Tömeghisztéria és napfényes boldogság szombaton a Szigeten
Az idei Sziget utolsó előtti napjának kínálatában találunk rocklegendákat, PJ Harvey francia reinkarnációját, egy érzéki hangú brit hölgyet, örmény-amerikai metál-fenegyereket és a funk egyik legnagyobb rézfúvósát. Érdemes tehát a várható tömeg ellenére is kilátogatni. A tolongást talán a néhány fokos lehűlés kompenzálja majd, ezért érdemes legalább egy pulóvert magunkkal vinni.
Nagyszínpad
Pannonia Allstars Ska Orchestra
Már-már hagyomány, hogy a PASO a délutáni órákban robbantja a hangulatot a Nagyszínpadon. Ez idén sincs másként, s a hazai fesztiválok állandó résztvevőjének számító brigád bizonyára mindent megtesz majd, hogy a szombatra prognosztizált hűvös időjárás ellenére felforrósítsák a közönséget. Ideális indítás tehát az utolsó előtti napra, amikor már feltehetőleg már azok is megérkeznek a fesztiválra, akiknek a héten a munkahelyi kötelezettségek miatt erre nem volt még lehetősége.
Mademoiselle K
A kritikusok szerint PJ Harvey stílusát idéző francia rockénekesnő koncertjét az összehasonlítgatási kényszer ellenére lehet érdemes megtekinteni, ugyanis a négytagú formációval színpadra álló párizsi lány fellépése nem hétköznapi élményt ígér. Talán elég annyi, hogy már négy éves korában beleszeretett a gitárzenébe, s tanulmányai során emellé jazzes és komolyzenei elemeket is adagolt. Ha hozzátesszük, hogy hangszálaival szinte bármire képes, talán nem kell tovább ecsetelnünk, hogy miért leszünk ott a koncert első sorában.
Róisín Murphy
A magyar partirajongók már többször találkozhattak a borzongatóan érzéki hangú ír származású énekesnővel, igaz korábban a Moloko nevű formációjával tette nálunk tiszteletét. Néhány éve a Műcsarnokban már szólókoncertet adott, azonban annak hangulata már a helyszínből kifolyólag sem hasonlítható egy szabadtéri fesztiválhoz. A koncerten bizonyára felcsendül majd néhány Molok-klasszikus is, ám a hangsúly bizonyára az énekesnő tavaly év végén kiadott lemezének dalaira lesz helyezve.
Serj Tankian
Napjaink egyik legnépszerűbb és legeklektikusabb rockzenekarának, a System of a Downnak a frontembere már önmagában egy valódi multikulturális élmény. A libanoni születésű örmény-amerikai fiatalember a „gondolkodó” rockerek közé tartozik, s személyiségének sokszínűsége muzsikáján is átjön. Aki eredeti és ütős élményre vágyik, annak ott a helye a Nagyszínpad előtt szombat este 19.45-kor. A koncerten a zenész tavaly ősszel megjelent albumának a felhozatalára számíthatnak az érdeklődők.
R.E.M.
Aligha akad olyan, akinek Michael Stipe együttesét be kellene mutatni. Az elmúlt közel három évtizedben aktív banda immár háromtagú felállásban látogat ismét Budapestre, s a rádiók és zenetévék által agyonjátszott slágerek – Everybody Hurts, Shiny Happy People, Man on the Moon, és vagy még két albumnyi nóta – mellett az idén áprilisban megjelent Accelerate számai is felcsendülnek majd. Ez utóbbi korongról az a közvélekedés, hogy az R.E.M. egyik legenergikusabb albuma, így izgalmas lesz az első élő találkozás a filozófikus gondolatoktól sem idegenkedő nagy öregekkel.
Deti Picasso
Az örmény etnorock-különítményt már ismerheti a magyar közönség, többek között a Másféllel, illetve Grencsó Istvánnal közösen „elkövetett” produkcióik kapcsán. A mostani fellépésük – ahol a gitárok és a csellók összecsapását az énekesnő Gaja Aratjunjan már-már transzhoz közeli állapotban prezentált éneke kíséri. A koncerten teltházas előadásra lehet számítani, már csak azért is, mert az együttes idén nyáron kiadott Turbo Mairik című lemezének bemutatójául is szolgál a szombat délután 5 órai időpont.
Enzo Avitabile & Bottari
Az olasz úriember nagyjából az R.E.M.-mel együtt kezdte a pályafutását, s olyan legendák munkáiban működött közre, mint Randy Crawford, James Brown, Tina Turner, vagy az Afrika Bambaata. A szaxofonos-énekeshez a Bottari nevű „zajbrigád” csatlakozik, akik hordókkal, dézsákkal és egyéb zajkeltő eszközökkel adnak egyszerre törzsi és népi ritmust az előadásnak. A melódiákról Avitabile szaxofonja mellett számos pengetős hangszer gondoskodik, így valódi urbánus folkzenét, a hagyományt és az újdonságot ötvöző előadást láthatnak az érdeklődők.
Goran Bregovic Wedding & Funeral Band
A délszláv világzene sztárja csaknem minden hétvégén és ünnepnapon fellép már Magyarországon, azonban most valami újdonságot láthatunk tőle. Még júniusban súlyos balesetet szenvedett, amikor leesett egy fáról, s ezért a Volt-fesztivál közönsége nem is láthatta az energikus szerb előadását. Most azonban visszatért, s többek között olyan nótákat is várhatunk tőle, mint például a legendás Bijelo Dugme nevű etno-rockzenekar – amelyben Bregovics pályafutása kezdetén játszott - újrahangszerelt dalai. A rajongók számára azonban talán a legnagyobb élmény az lesz, hogy épen és egészségesen láthatják kedvencüket.
Meshuggah
A zsidó nevű, de svéd metálbanda már többször megörvendeztette a magyar közönséget fajsúlyos és bizarr előadásaival. Az önmagukat avantgárd metálzenekarként meghatározó öt tagú svédek sajátos értelmezésükkel a feje tetejére állították a műfaj szabályait, fémbetétes bakanccsal kirúgták a kereteket és a közönség minden mozdulatukat imádta. A tavalyi fellépő Tool-lal is turnéztak már közösen, így aki tavaly ott villázott a Nagyszínpad előtt, annak idén kötelező ellátogatnia a HammerWorld színpadra, ahol az idei Sziget egyik legkomolyabb zúzására van kilátás.
New York-i krónikás, funk-istenség, holland sztár-DJ és ____________
Adam Green
Egy fiatalember, akiben elegyedik Nick Cave mélabúja, Jim Morrison pofátlansága és Leonard Cohen utánozhatatlan stílusa. A Converse színpad idén talán legjobban várt fellépője mindig képes meglepetéseket okozni. Mára szinte már élő legendává vált, amióta a Moldy Peaches nevű duóból kiválva a saját útját kezdte járni. Zenéjének előadásmódja egyszerre bájos és bizarr, humoros és elgondolkodtató, szókimondó és felkavaró. Ha igazán divatos koncertélményre vágyunk, Green koncertjén megmutathatjuk, hogy egyszerre vagyunk stílusérzékenyek és intellektuálisan felkészültek a mai világ kihívásait illetően.
A funk zenét megteremtő zenész-istenek egyike, aki a forró ritmusok Panteonjából már nem először tesz látogatást kis hazánkban. Bár vélhetőleg egy Nagyszínpados koncerten is át tudná mozgatni az „oda tévedő” néhány tízezer embert, a Klubrádió Jazz Színpadán sem lesz majd panasza annak,a ki leküzdi a várhatóan sűrű tömeget. Maceo Parker emblematikus figuráj a műfajnak, fellépéséről lemaradni vétek, de legalábbis óriási hanyagság lenne.
Maceo Parker
Ferry Corsten
A holland trance ikonikus figurája sem először jár már hazánkban, ez pedig annak köszönhető, hogy kiváló érzékkel lovagolja meg az elektronikus zene hullámait. Nemrégiben elkészült első szerzői albumával, a Loud, Electronic, Ferocious-szel, amelyen többek között olyan vendégelőadók szerepelnek, mint a Duran Duran oszlopos tagja, Simon LeBon. Aki a szombatra várható hűvösebb időjárás elől szívesen menekülne egy forró helyszínre, annak kiváló célpont lehet a Party Aréna, szombat este 22.00-tól