Kult hvg.hu 2013. március. 28. 17:15

Tom Cruise: Oroszországnak szeretettel

Tom Cruise már minden ütközetet megnyert az orosz ügynökök ellen. Most a barátkozás ideje jött el.

Az első mindig fölényben van a később érkezőkkel szemben, és ebből a szempontból Tom Cruise máris győzött. Saját oldalt nyitott a rohamosan fejlődő Vkontakte nevű orosz közösségi portálon, amely megdöbbentően hasonlít a Facebookra.

AFP / Ben Stansall

Cruise új szuperfilmjét, a Magyarországon április 11-étől látható Feledést népszerűsíti, amelyet két héttel az amerikai premier előtt mutatják be Oroszországban. Cruise megjelenését üdvözölték a Vkontakte-felhasználók, a sztár oldala már 65 ezer rajongónál tart, de persze vannak még tartalékok. Az orosz közösségi portált 40 millió kattintás éri naponta, és ez a szám egyre nő. Az első hollywoodi sztár felbukkanása után további hírességek csatlakozása várható, hiszen az orosz piac hatalmas.

A Feledés a komor jövőbe kalauzol. Hatvan év múlva a Föld teljesen kihalt az idegenekkel vívott háború után, csak egy robotrepülő-szerelő (Cruise) maradt hátra. Hamar kiderül, hogy hősünkön kívül vannak még túlélők, sőt, nagyon harciasak, és minden, amit a bolygóról eddig tudott, egy hatalmas hazugság része.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.