2012. január. 05. 19:59 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 05. 20:26 Kult

Tarlósék eladják az Átrium mozit

Eladásra kínálja az Átrium mozit a Fővárosi Önkormányzat. A pályázaton indul a Merlin Színház is, amelynek a moziba költözéséről már nyár végén tárgyalt a főváros és a színház vezetése.

Magács László, a Merlin Színház igazgatója szerint az értékesítési pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. is elindul. A beadási határidő lejárta után a pályázati anyagukat nyilvánosságra fogják hozni.

A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről - a fővárosi vezetés által is támogatott - megoldásról.

Magács László szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy az épülettel kapcsolatban két lehetőség merült fel, az egyik a hosszú távú bérlés, a másik a megvásárlás. Mint akkor elmondta, október közepéig kért az önkormányzattól haladékot arra, hogy utánajárhasson, az alapítvány össze tudja-e szedni a vásárláshoz szükséges összeget. Magács László a pályázat kapcsán csütörtökön azt mondta: a részletes kiírásban megjelenik a kulturális funkció, és azt reméli, ők adják majd a legjobb kulturális ajánlatot.

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.) honlapján közzétett pályázati felhívás szerint az egy évtizede üresen álló budai Átrium mozit 111,4 millió forintért kínálják áfával. Pályázni január 24-ig lehet. A pályázat kapcsán az MTI megkereste a fővárost is, ám Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója azt mondta: a pályázat eredményhirdetéséig nem nyilatkoznak.

A Fővárosi Közgyűlés egyébként még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.