2010. október. 10. 18:29 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 14. 10:54 Kult

Kusturica otthagyta az antalyai filmfesztivált

Otthagyta a törökországi Antalyában rendezett filmfesztivált vasárnap egy politikai vita miatt Emir Kusturica szerb filmrendező és zenész.

A helyi média és egyes illetékesek magatartását panaszolta fel a rendező a török üdülővárosban tartott sajtóértekezleten. Török lapok előzőleg úgy idézték a Szarajevóban 1954-ben született Kusturicát, mint aki nyilatkozataiban kisebbíteni igyekezett a háború idején megöltek, illetve a megerőszakolt muszlim nők számát. Ezt a Milliyet szerint a művész tagadta. Ertugrul Günay kulturális miniszter maga is bírálta Kusturica kijelentéseit, amelyeket a boszniai háború idején (1992-1995) tett. Ezek miatt nem is jelent meg a fesztiválon, ahol a zsűri tagjának volt meghívva a szerb rendező. "Ellenségnek tekintem ennek az országnak a kulturális miniszterét, mert ezt érdemli" - jelentette ki Kusturica, akit a cannes-i filmfesztiválon eddig kétszer tüntettek ki Aranypálmával. Törökország a Balkánon 500 évig uralkodó oszmán birodalom romjain épült fel. Mustafa Akaydin, Antalya tartomány kormányzója kijelentette, hogy megpróbálja lebeszélni Kusturicát a távozásról.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.