Kult MTI 2012. április. 26. 15:33

Ókovács jó hírt kapott az Operaházról

A Magyar Állami Operaház rendkívüli támogatására 1,4 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány. A dalszínháznak december 15-ig kell elszámolnia az összeggel.

A pénz kisebb része költhető bérekre, további 841 millió forint fordítható a beszerzésekre, 112 millió forint jut kisebb felújításokra.

"Még nincs a számlánkon a pénz, de úgy tudjuk, hogy május 10. körül megérkezik. Ősszel összesen 1,7 milliárdot vontak el tőlünk, már akkor is jeleztem, hogy az évad így nem vihető végig. Ezzel az átcsoportosítással - ami persze még nem a teljes visszapótlás - az évad második fele és a következő szezon első része megoldható" - mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, aki arra számít, hogy az esztendő végén újabb kiegészítést kaphatnak: "A normális működéshez szükségünk van az előző évi költségvetési támogatásra."

Ókovács Szilveszter
Stiller Ákos

A rendkívüli támogatatás nélkül nem tudták volna leszerződtetni a 2012 második felében színpadra lépő művészeket, és nem tudták volna ősszel kinyitni a házat. Sőt, a még ebben az évadban ötször felkért, úgynevezett külsős énekesek gázsiját sem fizethetnék ki.

A rendkívüli támogatás elköltéséhez rendkívül erős pántlika kötődik - jegyezte meg a kormánybiztos. "Cserébe másfajta működési struktúrát ígértünk és valósítunk meg. Nem költhető az Erkel Színházzal kapcsolatos munkálatokra, annak a fedezete - 1,7 milliárd forint - külön soron szerepel a költségvetésben. Még nem használtunk belőle, egyelőre erős menetben haladunk a közbeszerzések dzsungelében."

Az 1,4 milliárdból nem fordítható pénz a végkielégítésekre sem. A közalkalmazott énekesek és más munkatársak felmentéséről szóló papírok átadása folyik, ezek 4-12 hónap alatt futnak ki, az utolsó napon folyósítják a végkielégítéseket. A dalszínháznak ígérete van rá, hogy külön forrást kap erre a célra, nem is lehet másként - mutatott rá Ókovács Szilveszter -, az Operaháznak nincs lehetősége ilyen, több mint egymilliárdos keret kifizetésére.

A rendkívüli támogatásból az operaházi színpad felújítását, az esti előadások költségeit és egyéb beszerzéseket fedeznek. A következő évadra az ideinél 25 százalékkal több előadást terveznek, a részleteket május 8-án jelentik be, a bérletezés 14-én indul. "A 2013-14-es évad terveivel is jól haladunk, legkésőbb ősszel szeretnénk nyilvánosságra hozni" - tért ki rá a kormánybiztos.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.