Kult hvg.hu 2011. szeptember. 17. 12:26

Balesetben elhunyt Huszár Zsolt színész

Huszár Zsolt, az Új Színház társulatának színésze volt az a biciklista, akit ma hajnalban a Károly körúton elütött a 41-es villamos. Az értesülést a hvg.hu-nak az Új Színház megerősítette.

Mint korábban beszámoltunk róla, szombat hajnalban egy negyvenéves kerékpározó férfit gázolt halálra a 41-es villamos Budapesten a Dohány utca és a Károly körút találkozásánál, ám ekkor a férfi kiléte még nem volt ismert. A rendőrség ekkor még nem tudott tájékoztatást adni a baleset körülményeiről, azt azonban elmondták, a kerékpározó Huszár Zsolt még a helyszínen életét vesztette.

Új Színház

Huszár Zsolt 1995 és 2000 között a Krétakör társulat tagja volt, miközben Kecskeméten és Debrecenben is játszott, végül a tatabányai színház után a budapesti Új Színház társulatához került 2003-ban.

Pályafutása során több filmben is, így Szabadság, szerelem című moziban is szerepelt, míg színpadon többek között volt Rómeó a Rómeó és Júliában, Jago az Othellóban, Cipolla a Mario és a varázslóban, jelenleg is több darabban játszott vezető szerepeket.

Az Új Színház honlapján így emlékszik Huszár Zsoltra: „Nemrég kapta barátaitól a biciklit. A 40. születésnapjára. Majd kicsattant az életerőtől. Őserő volt benne, sohasem fáradt. Néha meg lehetett őrülni a makacsságától, de közben ellenállhatatlan szeretet is áradt belőle. És fantasztikus humora volt. (Csak ez a „volt” ne lenne…) Nem végzett színiiskolát – de elszántan képezte magát. Stúdiós növendékei is rajongtak érte, pedig szigorú volt velük – cserébe izgalmas, újszerű vizsgák születtek.” 

A 2011/2012-es évadban ő játszotta volna a Coriolanus címszerepét és a Jadviga párnája férfi főszerepét.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.