2010. augusztus. 16. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 16. 10:54 Kult

Megnyitják Mussolini erkélyét

Szeptemberben újra megnyitják Rómában azt az 1944 óta lezárt balkont, ahonnan Benito Mussolini tartotta beszédeit.

A római Piazza Venezián a névadó reneszánsz stílusban épült Velence-palota homlokzatán található erkély történelmi jelentőségű: erről az első emeleti balkonról szólt a tömeghez a fasiszta vezér Benito Mussolini. Az innen elhangzott leghíresebb beszédének azt tartják, melyet a korabeli híradók fekete-fehér kockái is megőriztek: 1940. június 10-én Mussolini bejelentette, hogy Itália hadat üzen Nagy-Britanniának és Franciaországnak, és belép a világháborúba.

A Duce jellegzetes hanghordozásával, testmozgásával és fasiszta karlendítéssel szónokolt a teraszról, amelyre 1944 óta senki sem lépett ki. Azóta legfeljebb óriásplakátok lógtak róla, és alatta adtak egymásnak a rómaiak randevút, hiszen könnyen felismerhető hely. Arra, hogy Mussolini balkonjáról van szó, már csak az idősebbek és a líbiai vezető, Moamer al-Kadhafi emlékeznek, aki római látogatásain mindig megáll az erkély alatt.

Mussolini egykori balkonjának megnyitását az olasz kulturális tárca jelentette be. Szeptemberre állítják helyre a régóta restaurált palotát, mely főleg kiállításokat lát vendégül. Idén először azonban a Velence-palotában rendezik meg az elsőbálozó lányok bálját október 16-án, melyet minden évben Ausztria római nagykövetsége szervez meg, és eddig egy másik római palotában volt a helyszíne. A Palazzo Veneziát 1455-67 között a velencei bíboros Pietro Barbo építtette a Capitolium-domb lábánál. Pápai rezidencia volt, majd a Velencei Köztársaság nagykövetségének épülete. 1797-től Ausztria nagykövetsége költözött ide, a fasizmus alatt pedig Mussolini használta mint kormánypalotát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.