Úgy tűnik, az internet mentette meg az éppen száz éve megalkotott idót attól, hogy végleg a mesterséges nyelvek temetőjébe kerüljön. A fénykorában tízezrek által használt, ám az utóbbi évtizedekben szinte teljesen elfeledett idióma a világhálós lehetőségek révén újra feléledni látszik, s ma egyes becslések szerint újra több mint ezer ember beszéli - nem véletlen, hogy néhány hete nemzetközi konferenciát tartottak Párizsban a keményvonalas idóisták. A magukhoz tért műnyelvművelők ráadásul képviselni fogják az idót a nyelvteremtők - júliusban a kaliforniai Berkeley Egyetemen megtartandó - második konferenciáján is, ahol a nagyjából ezer mesterséges nyelvről készülnek eszmét cserélni a szakértők.

© sxc.hu

E műnyelvek mai, bábeli zűrzavara a 17. századig vezethető vissza: akkoriban indult hanyatlásnak a hosszú évszázadokig közös közvetítőnyelvként szolgáló latin, s az Újvilág meghódítása során sok új, addig ismeretlen nyelvet fedeztek fel. Nem csoda, ha a kor gondolkodói olyan kommunikációs eszközt kerestek, amelyet anyanyelvétől függetlenül mindenki megérthet. Az 1600-as évek több mesterséges nyelvében is számok vagy speciális szimbólumok jelölték az alapfogalmakat. Az egyik pionír Oliver Cromwell sógora, John Wilkins anglikán püspök volt, aki Esszé a valódi karakterről és a filozófiai nyelvről című munkájában 1668-ban tette közzé rendszerét, amelyben azonban rengeteg új írásjelet vezetett be, s ettől az a hétköznapokban használhatatlannak bizonyult. Hasonló úton járt kortársa, a német alkimista Joachim Becher is - olvasható Umberto Eco A tökéletes nyelv keresése című, 1998-ban magyarul megjelent könyvében -, aki abbéli félelmében, hogy nem mindenki ismeri az arab számokat, egy, bonyolultsága miatt tökéletesen hasznavehetetlen rendszert dolgozott ki azok helyettesítésére. A 17. század végére aztán lassacskán felhagytak a hiábavaló próbálkozásokkal.

A 19. század második felétől kezdve több tucat világnyelvterv látott napvilágot - közülük érdekes módon számos vallási indíttatású volt. Az új éra úttörőjeként Martin Schleyer német katolikus teológus 1879-ben alkotta meg az angol alapú - a kínaiakra tekintettel az r hangot mellőző - volapüköt, amely futótűzszerűen terjedt el a német és a francia területeken, szűk évtized múlva három kontinensen már közel háromszáz volapükista egylet működött. Korántsem volt ilyen sikeres egy kortárs magyar kezdeményezés, az 1894-ben Fazekas József magyar végítélet-prédikátor által összetákolt hómapar. Könyvformátumban is terjesztett rendszerét a szektás vallásosságot és kommunisztikus nézeteket vegyítő Fazekas "csakis a hívőknek" ajánlotta, felszólítva olvasóit: "Világ minden proletárjai, e nyelvben egyesüljetek!"

A hómapart aztán a többi próbálkozással együtt végképp okafogyottá tette egy addigra már igen elterjedt, 1887-ben Ludwig Zamenhof varsói szemorvos által kreált új világnyelv. Nyelvkönyvét Zamenhof - Doktoro Esperanto (Doktor Reménykedő) álnéven - oroszul publikálta, ezért is vonult be szándéka ellenére (a szerző csupán nemzetközi nyelvként utalt rá) az új nyelv végül eszperantó néven a köztudatba. Meglehet, személyesen is érdekelt volt egy világnyelv propagálásában: a születése idején cári fennhatóság alatt lévő, ám a Lengyel Királysághoz tartozó litván Bialystokban felcseperedő zsidó Zamenhof otthon oroszul és jiddisül beszélt, az utcán lengyelül kommunikált, míg a zsinagógában héberül imádkozott, az iskolában viszont németül, franciául és angolul tanult - de a latint és a görögöt is el kellett sajátítania. Az új nyelv ötletgazdájaként aztán 16 egyszerű, kivételeket nem tűrő nyelvtani szabállyal operált, egyebek mellett olyanokkal, hogy minden főnév o-ra és minden melléknév a-ra végződik. Élete alkonyán egy új, békét és toleranciát hirdető világvallást (Homaranismo) is kidolgozott, ám azt még követői többsége is elutasította: nem kívántak egy új nyelv mellett egy új hitre is áttérni. Az eszperantisták egyébként Zamenhof zsidóságát is igyekeztek elhallgatni, nehogy a 19. század végi, a zsidókat globális konspirációval vádló összeesküvés-elmélet hívei fogást találjanak rajtuk. Az üldözés mégis utolérte őket: Adolf Hitler ezrével küldte a haláltáborokba az eszperantistákat, részben Zamenhof etnikai hovatartozása, részben pedig a nyelvújítók "gyanús" nemzetközi kapcsolatai miatt.

Sokáig úgy tűnt, az eszperantó csak egy lesz a számos világnyelvkísérletből, hiszen Zamenhof rendszere már az első világháborút is megtépázottan érte meg. Történt ugyanis, hogy Louis Couturat francia filozófus, matematikaprofesszor vezetésével 1900-ban létrejött - magyar részről Eötvös Loránd akadémikus részvételével - a nemzetközi segédnyelv elfogadására alakult delegáció, majd bizottság, amely az eszperantót választotta ugyan világnyelvnek, de csak azzal a feltétellel, ha vélt hibáit sürgősen orvosolják. Ilyennek tartották azt, hogy az eszperantó ábécében hat nem latin betű is szerepel, melyek közül három semmilyen létező nyelvnek nem része (ezért nehéz például hagyományos klaviatúrán eszperantó szöveget legépelni), de feleslegesnek tartották a melléknevek többes számú ragozását is.

"Nula es tam vere universala ed internaciona kam la cienco" (Semmi sem olyan ténylegesen egyetemes és nemzetközi, mint a tudomány) - az így született, 26 latin betűből álló idót, mint a példa is mutatja, az avatatlanok első blikkre akár latinnak, olasznak vagy spanyolnak is nézhetik. Becslések szerint a 20. század elején az eszperantó követőinek ötödét csábította el, s népszerűségére jellemző, hogy Wilhelm Ostwald német tudós 1909-ben egy idó alapítványnak ajánlotta fel a kémiai Nobel-díjával járó összeget, mi több, az új nyelvet még a budapesti műegyetemen is oktatták. Miután azonban a fő idó-ideológus, Louis Couturat 1914-ben meghalt, hamar csökkent a műnyelv népszerűsége is.

Újabb csapást jelentett az idónak az eszperantó 1922-es továbbreformálásával létrehozott occidental, a kegyelemdöfést pedig az adta meg, hogy Otto Jespersen, a harcos dán idóista nyelvész kvázi elárulta a mozgalmat, amikor 1928-ban novial néven megint újabb nyelvet teremtett. Az idóisták - miután kiszakadtak az eszperantisták közül - többnyire ellenezték a további nyelvreformokat.

Az eszperantó hívei viszont sikerrel népszerűsítették Zamenhof nyelvét: ma csak Magyarországon 50 ezerre becsülik az eszperantót legalább középfokon beszélők számát, és Szilvási László, a Kulturális Eszperantó Szövetség elnöke szerint világszerte nagyjából 1 millióan képesek e nyelven kommunikálni. Az eszperantó egyébként abban is egyedülálló, hogy számos szerző ír ezen a nyelven könyveket: Nemere István eddig megjelent 468 könyve közül többet is - például a Sur kampo granitát (Gránitmezőn) - eszperantóból fordítottak nemzeti nyelvekre.

IZSÁK NORBERT