A német konzervatív napilap kulturális rovatában megjelent terjedelmes írás két szerzője, Sonja Hartwig és Kilian Trotier a több személyt megszólaltató riportnak a "Már nincsenek álmaim" címet adta, utalva a számos kommentáló elemet is tartalmazó írás hangulatára. Ezt támasztotta alá a cikkben közölt illusztráció is, amelyen egy rács mögül fotózott pécsi templomtorony látható. A szerzők a kulturális fővárosi projekt kapcsán csalódottságról, szertefoszlott reményekről írtak, azt érzékeltetve, hogy  a projekt nyugati elképzelések szerint már régen kudarcba fulladt. Az írás végén pedig Kertész Imre Magyarországról szóló, a lapban tavaly novemberben megjelent interjújának linkjét ajánlották az olvasók figyelmébe.
  

Pécs 2010. Megnyitó után © MTI - Kálmándy Ferenc

A  cikkírók szerint Magyarországon válság uralkodik, a hitelek akadoznak, és kapcsolatok szakadnak meg. A kulturális fővárosi cím elnyerése először túlzott várakozásokat ébresztett, majd ezek elkerülhetetlenül csalódottságba csaptak át. Látványosságnak, show-nak kellett volna lennie, ám a pécsi helyzet már régóta egy ország tükörképe, továbbá egy olyan rendszer elleni harcé, amely Magyarországon fennmaradt, amelyben az igazság nem ritkán összemosódik a talánnal, és a hallucinációból reményt hipnotizál magának. Azt a reményt, amelyet - mint a szerzők írták - néhányan már hosszú ideje feladtak, azok a kultúrateremtők, akiknek térre lett volna szükségük, de ezt nem kapták meg, akiknek projektjeit elutasították, vagy maguk adták fel azokat.  
  
A riport  ezt követően bemutatta Csordás Gábort, az egyik legfontosabb magyar kiadónak nevezett Jelenkor kiadó igazgatóját. Csordás - mint hangoztatták - harcolt, és igyekezett saját ötleteit projektekké változtatni. Ezek közül megemlítették, hogy a németországi Essen, a török Isztambul és a magyar Pécs mintájára igyekezett összehozni a három ország irodalmi Nobel-díjas íróját, Kertész Imrét, Günter Grasst és Orhan Pamukot, de "ajánlatainak egyikére sem kapott választ".  
  
A kulturális fővárosi projekt sokak szerint haladást jelenthetett volna, ám nyugati mércével mérve kudarcot vallott - pedig kísérlet volt a magyarországi rendszerből való kitörésre - áll a riportban. A szerzők Szalay Tamás kulturális igazgatót idézték, aki nem említ vétkeseket, és aki szerint a rendszerben van a hiba. Abban a rendszerben, amely egykor vörös volt és kicsit még ma is az – fűzték hozzá. Szalay az elmúlt hónapokban mindig kereste az igazságot, és végül megtalálta saját igazságát, amely úgy hangzik: Mindenki csodát várt, de csodák nem történnek ebben a rendszerben. "Nem számolhattunk azzal, hogy nálunk is úgy megy, mint Nyugat-Európában, de azt gondoltam, hogy ennél messzebb már vagyunk" - idézték kulturális igazgatót, akinek mára semmi nem maradt az álmaiból. 
  
A szerzők szerint sokan még világosabban fogalmaznak. Azok, akik nem bírják nézni azt, hogy az az állam, amely 20 éve elsőként vágta át a vasfüggönyt, most "belülről barnán rohad". Ezt követően idéztek Kertész Imre tavaly novemberi interjújából. "Magyarországon a szélsőjobboldal és az antiszemiták a hangadók" - állította Kertész, Magyarország egyetlen irodalmi Nobel-díjasa, aki nem akar  magyar lenni. "A fasizmust a szocializmus követte, azután a szabadság álma, egy álom, amely romjaiban hever, és amelyet beborít a válság, a korrupció és a klientúra-politika" - fogalmaznak az interjú kapcsán a szerzők. 
  
Az írás beszámol a kulturális fővárosi projekt első "úttörőiről" - köztük említve Szalayt is -, akiket függőségbe láncolt a bürokrácia, akik függetlenek akartak lenni, de Budapest  ezt soha nem hagyta. Három társa már bedobta a törülközött, akiket Szalay "halott hősöknek" nevezett, akik nem viselték el, hogy a "határtalan város" terve a fővárosban született politikai döntések miatt megváltozott, többen emiatt bedobták a törölközőt. Majd ismét a Jelenkor kiadóját idézték, aki szerint a projekteket egyszer csak "egy apparátus igazgatta, amelyben olyanok ültek, akiknek fogalmuk sem volt a kultúráról, akik boldogok voltak, hogy pénzt oszthattak".
  
Ezt követően Ruzsa Csabát, az EKF pénzügyi igazgatóját szólaltatták meg, aki szerint a kulturális fővárosi projekt inkább fejlesztési, mint kulturális projekt. Felsorolták a tervezett beruházásokat, megjegyezve, hogy legtöbbjük csak az év folyamán készül el. A pénzügyi igazgató szerint ez nem is olyan nagy baj, mert 2010-ben nincs is igazán szükség az új épületekre. A kulturális program 2010-re szól, a beruházások az azt követő évekre. "20 évig nem voltak beruházások, most azokra van szükség" - mondta az igazgató, a szerzők szerint elismerve: "Ennek a kultúrához természetesen nincs köze. A kultúra az más." Csordás szerint elsősorban "munkahelyekről" van szó. Erre gondolnak itt az emberek, és ezt várják egy európai projekttől.