Pop, történelem, stb.
Band Aid: Do They Know It's Christmas? (1984)

1984-ben, az év vége felé Bob Geldolfot annyira megdöbbentette egy BBC riport az etiópiai éhezőkről, hogy elhatározta, a popzene segítségével gyűjt pénzt a hathatós segítség érdekében. Egyedül nem megy, így az Ultravoxos Midge Ure-al ketten gyorsan megírták a dalt, ő pedig egy tévéműsorban dobta be az ötletét, így a zenésztársakat is könnyebb volt pillanatok alatt összehozni. Meglehet, ezt a feladatot egyetlen producer sem tudta volna megoldani: a dalt, mely rekordot döntött a brit kislemezeladásban '84 november 25-én rögzítették, aznap éjjel keverték, és 29-én már meg is jelent, úgy, hogy az akkor legnépszerűbb sztárok többsége énekel a felvételen.

Egy ilyen szerzeménynél speciális kihívásoknak kell megfelelni, a szerkezet és a forma alkalmazkodni köteles az üzenethez. Valamint az előadókhoz: jusson mindenkinek tér, s a sláger legyen minél szélesebb közönség számára szerethető. A szövegnél hasonló a (lehetetlen?) feladat, körülbelül azt az üzenetet kellett rekordeladást produkáló lemezpiaci termékké tenni, hogy „szemét, elhízott, önző nyárspolgárok vagyunk mi itt Nyugat-Európában". S mindezt karácsonyi hangütésben.

Sikerült a bravúr, a dal hatásos, és ahogy illik, az énekesek a szent ügy mögé húzzák egójukat. A csengő dúr akkordokban bővelkedő részek (a dúr ugyebár az optimista, vidám hatást keltő hangsor vagy akkord) bőven túlsúlyban vannak, aláhúzandó a szöveg mozgósító célzatát. A tempót és a lüktetést is ügyesen választották meg, mert miközben a dob sűrű (a zakatoló robotbasszusra Phill Collins ütötte fel a ritmust), mégsem egy pörgős darab marad meg az emlékezetünkben. A versszakok és a középrész ad teret az énekesek egyéni megvillanására, a refrén pedig – logikusan – a sztárkórusé.

A Do They Know It's Christmas 1984-ből egy világformáló arcképcsarnokot idéz fel. Néhány név: Simon Le Bon (Duran Duran), Tony Hadley (Spandau Ballet), Paul Young, Boy George (Culture Club), Status Quo, Paul Weller (Jam), George Michael , Sting (The Police), Bono (U2), Phil Collins. Akkor még nem volt még internetes zeneletöltés, az MTV-n ők voltak a fiatal szupersztárok. Itthonról nézve pedig egy sokkal fejlettebb, már nem csak önmagára gondoló társadalom képe látszódott a képernyőkön. Ugyanúgy, ahogyan ez ma is van.

Szeretet és szintetizátor
Queen: Thank God It's Christmas (1984)

Az egyik azok közül a dalok közül, melyek a bevásárlási mánia és a közlekedési káosz közepette volnának hivatottak ünnepi hangulatunkat meghozni. Pedig a dalban néhol úgy tűnhet, hogy ezt maga Freddy Mercury és a zenekar sem gondolták komolyan. Rögtön az elején, szinte a vasfüggöny felőlünk eső oldaláról ismerős hangszíneken csendül fel az első dúr akkord. A hangszerelés, azaz a dobgép és a szintetizátor tehet az egészről. A technikai újításokat a '80-as években sokszor integrálták kissé sután a zenébe, nem úgy, mint a zenekarnak ugyanebből a periódusából származó Radio Ga Ga esetében. Ott jól sikerült mindez. Ám itt? A csapat igazán brilliáns zenéihez képest úgy tűnik, mintha felületes munkával volna dolgunk, ezt az érzést erősíti az is, mikor a szöveg odaér, hogy „miért nem lehet mindennap karácsony". Ezt a Neoton Famíliától még csak-csak elviseljük, de a Queentől? A cél itt szentesíti az eszközt: a Thank God It's Christmas (alább egy rajongói klipen) üzletileg jól időzítve '84 november 26-án tűnt fel a boltokban kislemezen. Stúdióalbumon nem is jelent meg. A szöveget és a zenét a gitáros és a dobos írta, ez nem igazán a tipikus alkotói felállás, mint ahogy az sem éppen a Queenre jellemző szerkesztés, hogy a számban nincs gitár szóló, helyette csúcspontként egy himnikus kórus-rész zeng. A rajongók ezektől függetlenül joggal szerethetik ezt a számot is, hiszen Freddie Mercury énekében, és a Queennél mindig erős vokálszerkeszetésben csillog a tehetség. És így mindjárt hihetőbb a giccs, és a sok jó kívánság.

Forrónadrág és hóesés
Wham: Last Christmas (1985)

Ha már giccs: a forrónadrágos srácok itt valami örökbecsűt alkottak a mézédes pop birodalmában. Ebből a nótából mindenki emlékszik valamire. Ki a bevezető szintihangjaira, ki a harangjátékszerű átvezetésre, a száncsengőkre, vagy az ismétlő visszhanggal megdobott „szpesssöl – szpesssöl“ lezárásra. Szikora Róbert pedig az akkordmenetre, hiszen az R-Go életműve sem különbözik sokban ettől a sémától: Ddúr-Hmoll-Gdúr (Edúr)-Adúr. Ez amúgy sok mindennek az alapja az ötvenes évek érzelgős slágereitől kezdődően. A klasszikus „A börtön ablakában“ is ilyesmire épül amúgy, s ha a szívekhez és könnyzacskókhoz keresi az utat a dalszerző, a legegyszerűbb, ha ezekhez a fordulatokhoz nyúl. George Michaelék is ezt tették és be is jött, az ünnep közeledtével nincs olyan nosztalgiaadó, ahol naponta háromszor le ne játszanák a nótát, s nincs olyan barkácsáruház, vagy szupermarket, ahol ne ez szólna a polcok között. A Wham az egész dalban nem engedi el a fentebb vázolt sémát, egyszerűen ez megy végig. Néhol szintibasszusokkal kicsit táncosabbra varázsolva, másutt édeskés vokálszólamokkal kiegészítve, vagy száncsengőkkel beszórva, mint ahogy a porhó lepi el a kint hagyott kocsit Szenteste. Még valami. Lehet, hogy a nyugati világban egyetlen ilyen dal (jogdíjai folytán) elégséges több generáció nyugodt megélhetéséhez, de szögezzük le: Szikora Robi invenciózusabb számokat írt.

Ne vágj ki minden fát!
The Ramones: Merry Christmas (I don’t want to fight tonight) (1987)

Íme az antizézis! Hey-ho, Let’s Go! – szól a sírból is Joey Ramone üzenete. De ki gondolná, hogy a szétragasztózott rajzfilmfigurákra emlékeztető Ramone-fivérek konzekvens punker életművük egyes szakaszaiban a családi tematikát is előtérbe helyezték? Olyannyira, hogy ez a karácsonyi dalocska kifejezetten a „szeressük egymást, gyerekek“ – üzenetének jegyében fogant. Ám ettől eltekintve ne számítsunk semmi meglepőre s nem csak azért, mert a dal nem hosszabb 3 percnél, mint gyakorlatilag bármely más szám a Ramones-nál.

Ha statisztikát készítenénk, mely fordulatot használta leggyakrabban a négyesfogat, biztosan a C-dúr, F-dúr, G-dúr hármasság jönne ki. Néha persze az A-D-E, vagy a D-G-A, ami a sémát tekintve ugyanez, s mindig szigorúan nyolcadozva (hogyaszondja: dzsidzsidzsidzsi-dzsidzsidzsidzsi...da capo al fine). A rock and roll sziklaszilárd alapjai ezek, nevezetesen alapfok, szubdomináns, dominás, de mégegyszerűbben, mint a klasszikusoknál. És ez így tökéletes! A B-részben, a középsű nyolc ütemben viszont általában bedobnak valamit Ramone-ék, valami ettől eltérőt. A behavazott punker karácsonyi nótájában is, egy Fdúr-Fmoll váltást, amely kétségkívül megengedő, elomló, szeretnivaló hatást eredményez. Kiváló szerkesztés!

Zárójelben: akkora azonban az egyformaság az opuszok között, hogy ha a Ramones gitárosa lettünk volna, nem tudtuk volna, hogyan különböztessük meg a számokat egymástól. Ez most a Blitzkrieg Bop eleje, vagy a Do You Wanna Dance közepe? Persze, a középső nyolc ütem eligazít… Tökéletes darabok ezek, mindegyik hibátlan kis zenemű és fülbemászó punksláger, nem csoda, hogy földindulás kezdődött a Ramones-szal, s első angliai turnéjuk után gombamódra szaporodtak el a punkbandák a Clashtől a Buzzcocksig. A Merry Christmas is perfekt, amelyben persze a családi tematika is kissé idézőjelben értendő, a Ramones szövegek ugyanis annyira egyszerűek, hogy azt képtelenség egy az egyben érteni. Hiszen a punkzene arra mutat példát, hogy a C-F-G-re és a kettőnégyes ritmikára lehet a legjobban földig rombolni egy osztálytermet. Ma a negyedik bé, holnap a rendszer? Hey-ho, Let’s Go!

Örökhétfő
The Pogues featuring Kirsty MacColl: Fairytale of New York (1987)

Ha a Wham a kispolgári család- és ünnepeszmény himnusza, akkor ebben a  a dalban, hogy képzavarral éljünk, triumfál a kitaszítottság, a pusztulás fölött érzett keserű gúny. A balladisztikusan induló dalban Shane McGowan hangja alkoholáztatta és némileg hamis. De csak annyira, hogy átélhessük, miről is van itt szó.  Az elbeszélő egy részeg hajléktalant lát az utcán, aki vizionál; a hideg aszfalton látomásai támadnak, Sinatra hangját véli hallani és átéli az ünnepet. Kis halál. Közben egyéb irodalmi konnotációkat is kapunk, a cím ugyanis azonos az ír származású amerikai író, James Patrick Donleavy egyik regényének címével. McGowan és bandája ír; s az írség természetesen itt a zenében is tettenérhető: a hangszerelés és a dallamvezetés az ír kocsmadalok és balladák iskoláját követi. Az elbeszélő a szerelmére gondol, s az öreg homeless képe önmagára kopírozódik.

Otthontalanul, pénz nélkül az utcán a fény, a gazdagság közepette. A középrész némi kimozdulást hoz. A 2000-ben tragikus körülmények között elhunyt énekes-dalszerző Kirsty MacColl szeretnivaló hangjára a dal felgyorsul.  A hatnyolcados ritmikának köszönhetően vidámabbá válik, ám közben gátlástalan szitkozódás következik, az ünepi tánc egyre inkább dance macabre-ra kezd hasonlítani. A rendőrök kórusa zeng, az utcán alkolholfűtötte csavargók ünnepelnek. Kész, végünk.

"You scumbag, you maggot / You cheap lousy faggot / Happy Christmas your arse, I pray God it's our last"

Profán? Több annál, cinikus, durva és istentelen. De mit tehet az ír folkot a punk lendületével ötvöző Pogues, mint hogy gúnyt űz a karácsonyi kislemezek porcukros szövegeiből? A dal egyszerre hordozza a harmincas-negyvenes évek hangulatát, s a nyolcvanas évekét - amikor keletkezett.  Ám a dal - a delíriumos hangulat ellenére - mégiscsak szerelmi vallomás. Még ha az elbeszélő tönkre is megy a szeretetben.

A szürke buszra várva
Chuck Berry: Run Rudolph, Run (1958)

Ha Rudi futásának képében a zsaruk elől menekülő rock and roll srácra gondolnánk, bizony, messze járnánk a megfejtéstől. (Vö: Földes László:“Túl messze ment a rakendroll srác, hiába mondták neki, na-na vigyázz!“) Rudolph ugyanis nem egy szökevény fiú, hanem egy rénszarvas. A karácsonyi mitológiának nem része, mármint a bibliai értelemben, de amúgy mégis (Vö: „rénszarvas húzta, szán repítette…“). Szent Miklós, azaz Mikulás mai népszerű képe az 1800-as évek végén alakul csak ki, s innentől a rénszarvasok is a történet részei. Rudolph, Amerikában a harmincas évek óta rajzfilmfiguraként is ismert, ő röpíti Mikulás szánját.

Chuck Berry futásra ösztönzi, hogy ne kelljen sokat várni rá, s a szövegben fel is bukkan, miért. S egyben a rakendroll srác is bekéredzkedik, ennél a sornál: „All I want for Christmas is a rock’n’roll electric guitar…“. Helyben vagyunk. A dalban a kislány hajasbabát kért a Mikulástól, a kisfiú pedig elektromos gitárt. Szép.

Ez a történet egyenes vonallal köthető össze a Johnny B. Goode-dal, ugyanis ott a srác, már kezében a gitárral felül arra a bizonyos szürke Greyhound távolsági buszra (a helyi Volán-járat), és nekiindul a világnak. Ez a Berry-mítosz kezdőpontja, útnak indul az egyszeri gitáros. Chuck Berry a dalaival is ugyanazt a történetet írja. Itt is elhangzik a klasszikus riff, vagy inkább gitáros intro, majd lefut egy rock and roll szám Cdúrban. Nincs meglepetés. A dalból számos feldolgozás született, a legismertebb talán Keith Richards-é a Rolling Stonesból. És itt ér körbe a „vérvonal“, ugyanis Keith nem kis részben épp Chuck Berry miatt ragadott gitárt tizenévesként. Mintha csak ő lett volna kissrác, aki vár az ajándék gitárra. 

Karácsonyi spacecake
Paul McCartney: Wonderful Christmas Time (1979)

Ez a karácsonyi sláger főleg az Egyesült Királyságban, és az USA-ban lett népszerű. Ez volt az az időszak, amikor McCartney már kifelé tartott Wings nevű zenekarából, és egy hónappal a dal megjelenése után tíz napot ült egy japán börtönben, mert fél fontnyi (kb. 225g) marihuánát találtak nála a tokyoi repülőtéren.

George Harrison és Ringo Starr is adott ki zenét ünnepi tematikában, de a Beatles-tagok közül Lennon Happy Xmas (War is Over) című dala, és McCartney-nak ez a száma lett az, amelyeket évről-évre hallhatunk a karácsonyi időszakban. Az 1979-ben kiadott kislemez borítójáról McCartney emblematikus arca már nem a gomba frizura, hanem egy Mikulás-sapka alól mosolyog ránk. Eléggé szürreális, ahogy maga a dal is.

Az még ma is feltűnő, hogy 28 éve izgalmas, modern hangzást választott a szerző, hiszen a szintetizátor motívum jellegzetes, és markánsan meg is határozza a dal karakterét. Mindehhez társul az ütemek első hangjait erőteljesen hangsúlyozó lábdob, mely a refrén alatt „pumpál", mai szavakkal diszkós, technós, hip-hop-os lüktetése is van a számnak. A hangszerelésben a száncsengő alkalmazása ugyanolyan tradícióvá vált a karácsonyi popban, mint az otthoni rítusokban az ajándékok becsomagolása. Ez itt is így van, de a zenei eszköztárból a modernség mellett nem csak a csengettyű kölcsönöz direkt karácsonyi jelleget a számnak, hanem a gyerekkórusok fordulatainak az idézetei is. A harmóniák is ismerősen csengenek, egyértelmű Beatles-es fordulatok vannak a refrénben. Világos: attól is fülbemászó dal, hogy már ismerős. Mégsem közhelygyűjtemény a szám, s ez a tehetséges szerző érdeme. Bár, ez is megosztó szám McCartney-tól, akár az Ebony and Evory, vagy az Ob-La-Di, Ob-La-Da, amelyeket szintén lehet szeretni, vagy utálni, aszerint, hogy kinek milyen a viszonya a „nagyon vidám zenéhez". Ez vidám. S éppen nem erőltetetten.

A fenyőfa csúcsdísze
John Lenon: Happy Xmas (War is over) (1971)

John Lennon és Yoko Ono dalában az összes többi dal is benne van. Annak ellenére lett karácsonyi örökzöld, hogy a szöveg („Boldog Karácsonyt, a háborúnak vége - ha akarod") az 1969-es vietnámi háború-ellenes kampányukból való. A korai "public art" akció során világszerte tizenegy nagyvárosban béreltek óriás reklámfelületeket, és ugyanezt írták rájuk, ezzel a befejezéssel: „From John and Yoko".

Az őszinte igazságkereső ihletettség egyrészt a korszellem része, másrészt a dalt össze nem vethető szférákba emeli a karácsonyi giccsgyártás termékeihez képest. Ez a mű nem hamis. A Beatles utáni szólóévek azt bizonyítják, McCartney tehetsége abban rejlik, hogy a popot őszintén képes művelni, Lennoné abban, hogy a könnyen banalitásba forduló üzeneteket zenéjével végig megtartja a hitelesség talaján. E dalban is van száncsengő, de ha megértjük a szöveget, érezni fogjuk, hogy az leginkább az angol humort csempészi a zenébe és nem a kiüresedett örömködést.

A kompozíció kreatív, de letisztult, ha lehet ilyet írni: hibátlan. A szerkezet gerincként tartja a zenét, és nem türemkedik ki, mint az invencióhiányos, anoreksziás zeneszámokban. Egyszerűen nem tűnik fel, hogy a dal versszakból, és refrénből áll, noha azok alkotják, mint a populáris zenében mindig. Ennek az a magyarázata, hogy vezérfonalként fut végig egy olyan motívum, amely a sok harmóniaváltás ellenére ismétli magát, közben hosszan, de szervesen építkező dallammá válik. A fődallamot egyébként sokan egy XVIII. századi angol versenylóról, Skewballról szóló népballada dallamához hasonlították. Sebaj.

Háromszor három hangnemváltás is jutott ebbe a három és fél perces dalba, ha úgy számolunk, hogy a verze eleje A-dúrban indul, második fele már D-dúrban ismétli meg az elejét, a refrén pedig egy újabb kvárttal feljebb, G-dúrban szól, majd a végén észrevétlenül visszamodulál oda, ahonnan indult, A-dúrba, és ez háromszor megy így körbe-körbe. Csodás struktúra, mert nem öncélú, nem megy a zene rovására, hanem építi azt.

A felvételeket 1971 októberében készítették New Yorkban, a harlemi gyerekkórus énekelte fel a háttérben hallható vokált. A kislemez borítója is ez, John Lenon és Yoko Ono együtt a harlemi gyerekekkel. Egyetemes remekmű, szívbemarkoló proteszt dal a szeretetért és a békéért egy zsenitől. Akit nem is egy évtized múlva kivégeznek a nyílt utcán. 

Szabad az ünnep?

A nyolcvanas évek fordulatot jelentenek a hazai karácsonyi lemezek világában. Egész pontosan: a kezdetet. A rendszer erőteljes kísérleteit, hogy rátenyereljen a karácsonyra, mint alapvetően egyházi és családi ünnepre, a populáris zene győzte le? Nos, nem egészen. Lássuk csak! A hetvenes-nyolcvanas években felnőtt nemzedékek emlékezhetnek: egyszercsak előkerültek a karácsonyi albumok az akkor egyetlen és kizárólagos hatalom, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (angyal)szárnyai alól.

A Piramis együttes Kívánj igazi ünnepet című dala volt az első téli fecske. A dal 1977-ben kislemezen jelent meg, majd 1978-ban a Piramis második albumára is rákerült, már Ajándék címmel. Igazából azonban a Nagy buli (1979) című koncertlemezzel klasszicizálódott, itt ezrek énekelték: „Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek...“. Itt azonban a szeretet hatalmáról van szó, az ünnep bibliai vonatkozásáról, Máriáról és Jézusról nincs. Mint ahogy a V’Moto-Rocknál sem, akik a Gyertyák című dallal szintén a karácsonyra, a szeretet ünnepére utaltak. „Mindazokért, akik nincsenek itt, mindenkiért egy-egy gyertya égjen...“ – énekelte Demjén Ferenc 1981-ben egy kislemezen.

Két megasikerű nóta után a karácsonyi albumok, s vele a bibliai kötődés vállalása azonban egy folklemezzel kezdődött. Ez volt a Sebestyén Márta és Szörényi Levente nevével fémjelzett Jeles napok (1984).

Mire vásárolunk?

A nagyáruházakat, a plázákat, s azokon belül  akülönböző profilú boltokat akár '"testreszabott" zenékkel, playlistekkel ellátó Mood nevű cég illetékesét arrók kérdeztük, milyen karácsonyi popdalok gyakoriak ezeken a játszási listákon. Mint megtudtuk, a főcsapás az elmúlt 20-25 év populáris zenéje - legalábbis, ami a nemzetközi kínálatot illeti. örökzöldekről van tehát szó többnyire, s a derékhad a nyolcvanas évekből származik; s a Wham Last Christmas-e bizony jelentősen van reprezentálva itt, a cég szerint - bár pontos számadatuk nincs erre - minden bizonnyal ez a dal forog leggyakrabban a playlisteken. De - mind elmondták a Mood-nál - "becsúszik" mondjuk a Rockin' Around The Christmas Tree, meg a I Saw Mommy Kissing Santa Claus is, azaz az oldies (örökzöld) nóták.  A magyar kínálatban az újabb keletű sztárok viszik a prímet, a Megasztáros előadók karácsonyi dalai.

A zenei ötletgazda a hazai folk egyik legizgalmasabb, igencsak progresszív formációjából, a Vízöntőből érkezett Cserepes Károly volt. A hvg.hu-nak így emlékezett: „Az ötlet az enyém volt, hogy próbáljunk meg népdalokat friss, kortárs hangszerelésben megcsinálni két előadóval, egy női és egy férfi énekessel. Tulajdonképpen azokból a népdalokból válogattam, amelyeket még otthonról ismertem. Le is adtam egy kazettát a hangszerelt változatokkal.“ Sebestyén Mártát ő javasolta, az MHV Bravo szerkesztőségének illetékese, Révbíró Tamás pedig sokáig töprengett a másik énekesen. Végül Cserepes állt elő Szörényi nevével, aki el is vállalta a feladatot.

A Bravo szerkesztőségénél, amelyet az MHV sajátos piacosítási, azaz „belső versenyt“ előállítani hivatott kísérleteként hoztak létre, nagy eladásokat gyanítottak. Ám a szerkesztő aggódott, hogy itt mégiscsak vallási kötődésről van szó, a Mária és a Kisjézus szavak túl sokszor fordulnak elő a népdalokban, s mit fog szólni ehhez az MHV vezetése, konkrétan Bors Jenő, igazgató. Javaslat született: írják át a neveket „asszony“-ra és „kisfiú“-ra. Ezt Cserepes nevetségesnek találta, mint mondja: „Nem kellett volna félniük, de az öncenzúra működött“. Így a vezetés elé került tervben a Bravo-szerkesztőség átírta a neveket. A stúdióban azonban az eredeti népdalszövegeket rögzítették, így nem csorbult az autenticitás. A vezetés meg végül nem törődött azzal, hogy Mária és Kisjézus maradtak a dalokban. A piaci siker pedig beütött. Zenei értelemben pedig figyelemreméltó darab lett a végeredmény: a Vízöntő-féle Villanypásztor album előképének felfogható,  elektronikus eszközökkel megvalósított, progresszív folklemez született. Folytatása is következett, a Szerelmeslemez (1985) és a Kivándorlás (1989); ez utóbbi Sebestyén Márta mellett Földes László Hobóval.

A hazai populáris zenével foglalkozó szakíró, Sebők János a hvg.hu-nak megvilágítja az akkori folyamatokat: „A hetvenes évek végétől az MHV-t hiánycikktermelő üzemből sikergyárrá próbálták alakítani. Az emlékezetes Metronóm 77 fesztivál volt az első, ahol igazi sztárokat igyekezett bedobni a hazai popipar. Piacra dobták a nosztalgialemezeket is, emlékezetes volt a Karády Katalin-album. A nyolcvanas évektől pedig kifejezetten nagy eladásokat produkáló sikerlemezek előállítása lett a cél". Ennek oka Sebők szerint abban állt, hogy a dorogi lemezüzem megépítésére az állam által felvett nagyobb nyugati hitel miatt, egész egyszerűen pénzt kellett termelni.

Ettől kezdve az üzleti racionalitásnak egyre kevésbé állták útját az ideológiai megfontolások. Mehetett akár az egyházi zene is, illetve az ünnepkörhöz kapcsolódó lemezek, hiszen azt az MHV is látta, hogy nyugaton a karácsonyi albumok hatalmas üzletet jelentenek.

A Jeles napokkal aztán elindult valami; abban az évben a countryban utazó Bojtorján együttes is ünnepi albumot hozott ki, kijött a Szép karácsonyéj (1985), amelyen úgynevezett "népszerű dallamok" hallhatók a Mennyből az angyaltól az Oh Tannenbaumig s a „népszerű klasszikusokig“, Leopold Mozart Zenés szánkózásától Vivaldi Tél-jéig.

A nyolcvanas évekkel legitimációt nyert a lemezgyár részéről a – többnyire cukormázba mártott – karácsonyi popzene is. S megállíthatatlannak tűnt idehaza is a szeretetre és persze a vásárlói forintokra áhítozó popperek rendszeres évvégi rohama a Neotontól (Ha elmúlik karácsony), a Modern Hungáriáig (A szeretet ünnepén) és Zoltán Erikáig (Mr.Hóember; 1997).


Két Piramis-feldolgozás, a Roy és Ádám-tól, valamint a Zorall-tól.

Hegyi Dávid-Hárs Géza