2013. április. 29. 09:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 29. 09:32 Kult

Már az első hétvégén 200 millió dollárt hozott a Vasember 3

Csaknem 200 millió dolláros, vagyis átszámítva körülbelül 45 milliárd forintos nemzetközi bevétellel debütált hétvégén a Vasember 3 című szuperhősfilm, amelynek észak-amerikai premierje május 3-án lesz.

A Robert Downey Jr. főszereplésével a Marvel filmstúdióban forgatott újabb Vasember-epizódot péntektől a világ 42 országában kezdték vetíteni. A jegyeladásokból vasárnapra 195,3 millió dollár folyt be. A filmet forgalmazó Disney filmstúdió rendkívül elégedetten nyilatkozott az eredményről, összehasonlítva a tavalyi Bosszúállók című kaszasikerrel, amely premier hétvégéje alatt 39 országban 185,1 millió dolláros jegybevételt hozott.

"Az ember sohasem tudja előre, meg tud-e ismételni egy olyan sikert, mint a tavalyi, de a Marvel csapat ismét rendkívüli produkciót hozott létre" – mondta Dave Hollis, a Disney forgalmazási főnöke.

A harmadik Vasember-film bemutatkozásától Észak-Amerikában is sokat várnak, az előzetes adatok szerint akár százmillió dollárra is rúghat a hétvégi jegybevétel.

Az észak-amerikai mozis toplista vezetését a péntektől vasárnapig számolt jegyeladások alapján Michael Bay Izomagyak című akcióvígjátéka vette át 20 millió dollárral (4,6 milliárd forinttal). A Mark Wahlberg, Dwayne Johnson és Anthony Mackie főszereplésével készült film Tom Cruise Feledés című sci-fijét szorította le az első helyről, amely ezúttal 17,4 millió dolláros (4 milliárd forintos) kasszával zárta a hétvégét. A lista harmadik helyén a 42 című sportdráma áll 10,7 millió dollárral (2,5 milliárd forinttal).

Az első öt legnépszerűbb film közé A nagy nap című vígjáték és a Croodék című animáció jutott még be 7,5 millió dollár (1,7 milliárd forint), illetve 6,6 millió dollár (1,5 milliárd forint) jegybevétellel.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.