nem is tudott róla, hogy közben a szenzációs képe a spanyol polgárháború jelképeként járja be a világot.

A részletre a Látványpékség blog talált rá.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.