Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Olcsó italok, szedett-vedett bútorok, diszkrét félhomály, nagy éjszakai beszélgetések. Kell egy hely, akkor is ha kocsma és romos: ahol minden este az utolsó.
„A generációm többségének esélye sincs arra, hogy valaha saját lakása legyen. A szüleink még mindig nyögik a családi házra felvett jelzáloghiteleket, mi meg felköltöztünk Pestre, albérletben lakunk, és vagy van valami munkánk, vagy nincs. Akkor legalább érezzük jól magunkat, nem? A romkocsmák ennek a bizonytalan, átmeneti élethelyzetnek a szimbólumai, amiben mi, fiatalok élünk.” A Weird Meetup beszélgetéssorozat rendezvényén egy szociológus, a kocsmabezárások ellen küzdő aktivista és egy romkocsma-alapító boncolgatta, hogy miért szeretjük romkocsmákban tölteni az éjszakáinkat.
Frusztráció, évszázadok óta
Gát Anna aktivista – aki 2009-ben a Terézváros kocsmabezárásai elleni megmozdulás egyik szervezője volt – személyes élményanyagon átszűrt fenti mondatait a szociológus Éber Márk is osztotta: „Bennünk magyarokban évszázadok óta van egy nagy adag frusztráció. Szeretnénk a nyugati gazdag országokhoz tartozni, de valahogy mégsem sikerül. A romkocsmába járással mi fiatalok egy kicsit úgy teszünk, mintha mi is a nyugathoz tartoznánk.”
A romkocsmákról szóló beszélgetésen Éber Márk szociológus, Gát Anna és Bertényi Gábor, a Szimpla egyik alapítója boncolgatták a budapesti romkocsmák több mint egy évtizedes sikertörténetének okát. Mit jelentenek a romkocsmák nekünk és a Magyarországra látogató turistáknak? Magyar unikum, ami hátizsákos külföldi turisták tömegeit vonzza Budapestre vagy csak egyszerű helyek rólunk és nekünk?
Szimplakert, Fogaskert, Kuplung, Kőleves. Csak néhány név a belváros romos épületei között megbúvó romkocsmák közül. Volt bérházak összenyitott lakásai, udvarok, ahol végre kicsit tágasabbnak tűnik az amúgy fojtogatóan sűrűn beépített belváros. Utoljára nagyanyánk konyhájában látott hokedlik és háromlábú székek, amik bármikor összeeshetnek alattunk. Össze és vissza tologatott asztalok, aszerint, hogy éppen hogyan keverednek a társaságok. Olcsó fröccsök, nyári éjszakákon pedig felettünk a csillagos ég, kezünkben a cigaretta a romkertekben.
Talán az nekünk a romkocsma, ami Kosztolányinak vagy Karinthynak a Centrál, majd a New York Kávéház volt? Mert hát végül is nem lenne meglepő, ha a jövő Nyugatja a belvárosi romkocsmák egyikében táborozna le szerkesztőségével, tekintve, hogy bátrabb fiatal tanársegédek esti esztétika szemináriumaikat már most is szívesen tartják romkocsmákban.
De túl a szedett-vedett berendezésen és az olcsó italokon, amelyek eleve egy viszonylag homogén közeget vonzanak, vajon miért éppen a romkocsmák váltak a húszas éveikben járó egyetemisták és friss pályakezdők egyik kedvenc törzshelyévé?
Középosztálybeli csemeték szürcsölgetik a lattéjukat!
A Szimpla egyik alapítója, Bertényi Gábor beszélgetőtársaival ellentétben egyáltalán nem filozofált, amikor 2000-ben, pszichológus diplomájával a zsebében, három bölcsésztársával együtt megalapította az akkor még csak sima kávézóként induló Szimplát.
„Igazából az vezetett minket a Szimpla alapításánál, hogy legyen egy hely, ahol nem közgázos, felső középosztálybeli csemeték szürcsölgetik a 470 Ft-os lattéjukat, s teszik szóvá a pincéreknek öntudatosan, hogy nem elég kemény a tejhab, mint ahogy az akkor a Liszt Ferenc téri kávézókban volt divat.”
Persze az egykor lepukkantnak számító Szimpla mára – legalábbis az árait tekintve – már nem sokban különbözik a Liszt Ferenc téri koktélbároktól. A Szimpla is „elitkocsma” lett, ahol nyüzsögnek az erasmusos diákok és a brit legénybúcsút ünneplő csapatok. Bertényi Gábor szerint erre számítani lehetett, hiszen a Szimpla úttörője volt az elmúlt évtized romkocsma-alapítási hullámának.
Gát Anna már egyenesen kategóriákba sorolta a romkocsmákat, megkülönbözetve „igazi” romkocsmákat és vendéglátásra szakosodott, poszt-romkocsmákat. Előbbibe például a Fogaskertet, utóbbi kategóriába pedig az olyan típusú helyeket sorolta, mint az Ötkert, ahová többnyire már jobban kereső, de a romkocsma-hangulat iránt még nosztalgiázó, „poszt-romkocsmás” harmincasok járnak.
Minden este az utolsó
Éber szerint a romkocsmák iránti erős vonzalom másik oka, hogy az időről időre felröppenő bezárások híre miatt a romkocsmák közönsége úgy érzi, hogy minden este lehet az utolsó. A szociológus szerint a működési huzavonák körül keltett "hisztéria" alakítja a romkocsmák népének aktuális vonzódásait, és teremt napról napra tömeges "kultúr-zarándoklatot" a bezárással leginkább fenyegetett helyre.
A romkocsmák törzsközönsége általában szeret állást foglalni közügyekben. Ez a Szimpla alapítója számára is meglepetés volt az egy évtizeddel ezelőtti nyitáskor: „A mai Szimplakert egy standard kávézóból nőtte ki magát azáltal, hogy az odajárók elkezdték önkezűleg alakítani a hely tematikáját. A vetítésekkel, beszélgetésekkel, amiknek helyet adtunk, tulajdonképpen a Szimpla is állást foglalt a közügyekben, ami akkor még nagyon újnak számított”.
Bertényi Gábor nem tagadta, hogy a romkocsmázás most már neki sem csak a szerelemről szól, hanem meglehetősen jó üzletnek számít: ezzel együtt jár a folyamatos bizonytalanság, hiszen soha nem tudni, hogy az önkormányzat jövőre is megadja-e a működési engedélyt vagy hogy az ingatlanbefektető mikor dönt úgy, hogy kiadás helyett inkább eladja a helyet. Igaz, az utóbbitól talán mostanában kevésbé kell félniük a romkocsmák üzemeltetőinek.
A holnap úgy tűnik, egy ideig még bizonytalan lesz a romkocsmák üzemeltetői számára, ahogy a „bennük merengő” többnyire egyetemista és fiatal diplomások számára is. Addig is maradnak nekünk az olcsó házmester és macifröccs mellett átbeszélgetett hosszú éjjelek.
