Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
"Ne higgyétek azt, mindig ekkora s***j volt az Orbán” – mondta Kukorelly Endre író-költő, az LMP parlamenti képviselője a romkocsmák félhomályában merengő érdeklődőknek az augusztus 20-án megrendezett, Vagány Históriák című rendezvényen, a Gozsdu Manó kávéházban.
A szerző-politikus véleménye szerint a Fidesz 1993-ban kialakított, az MDF szétesése nyomán keletkezett vákuumot kihasználó jobboldali fordulata, és az ehhez a mai napig kapcsolódó retorika csupán egy póz, melyet Orbánék „felvettek, mint egy gatyát”.
Bár a romkocsma-tematika mentén, a költészetből kiinduló összművészeti rendezvény hangsúlyozottan nem kívánt a romkocsmákra, és az azok látogatóira vonatkozó közelmúltbeli sommás miniszterelnöki kijelentésre és az azt követő aktuálpolitikai viharokra reflektálni, természetesen a téma felbukkanása elkerülhetetlen volt az este folyamán.
Mint Kukorelly megjegyezte, az apolitikusság maga is politikai tett – méghozzá olyan politikai tett, melynek manapság az ifjabb generációk körében komoly divatja van. A Nagy Márta Júlia költő és Bach Máté fotográfus által szervezett est mégis inkább a művészetekről és nem a politikumról kívánt szólni; sokkal inkább arra törekedett, hogy a gyakorlatban bizonyítsa: a pesti belváros sajátos romkocsmái igenis alkalmasak értékteremtésre.
Hogy mindez kiderülhessen, az est a város ezen színfoltjaival foglalkozó kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, melyen Kukorellyn kívül Simon Márton, Izsó Zita, Csobánka Zsuzsa költők, valamint Schein Gábor, költő, irodalomtörténész, az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézetének docense vettek részt.
A résztvevők Schein felvetése nyomán megegyeztek benne, hogy a romkocsmákat létrehozó urbanisztikai környezet az újraegyesítést követő Berlinével rokonítható, maguk a vendéglátóipari egységek pedig olyan explozív helyek, ahol a város hirtelen élni kezd.
A szakember szerint a különbség abban található, hogy míg Berlinben ezen folyamat párhuzamosan zajlott a város újradefiniálásával, addig nálunk az alternatív szórakozóhelyek inkább rezervátumszerűen, a város szövetébe kevésbé beépülten léteznek.
A beszélgetés után a résztvevők felolvasásai következtek, melyeket itt a műfaj jellegéből adódóan nem közvetítenénk, csupán Kukorelly egyetlen sorát idéznénk: „Nincs pogácsa, ez nem olyan rendezvény, ez költői est.”
Költői estekre, irodalmi rendezvényekre és felolvasásokra gondolva az átlagembernek ugyanis hajlamos a pátosszal leplezett unalom érzése beugrani. Ezt a trendet kívánták a szervezők a lehetőségekhez képest átírni különböző médiumok és különféle művészeti ágak bevonásának a segítségével.
A rendezvény második részében Bach Máté kortárs költőkről készült portrésorozata került levetítésre, a szerzőktől származó szövegeket színművész tolmácsolta Kardos Dániel gitárkísérete mellett, majd három előadó slam-poetry előadása zárta a hajnalba nyúló estet.
A slam poetry mint műfaj valahol a költészet és az előadó-művészet között található, külső szemlélők számára leginkább a raphez hasonlít, azzal a kivétellel, hogy nem szól alatta zene és szorosan hozzátartozik az élő előadás személyessége. A cél voltaképpen a költészet kiemelése a nyakkendős-akadémiai környezetből, és élővé tétele az általában meglehetős belterjességgel működő irodalmárközönségen kívül állók számára is.
A három slammer jelen esetben Simon Márton, Indiana, valamint Színész Bob voltak, a műfaj pedig egyértelmű közönségsiker: a szövegeket zajos taps kísérte, és ez volt az a pont, ahol végképp sikerült kilépni a felolvasóestekre jellemző nézői passzivitásból – a költészet életre kelt, és innentől kezdve a szövegek irodalomtörténeti jelentősége mondhatjuk akár másodlagos is lehet.
Hiszen, ahogy bár Indiana állítja: hagyományos költőként az kéne, hogy legyen életcélja, hogy „unokáitok majd az én homlokomra rajzoljanak faszt az irodalomkönyvben”, „itt ahol nem is voltam igazi művész, ha negyvenévesen nem robban fel a májam, ahol a vonat alá kell feküdjek, hogy elolvassanak, addig meg a 2Pac hologramja is jobban keres nálam. Ez a hagyomány.”
Ez a hagyomány, ami ellenében és aminek a megváltoztatásáért a Vagány Históriák programsorozata dolgozik. Láthatóan rengeteg munkát beleölve Nagy Márta Júlia és Bach Máté sikerrel próbálkozik az irodalom és azon belül is a kortárs költészet körüli falak lebontásával, amit a hagyományos irodalmi rendezvényekhez szokott látogató által tapasztalt szokatlan közönségsiker látványosan igazolt vissza. Reményeink szerint: nem utoljára.
