2009. március. 28. 11:25 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 28. 11:31 Kult

Lemondott a zalaegerszegi színház igazgatója

Lemondott igazgatói posztjáról Stefán Gábor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója - tájékoztatott Gyimesi Endre, a színházat fenntartó város polgármestere szombaton.

A polgármester tudomásul vette az igazgató döntését, a színház vezetését átmenetileg, a pályázat lebonyolításáig Szabó József gazdasági igazgató látja majd el. A pályázat kiírására az áprilisi közgyűlés után az önkormányzat kulturális bizottságának van lehetősége. 
    
Stefán  csak igazgatói posztjáról mondott le, koreográfusi munkáját tovább folytatja a színházban. Az MTI megkeresésére nem nyilatkozott lemondásának okairól. 
    
A Zalai Hírlap szombati száma azt írta, hogy Stefán Gábor a körülötte kialakult helyzet miatt mondott le igazgatói posztjától; mint ismeretes, a színházban okirathamisítási botrány zajlott.

A lapnak nyilatkozva a polgármester kiemelte, hogy a színház életében kényes időszakról van szó, hiszen épp most zajlanak a jövő évi színészi szerződtetések, valamint a következő évad műsortervét is most kell kialakítani. 
    
Stefán Gábor 1983 óta tagja a zalaegerszegi színház társulatának: 1991-ig asszisztensként, majd három évig művészeti titkárként dolgozott. 1994 és 1996 között ügyvezető igazgató volt, a Hevesi Sándor színházat 1996 óta vezette.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.