Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!„Ez az otthonom, bármilyen is most az ország”
„Ebben a zenében indulat van. De nem gyűlölet” - hangsúlyozza a világ egyik legnépszerűbb trash-, avagy groove-metál zenekara, az Ektomorf roma származású vezetője, Farkas Zoltán, aki riói születésű párja, valamint szabadidejében személyi testőreként szolgáló békés megyei rendőr barátja társaságában adott interjút.
hvg.hu: Mielőtt bejárnák Nyugat-Európát, Budapesten és Szegeden kezdik a turnét. Úgy tudjuk, az alföldi nagyvárosban eddig még sosem léptek fel.
Farkas Zoltán: Tényleg. Eddig erre még nem került sor. Az egyik haveromnak volt egy grill-partija egy környékbeli tanyán, szerb srácokkal csevapot sütöttek, ott zenéltünk mi is. De igazi koncertünk még nem volt Szegeden. Jó, hogy eljutok oda is.
hvg.hu: Magyarországon ritkán játszanak, idegenben jobban ismerik önöket, több magyar zenekar szívesen lenne a helyükben. Egy Londonban próbálkozó csapat tagjai korábban azt mondták a HVG-nek, az semmi, amit ők végigcsináltak, bezzeg az Ektomorf! Mire utalhattak?
F.Z.: Talán arra, hogy mi kitartottunk. Azaz most már csak én, hiszen egyedül maradtam az eredeti felállásból. Most is, amikor eljött a zenekarért a turnébusz Mezőkovácsházára, néztek az utcában, hogy mi történik? Nekem is furcsa, hosszú hónapokig éltem Berlinben utcazenélésből.
Farkas Zoltán "Körülöttem mindenki olyasmivel foglalkozott, ami engem egyszerűen nem érdekelt."  © Stiller Ákos |
| Farkas Zoltán |
| "A sofőrünk, Ben, kapott ajándékba egy aláírt fotót Johnny Cash-től, akit szintén szállított ezzel a busszal. Bekeretezte és kirakta ide. Örülök neki, mert Cash a példaképem" - mondja Farkas Zoltán, akinek a country-sztárral ellentétben nem voltak önpusztító időszakai, viszont szintén különös karriert járt be. A trash metál, vagy groove metál világszerte egyik legnépszerűbb zenekara, az Ektomorf vezetője Mezőkovácsházán született cigány családban. A néhány éve már Hamburgban élő gitáros-énekes Zoltán öccsével, a basszusgitáros Csabával alakította a zenekart 1994-ben, aki egészen 2008-ig a zenekar tagja maradt. Az Ektomorf azonban régen nem családi vállalkozás már. Két, szűk körben ismert hazai albumuk után a 2000-ben megjelent Kalyi Jag hozta meg számukra a nemzetközi áttörést. Magyarországon kevesek, Németországban viszont tömegek díjazták a roma zenei motívumokkal átszőtt, kemény, súlyos metálmuzsikát. 2001-es lemezükön szintén újítottak, idézték a Beatlest, a New York-i hip-hop zenét, de Radnóti Miklós Töredék című versét is. Ma az Ektromorf egy rétegműfaj világsztárja. Kilenc lemez, számos kontinensturné és egy Farkas Zoltán nevével reklámozott, speciális gitármárka is fűződik zenéjükhöz. Az új albumukat bemutató európai turné első koncertje előtt találkoztunk Farkas Zoltánnal. Április 2-án, Budapesten, az A38 hajó mellett, a rakparton, egy luxus turnébuszban. Mellette Sarah ült, riói születésű párja, valamint egy régi, békés megyei barát, aki rendőr, és szabadidejében személyi testőr a turnén. |
F. Z.: El. Mindenképpen. Amit csináltam, példát mutathat. Nem hallgattam a negatív hangokra, nem adtam fel. Elvállalnám, hogy a túlélésre, a kitartásra ösztönözzek.
hvg.hu: Ön zenészként kezdte, vagy voltak korábban másfajta munkái is?
F. Z.: Egy időben segédápoló voltam Békéscsabán, a Réthy Pál kórház intenzív osztályán. De volt más munkám is, plüssállatoknak készítettem szemeket műanyagból. Az kegyetlen volt. Apám azt szerette volna, hogy tűzoltó legyek, mint ő. A fiuk erre megnöveszti a haját, kitetováltatja magát, és olyan zenét hallgat, amilyet a környéken senki sem bír elviselni. Amikor a családom látta, hogy engem csak a zene érdekel, nagyon nem örültek. Kiborultak.
hvg.hu: Miért éppen a heavy metal fogta meg tizenévesen? Lehetett volna más is, mondjuk a cigány népzene?
F. Z.: Apámnak voltak magyar rockkazettái, azok tetszettek. A haverom pedig benne volt egy heavy metal bandában, Iron Maiden-kazettákat mutogatott nekem, és a szobája tele volt metálos kellékekkel, függönyökkel, koponyákkal, poszterekkel. Beléptem oda, és tudtam, ez a zene az én világom. De igazából a Metallica fogott meg. Attól kész voltam. Ez 1985-86-ban volt. Az első hangszeremet édesapám vette, egy csehszlovák Jolana elektromos gitárt, ez volt a legolcsóbb a boltban. De én fecskefarkú gitárt akartam. Elmentem egy haveromhoz, ledobtuk a testet, kivágtunk fából egy másikat, egy fecskefarkút. Apám újra kiborult: képes voltál ezt megtenni? Pedig én csak azt szerettem volna, ha úgy szól a gitárom, mint a Metallicában. Persze nem tudtam, hogyan csinálják, azt hittem, csak be kell dugni az erősítőbe. Hát, nem egészen! Elkezdtem kutatni, lemezeket, videókat szereztem, próbáltam megfejteni, hogy jön létre a hangzás, lelestem a fogásokat, meg az akkordokat is a videókról.
hvg.hu: Mi vonzotta ebben a zenében?
F. Z.: Körülöttem mindenki olyasmivel foglalkozott, ami engem egyszerűen nem érdekelt. A többiek fociztak, én is lejártam a csapatba, de az nem jött be. Nem érdekeltek a szakkörök, az iskolai elfoglaltságok. Amikor ezt a zenét hallottam, úgy éreztem, ez végre az enyém.
hvg.hu: Ilyesmit sok tinédzser érez, aztán választ valami polgári foglalkozást. Önnél mikor fordult komolyra a dolog?
F. Z.: Néha még most is nehezen hiszem el, hogy ez komoly. Ma este, itt, ebben a buszban, az európai turné első napján is még mindig furcsa nekem az egész. Nagyjából tíz éve történt, már működött a zenekarunk, játszottunk, futottuk a szokásos köröket, de egyre kisebbek lettek ezek a körök. Elfogyott a levegő. Megkértem egy ismerőst, fordítsa le a szövegeinket angolra, és írja le nekem fonetikusan. Egy szót sem tudtam, de azért felénekeltem a számainkat angolul. Így készült el 2000-ben a Kalyi Jag, ahol a metál zenébe cigány motívumokat kevertem. Többen visszavitték a boltba, hogy nekik ez a szemét nem kell. Fogtam az angol verziót és kiküldtem pár helyre, ismerősök is vittek belőle. Bent dolgoztam épp Békéscsabán a kórházban, amikor anyám hívott, hogy egy német cégtől keresnek, tetszik nekik a lemez, és meghívnának minket pár koncertre. Itt kezdtem sejteni, hogy ez működhet.
© Stiller Ákos |
hvg.hu: Azért hazai zenei körökben is feltűnést keltett a roma motívumokkal dúsított metál. De Nyugaton vajon fontos volt, hogy az Ektomorf honnan jön?
F. Z.: Az elején így hirdettek minket: Gipsy Hungarians, meg Exotic music from the deep roots of Hungary (Egzotikus zene Magyarország mélyéről - a szerk.), meg hasonlók. Közben idehaza a Petőfi Csarnokban egy fesztiválon az öcsémet üveggel dobálták meg, megkaptuk, hogy mit kerestek itt, nem kell ez a cigány szar. Nem érdekelt, hogy külföldön hogyan címkéznek meg minket, örültem, hogy egyáltalán foglalkoznak velünk. Tudtam, hogy egy idő után nem számít majd, honnan jöttünk.
hvg.hu: Nem csodálkozunk, hogy egyedül maradt az eredeti zenekarból. Megszállottnak tűnik.
F. Z.: Mindenkitől annyit várok el, mint saját magamtól. És ha teljesítik, ugyanannyit fogok adni nekik is, mint saját magamnak. Ezt nagyon jól tudták. Volt, aki kiszállt, sajnos az öcsém is, és ez elég fájdalmas volt. Akadt, akit én küldtem el, mert elfelejtette, honnan indult. Egy zenekarban kemény döntéseket kell hozni. Kezdettől húztam magammal a többieket. Az elején házról házra szaladgáltam, hogy gyere már próbálni, csináljuk, ne hagyd abba! Aztán volt, aki hátba támadott. Az volt az álmom, hogy a zenekar egy család legyen. Ez nem sikerült. De aki hisz bennem, abban én is hiszek, akár ötezer embernek játszunk, akár ötnek.
hvg.hu: Ez utóbbi azért már nem fenyegeti a zenekart. Pár éve a műfaj legnagyobb kiadója, a Nuclear Blast szerződtette.
F. Z.: 2006-ban egy nagy németországi fesztiválon játszottunk, és mikor lejöttünk a színpadról, ott állt a kiadó vezérkara. Beültettek egy autóba, hogy most azonnal megyünk a székhelyükre és aláírjuk a szerződést. Mondtam nekik, hogy már van kiadónk, hadd gondolkozzunk el a dolgon. Aztán átszerződtünk. Akkortájt sokan jöttek nekem azzal, hogy na, most már hátradőlhetsz, világsztár lettél. Pedig ez nem így működik. Egy idő után láttam, hogy nem teljesítik, amit ígértek. Beállítottak minket a sorba, tucatterméket akartak csinálni az Ektomorfból. Eldöntöttem, hogy szerződést bontok. Féléves jogi csatározásba került, egy időre vissza is költöztem Mezőkovácsházára. Az új kiadóval sokkal személyesebb a viszonyunk.
hvg.hu: A fémzene közönségét hűségésnek tartják. Szorgos lemezvásárlók, vagy ők is inkább letöltenek?
F. Z.: A kiadókat az internet lassan kivégzi, nagyon ügyesnek kell lenni, hogy eladjanak még cd-ket. Exkluzív, limitált kiadású példányokat azért megvesznek a rajongók. Most, amikor jöttem Magyarországra, a reptéren hívott a kiadó, hogy az új lemez a 91. helyen áll a német eladási listán, ahol az összes poplemez is szerepel. Úgy indultunk neki, ha ott leszünk a 150-ben, meg van mentve a lemez.
© Stiller Ákos |
F. Z.: Az utóbbi három évben már mindannyian a zenéből éltünk. Főleg a koncertek tartanak el minket. Én a párommal Hamburgban élek, a város szívében egy toronyház 18. emeletén. Ő brazil, így évente néhány hónapot Rióban töltünk.
hvg.hu: Ehhez képest a zenekari tagcseréknél mindig Magyarországról választott zenészeket. Miért?
F. Z.: Nem is tudom. Azokkal tudok dolgozni, akiket ismerek. Innen jövök, ez az otthonom, bármilyen is most ez az ország. Dobost kerestünk és nagyon jó zenészek jelentkeztek mindenhonnan, de mondtam, hogy nekem magyar kell. Nem volt kérdés.
hvg.hu: Tud arról, mi történik idehaza a cigánysággal? Értesült Tatárszentgyörgyről, az elszabaduló indulatokról?
F. Z.: Igen. És nem csodálkozom. A világ egyre durvább, nem hazai jelenségről van szó. Rióban, ha este kilenc után kimész az utcára, nem biztos, hogy megúszod. Az agresszió, a harag, a gyűlölet növekszik. Az emberek mindenhol kiválasztanak maguknak egy csoportot, amelyet gyűlölni kell. Tapasztaltam én is, már az óvodában elkezdődött. Megdobáltak, gúnyoltak. Akkor még nem fogtam fel a dolgot. Nem szégyent okozott bennem, inkább haragot. A gyűlölet ott kezd veszélyes lenni, amikor ilyen lesz a közeg. Hamburgban a múltkor valaki rám kiabált az utcán, hogy hogyan nézek ki, meg hogy a gyerekének miért kell ezt néznie. Jött utánam és mondta a magáét. Rászóltak páran, hogy hagyja abba.
hvg.hu: Az Ektomorf zenéje sem simogatás. Inkább ökölcsapás.
F. Z.: Ebben a zenében indulat van. De nem gyűlölet. Terápia magamnak. Alig várom, hogy játsszak, levezeti az energiákat és érzelmekkel tölt fel. A zene nem bánt senkit.
