Indul az X-faktor, megvolt Keresztes első kirohanása
Szombaton este útjára indul az X-Faktor 2012-es, harmadik évada, a Blikk szerint pedig Keresztes Ildikónak már most megvolt az első komolyabb kirohanása.
Mivel az X-faktor az RTL Klub legnézettebb műsora volt 2010-ben és 2011-ben is, a csatorna nem változtatott a csapaton. Ördög Nóra műsorvezető mellett maradt a négy mentor is: Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Geszti Péter és Malek Miklós. Az RTL online-nak pedig egy korábbi versenyző, Király L. Norbi készít majd kulisszák mögötti interjúkat és összeállításokat.
A Blikk szombati számában ugyanakkor arról ír, Keresztes Ildikó már a válogatók során összetűzésbe keveredett a másik három mentorral, és kirohant a felvételről. A beszámolók szerint az énekesnő szó nélkül felállt és elhivarzott a meghallgatás közben, és csak percek múlva tért vissza. A mentor a lapnak elismerte, hogy a kelleténél "jobban kiakadt", amit azzal magyarázott, hogy ő látott fantáziát a jelentkezőben, míg a többi mentor nem.