Parászka Boróka. "A magyar Erdély-politika egy vágányon jár" © Stiller Ákos

Újságíró, kritikus, a nyomtatott formáról most az internetre váltott A hét című marosvásárhelyi lap felelős szerkesztője. Az irodalom felől érkezett, s ezt a kötődését megtartotta, kritikákat ír, irodalmi eseményeket szervez. Parászka Borókának hívják, de nem a nevével keltett feltűnést a magyarországi sajtóban, hanem a romániai s benne az erdélyi közéletről és mindennapokról szóló új szemléletű beszámolóival, elsősorban a Magyar Narancsban. Nemrégiben Budapesten járt, hogy átvegyen egy neki odaítélt díjat. Ekkor beszélgettünk vele az unióról elnevezett pesti kávéházban.

hvg.hu: Nemrég fiatal román írókkal „turnéztál“ négy országban. Fordítások, megjelenések és azt követő felolovasókörút, amelyet a romániai kulturális alap finanszírozott, és egy magyar szerkesztő szervezett. Innen úgy tűnik, a mai Románia nagyon jól képviseli, promotálja a maga új kultúráját Európában. Hogyan csinálják, és főleg, miért?

Parászka Boróka: Részben rá vannak kényszerülve. Románia imidzse még mindig nem túl jó, noha változott az utóbbi időben. Ott a régi, posztkommunista örökség - a legszomorúbb barakk -, amit le kéne dolgozni, és ott az újkeletű konfliktus Európával, a román diaszpóra helyzete. A migránsok, vendégmunkások.

hvg.hu: A csatlakozással ez éleződött vagy enyhült?

P. B.: Európa még mindig nem döbbent rá, hogy a keleti szociális nyomorral szembeni felelősség közös, hogy dörömböl az ajtón egy tömeg, amely munkát és kenyeret akar. Közben a román társadalom más rétegeit sem ártana megismerni, mielőtt pogromokat generálnak ellenük Milánóban, Madridban vagy bárhol. Nagyrészt ez az, ami miatt Románia kultúrdiplomáciai offenzivába kezdett. A másik egy belső ok. Míg a magyarországi kulturális elit a rendszerváltáskor némiképp vesztes lett, szétszóródott, addig Romániában beépült a politikai elitbe. Nagyon taktikusan ápolja a kapcsolatait, elérte, hogy a román kultúra stratégiai ágazat lett.

hvg.hu: Nem korrumpálódott ez a kulturális elit a beépülés közben?

P. B.: Kötött kompromisszumokat, de ezek más természetűek. Az alapstratégia az, hogy a román társadalomnak új elitet kell teremtenie. Fiatal elitet. Ez nem korosztályt jelent, hanem valamiféle precedens nélküli szellemi építkezést. Ehhez tabula rasa-t kellett csinálni. Ezért ezt az új kulturális elitet nem is igen lehetett korrumpálni. Épp az a védjegyük, hogy nem tartoznak sehova, hogy nagyon jó minőséget produkálnak. Hogy ők tényleg elit. Van művészeti elitképzés, vannak elit kiadók, van elit kultúra, eleven kapcsolatokkal a nyugat felé.

hvg.hu: Pénz is áramlik ide?

P. B.: A Hét című marosvásárhelyi székhelyű lap mögötti alapítvány kapcsán érintőlegesen kerültem csak kapcsolatba a román kulturális alapokkal, de azt látom, rengeteg pénz van ezeken a helyeken. Ami az irodalom promócióját illeti, nem csak arról van szó, hogy ösztöndíjat adnak néhány szerzőnek. Fordító-ipar van. A cél, hogy a szerzők minél több nyelven jelenjenek meg, minél jobb helyeken és minőségben.

hvg.hu: A pénz tehát a kulturális színtérbe áramlik, rá van bízva annak elköltése, és nem a politika, meg a pénzt adók akarják megmondani, mi történjen?

P. B.: Biztos, hogy sok pénz megy el feleslegesen ott is. Ha mondjuk megnézem a magyarországi román kulturális intézetet, nemigen látom a munkájukat. Lehet, persze, hogy azért, mert most inkább nyugat felé tekint Románia. De azért attasék, intézmények, felelősök működnek Szegeden, Pesten is, ki vannak nevezve, költségvetésük van. De ha a sok pénzből valamennyi el is folyik, azért még mindig marad elég. Mert, mint mondtam, a kultúra ma Romániában stratégiai fontosságú. Közben a kulturális intézmények tekintetében Románia sok mindent Magyarországtól vett át. A magyar NKA (Nemzeti Kulturális Alap) mintájára jött létre a román kulturális alap, olyan a tevékenysége, stuktúrája. S mivel Romániában most komoly jelszó a korrupcióellenes harc, közben igen szigorú lett a pénzosztás. Személyes felelősséggel párosul, számonkérhetőséggel, intézmények és emberek ellenőrzik egymást körbe-körbe.

hvg.hu: Az erőfeszítésnek eredménye van: divatos lett a román kultúra Európában, még ha minálunk a Fanfare Ciocarla talán unalmas is már kicsit. A román kortárs zene, film, képzőművészet ma remek exportcikk.

P. B.: Talán túlzottan is. Túl jó a román filmes lobbi, s nem annyira jók a filmek. Ismétlik önmagukat. A mostani nemzetközi sikerek tíz évvel ezelőtt lettek volna aktuálisak. De a kultúrdiplomácia nagy sikere, hogy a kicsit már öregedő fiatal román filmet bevitte az európai köztudatba, és el is tudja adni.

hvg.hu: A konjunktúrából kijut a romániai magyar kortárs kultúrának is?

P. B.: Nem tudom, mennyiben lehet erdélyi magyar kortárs kultúráról beszélni. Itt nagyon nagy felelőssége van a magyarországi kultúrpolitikának. Az első fázisban a rendszerváltás utáni időszakban minden a megőrzésről szólt. Megmaradni, hagyományt őrizni. Aztán az egyetemes magyar kultúra megteremtéséről, hogy tehát nincs különbség ottani és itteni között, ami magyar nyelven íródik az a magyar irodalom része, egyenrangú író Parti Nagy Lajos és Kovács András Ferenc. Lefutott ez a két fázis és közben senki nem gondolt arra, hogy más-más terekben élünk, mozgunk. Kulturális cserékben kellene részt vennünk, s ha van olyan, hogy erdélyi magyar kultúra, akkor a legnagyobb értéke mégiscsak az lehetne, hogy hogyan tud ebbe a kelet-európai hálóba beépülni és hozzátenni a magáét. Én nem látom, hogy felismerné a nexusait és keresné a kapcsolódásokat. Szlovákiában például más a helyzet, érdekes volna felfejteni, miért. Közben az is igaz, hogy a románok se fedezik fel maguknak a magyar kultúrát. Három-négy szerzőt fordítanak most már húsz éve. Kevés az ismeretük, a rálátásuk. Itt sokat tehetne a romániai magyar kulturális intézményrendszer. De hol van ilyenkor, és hol vannak az emberei? 2007-ben Szeben volt Európa kulturális fővárosa. A magyar kínálat meglehetősen ingerszegény volt, szinte teljesen hiányzott belőle a kortárs kultúra. Ezek igen komoly mulasztások. S az alapjuk még mindig az az elképzelés, hogy mi külön világokban élünk s nem kötődünk egymáshoz.

4 hónap, 3 hét, 2 nap - Cristian Mungiu filmje. A szembenézés díjakat hozott

hvg.hu: Szlovákiában azért is lehet más a helyzet, mert az elitben van nyitottság. Kedvenc példám a dunaszerdahelyi Németh Ilona, aki volt már az Év képzőművésze Szlovákiában, és képviselte országát a Velencei Biennalén. Megtörténhetne ugyanez nálatok is?

P. B.: Most mondhatnám azt, hogy zárt, figyelmetlen a román elit, de közben komolyan meg kéne vizsgálni az erdélyi magyar kultúra minőségét. Mi az, amit kínálni tudunk? A kortárs képzőművészet terén vannak kapcsolódások, együttműködések. Az írott kultúra azonban jelenleg lezárt konzervdoboz, és senkinek nincs hozzá kulcsa. Gyakorlatilag nincs román-magyar műfordítás, és ez hatalmas veszteség mindkét szereplőnek. Pedig a román kultúrpolitika meggyőzhető volna, hogy pénzt áldozzon a célra. Nem magasztos eszmei célok miatt, hanem egyszerű érdekből. Kultúrmarketing. Hogy honnan volna ehhez magyar intézményi partner? Nem tudom. Úgy látom, hogy az itteni gondolkodás semennyit sem mozdult el tizenöt év alatt. Gyanakvó. Csak konfliktusokban képes gondolkodni. Hadd mondjam el a tapasztalatomat! Végigvittünk több szerzőt négy országon keresztül. A Polirom  és a Humanitas kiadók szerzőiről van szó, Radu Pavel Gheo, Filip Florian, Dan Lungu, sorolhatnám a neveket, csak hát itt alig ismerik őket. Zárójelben: Csehországban eközben az „év könyvét“ egy román szerző produkálta. Szóval Bécsben, Prágában, Pozsonyban sikerült tartalmi kérdésekről beszélgetnünk az esteken. A budapesti szeánsz pedig olyan volt, mint egy terápiás foglalkozás. Hogy egyáltalán mit keresünk mi egymás mellett, miről és hogyan beszélgessünk? Eredményes volt, de nem feszültségmentes. A vicc pedig az, hogy végül kiderült, nincs konfliktus, senki nem tudta, hogy tulajdonképpen miért is félünk egymástól?

hvg.hu: Pécs lesz Európa kulturális fővárosa 2010-ben, az, ami tavaly Nagyszeben, azaz Sibiu volt. Mit hozott Romániában a kultúrában ez az egy év?

P. B.: Először is a román kulturális minisztérium rettenetesen összekapta magát. Nagyon koncentráltak, és minden mást félretoltak. A fű nem nőtt másutt, csak Szebenben, minden erről szólt, és iszonyú fegyelmezetten kezdtek dolgozni. A román kultúraszervezés nagyon sokat profitált ebből. Nekik ez afféle főpróba volt, leellenőrzése annak, hogy ha már hatékonyan dolgoznak Nyugat-Európában, hogyan lehet ennek a hatásait visszaáramoltatni. Hogy ne csak mi legyünk jelen sokadikként egy nagy piacon, hanem a legjobb árukat mi is meg tudjuk szerezni és ezáltal nevelni a közönségünket is.

hvg.hu: Intelligens stratégiák rajzolódnak ki ebből. Pedig ha egy kormányzat valamit nagyon akar, akkor sokszor agyonnyomja azzal, hogy rátelepszik. Meg persze kiszolgálja a klientúráját.

P. B.: Talán furcsán hangzik, de jót tesz a kulturális konjunktúrának, hogy Romániában belpolitikai válság van. Versenyeznek egymással a különféle erők, gyors és nagy a fluktuáció, tehát nincs is elég idő, hogy egy klientúra berendezkedjen. De az valahogy közös cél, hogy az intézmények működjenek, kijussanak a művészek a világba, hogy a római román nagykövet mellett legyen két szerző, hogy ha meg kell magyarázni, mit keresnek a város parkjaiban a román hajléktalanok, akkor rájuk tudjon mutatni, tessék, civilizált emberek vagyunk. Létkérdés, hogy legyen kulturális arzenál.

hvg.hu: Beszélhetünk rólad is? Egy idő óta jelen vagy Erdélyről és Romániáról szóló írásaiddal a magyarországi médiatérben, mégis sokan azt hiszik, hogy a neved valamiféle álnév…

P. B.: Igen, azt hiszik, hogy ez a Magyar Narancs főszerkesztőjének az álneve… Egyszerű a történet, én is azért kaptam annak idején ilyen szokatlan nevet, mint sokan Erdélyben, hogy ne lehessen lefordítani. De ami a lényeg: a magyar sajtóból javarészt hiányzik a külpolitika, és örülök, hogy rendszeresen publikálhatok. És hát a magyar Erdély-politika annyira egy vágányon jár, hogy valószínűleg az én szövegeim más aspektust mutatnak meg. Itt leginkább arról beszélnek, hogy Markó versus Tőkés, Verespatak, magyar nyelvű feliratok, autonómia, satöbbi. Közben nem beszélnek arról, mi történik valójában az országban. Magyarország keleti fele lassan már átnyúlik oda s ez fordítva is igaz. Vannak történések, szereplők, arcok, amelyekre a magyar sajtó semmilyen figyelmet nem fordít.

hvg.hu: Megjelentél egy másfajta hanggal és azonnal kihúztad a gyufát. Odahaza mindenféle politikai erő gyanakodva néz. Itt is?

P. B.: Ha én Magyarországon kezdem a pályámat, akkor amit csinálok, az teljesen természetes. De mivel egy olyan mediális térben kezdtem, amelynek a hangja messze elmaradt a magyar sajtónyelv fejlődésétől, kevésbé autonóm és eredeti, ezért ott furcsa visszhangot keltettek az írásaim. Pedig nem volt bennük semmi különös. Amit én csinálok, az a magyarországi sajtóhoz, és a kötetlenebb, lazább, merészebb román sajtóhoz áll közel. Az a szomorú, hogy ez különösnek tűnik. Az a szomorú, hogy nincs fejlett erdélyi magyar közbeszéd. A Hét egyébként pont abban tud segíteni, hogy kifejlődjön.

hvg.hu: Sokan olvasnak titeket?

P. B.: Változó. Épp azért, mert partizán módon működik a lap. Tudják, hogy vannak bizonyos események, amelyekre mi lépni fogunk, reagálunk. Akkor megnő az olvasottság. Az EP-választások körül nem így történt, mert tudatosan távolmaradtunk, azt éreztük ugyanis, hogy tartalmi vitát nem lehet folytatni. Nincs mit elemezni, nincsenek alternatívák, tehát ebből ki kell maradni. Folyamatosan vitatkozunk amúgy a szerkesztőségben, hogy mennyire menjünk bele a közéletbe. Egyre inkább úgy gondoljuk, hogy szerkesztőségi szinten nem megyünk bele. Ha feltűnik egy artikulálható vélemény, annak helyet adunk, de egyébként hagyjuk, hadd fortyogjon a politikai élet önmagában. A kulturális információcserét szeretnénk segíteni, mert sokkal fontosabbnak tartjuk. Ebben látunk még a magunk számára feladatot.

hvg.hu: Pedig olykor eléggé harcos cikkek jelentek meg nálatok. Ennek vége?

P. B.: Ez attól függ, milyen idők elé nézünk. A saját prognózisaim a konszolidáció felé mutatnak. Felőrli magát a romániai magyar gettó. Már nem lesz érdekes. Négy éve még volt tétje a nagyon erős RMDSZ-kritikának, mert az RMDSZ is erős volt. Ma már nem erős és belátta, önmagát is korlátoznia kell. Működik magától a dolog. Ha eddig az volt a dolgunk, hogy bontani kezdjük a gettót, most már az, hogy megtaláljuk végre a kiutakat a gettóhelyzetből. A mi lapunknak az a dolga, hogy ilyen ösvényeket taposson ki.

hvg.hu.: Erre pont a kortárs kultúra ad lehetőséget?

P. B.: A román kortárs kultúra nagyon is társadalomtudatos. Olyan kérdéseket hozhat be, amelyek nincsenek jelen a magyar kultúrában, irodalomban, művészetben, vagy csak kis súllyal. Épp ezért nagyon jó ihlet- és anyagforrás lehet. A kulturális közeledésnek épp az a tétje, hogy ezt mostmár ne etnikai, vagy nemzeti vonalon képzeljük el. El kéne ezt mostmár felejteni. Megváltozott a kontextus, adott lett számunkra egy bizonyos európai terület. Föl kéne fedezni magunkban a kelet-európai embert, a tengerparti embert, a hegyi embert, a szegényt, a gazdagot, a migránst, a helyben maradót. Az ember sok-sok egyéb aspektusát.