Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Csaknem száz évvel ezelőtt láthatta utoljára a nagyközönség Orbán Dezső Nagy aktját, amely sok évtizedes „lappangás” után az elmúlt évben bukkant fel Ausztráliában. A nagyméretű festmény a Szépművészeti Múzeumban nyílt Nyolcak kiállítás darabja, ám több hónapos előkészület után is csak a két héttel a megnyitó után állíthatták ki.
Orbán Dezső Nagy aktja – amelyet Orbán egy BBC-interjú során élete egyik legjobb képének nevezett – 1911 körül keletkezett és feltehetően a Nyolcak akkori kiállítására készült. A mű 1917-ben szerepelt utolsó alkalommal magyarországi tárlaton, majd 1939-ben a festő magával vitte Ausztráliába, ahol eladta. Ezt követően a festmény egy időre eltűnt: a hazai szakemberek csak egy rossz minőségű fekete-fehér fotó alapján ismertek. A kiállítás kurátora, Barki Gergely művészettörténész tavaly találta meg a művet Ausztráliában, ahol az 1986-ban, 102 éves korában elhunyt Orbán hagyatéka után kutatott.
Az elmúlt évtizedekben ausztrál magángyűjteményben lappangó, monumentalitást sugárzó akt Orbán Dezső életművének egyik legizgalmasabb alkotása, sőt a Nyolcak egész művészi termésében is kitüntetett helyet érdemel - mondta Molnos Péter, a kiállítás egyik kurátora a képről. A fehér drapériát és az okkersárgára színezett dús női testet – Modigliani aktjaihoz hasonló módon – reflexek özöne borítja finoman lappangó tarkaságba, miközben a tömören modellált idomok beállítása, az egymásra felelő pozitív és negatív formák szigorú komponálása a szerkezet elsőbbségét hirdeti - tette hozzá.
A háttérben feltűnő vakrámák Orbán budapesti műtermének puritán enteriőrjét sejtetik, ahol – a fennmaradt visszaemlékezések tanúsága szerint – a Nyolcak egyik vendégkiállítója, az íróként és képzőművészként is maradandót alkotó Lesznai Anna is gyakran megfordult. Az általa jegyzett Kezdetben volt a kert című kulcsregény utalásaiból tudható, hogy a csoport 1911-es kiállítására készülve Orbán az aktképek modelljének éppen Lesznait kérte fel, s a róla készült művek bemutatása komoly konfliktusokhoz vezetett a módos polgári családból származó fiatal hölgy életében.
Orbán Dezső (Győr, 1884 – Sidney, 1986), a kezdetben Gulácsy Lajos nyomdokain haladó, autodidakta festő művészetében 1906-os párizsi útja hozott döntő változást. A Julian Akadémia hivatalos kurzusát alig két hét alatt feladta, inkább legfontosabb mentorától, a nála három évvel fiatalabb Berény Róberttől tanult. 1909-ben szerepelt a MIÉNK második kiállításán, majd egyik alapító tagja lett az „Uj Képek” kiállítással 1909 végén közönség elé álló művészcsoportnak, a későbbi Nyolcaknak. A következő évben újra Párizsba utazott, ahol Berénnyel közös műteremben dolgozva megalkotta egyik főművét, a Kannás csendéletet. E művet – hét másik festmény és néhány rajz társaságában – a Nyolcak 1911-es tárlatán mutatta be először a nagyközönségnek.
Az 1931-ben Budapesten Atelier néven művészeti iskolát alapító Orbán az évtized végén feleségével és fiával Ausztráliába vándorolt, ahol kiállító művészként és pedagógusként egyaránt sikereket ért el egészen 1986-ban, 102 éves korában bekövetkezett haláláig.
