Kampánydalból az elmúlt hetekben négy is forgalomban volt, a szocialisták Igen, igen, igen-je mellett Demjén Ferenc időszakos Fidesz-himnusszá vált dala (A Föld könnyei), valamint az MDF és a KDNP nótái.

A tábortűzi
MSZP
A-moll, 127 BPM , 4/4, 3p 42mp

MSZP-s kampányrendezvény. Lufi, popzene, igen © hvg.hu

„Magyarország, Magyarország, gyere bátran, Magyarország!” – szól az MSZP-s dal refrénje, mintha bizony félnénk valamitől. A szöveg egyébként is ebben a fogalomkörben mozog, akárha egy járni tanuló kisgyermek volna a hallgató; fogd meg a kezem, kérdezel, válaszolok, lépjünk együtt stb.

Nehezen tudjuk elhessegetni az érzést: itt maga a miniszterelnök szól hozzánk. A gyurcsányi retorika köszön vissza abban, hogy „Én nem állítom, hogy elállítom az esőt / De az ernyőt föléd nyitom”, még akkor is, ha a két választás között Orbán használta az esernyős képet a Várban. A miniszterelnök azonban több hangon szól hozzánk - a hvg.hu úgy értesült, a dalt egyébként az Operettszínház fiatal művészei énekelték fel a stúdióban –, női és férfi sorok keverednek. Ezzel a szerző mintegy „szétírja” a miniszterelnök személyét (posztmodern gesztus?), amely így olvad bele egy kollektív „mi“-be.

Aki zenetanulásra adja a fejét, az egyik első dolog, amit megtanul a zeneelméletről, hogy a dúr hangnem mosolygós, a moll pedig szomorkás. A dal ehhez képest A-mollban íródott. Hasonló fordulatokkal operál Oláh Ibolya Magyarország dala és a Honfoglalás című film betétdala is, ám itt elég különös, hogy a refrén utolsó ütemére egy A-moll akkord érkezik; dramaturgiailag itt kellene felívelni, de ehelyett lefele húz, némi bizonytalanságot hagyva: most akkor tényleg indulunk?

A versszakokat az úgynevezett kvintezés jellemzi (a Republic együttes használ sokszor ilyesmit), visszafogott a staccato-s nylonhúros gitár és a finom konga. Aztán megérkezik egy légies akusztikus gitár, majd a refrénben beköszönnek a telibe pengetett akkordok. Az „óh, igen / igen, igen” – lezárás az olasz popslágerek zárlatait juttatja eszünkbe, de a „Magyarország...” refrén  már hamisítatlan hazai klisérock.

A BPM szám (beats per minute) 127, de felesben indul a nóta - talán, hogy a nyugdíjas alapszervezetekben is megmozduljanak a lábak - s a dupla tempó csak a refrénben érkezik meg. Ez a refrén a tábortűzi érzést erősíti, hallható a törekvés, ide olyasmi kell, amit integetve együtt énekelhetnek kicsik és nagyok. Mintha az egykori Emberek együttes hangvételét hozná vissza, amely egyértelműen a KISZ-táborok érzésvilágát idézte fel.

Az „emberek” emlegetésével politikai kontextusban is helyére kerül a dal, hiszen a 2005-2006-os szezon politikai nyelve ismét felfedezte az „emberek” megszólítást (ezek volnánk mi), s az MSZP-nóta jól illeszkedik ehhez a trendhez. A Hiller és Gyurcsány által sokat emlegetett „összekapaszkodni” gondolatához (pár éve még a jobboldali retorika kedvelt főnévi igeneve volt) pedig igazán jól passzol ez a dal.

Közvetlen, nyakkendő nélküli, feltűrt ingujjú dalocska ez. Csak az a kérdés marad a hallgatóban: miért kell, hogy kézen fogva vezessen bárki, és viszont, minek kapkodjak mindenféle kezek után?

KDNP
D-moll, 98 BPM, 6/8, 4p 3mp

A Gável testvérek. Lelkes magyartalanságok © www.gaveltestverek.hu

Sámándobokkal, ígéretesen indul a KDNP kampánydala, aztán kissé Bon Jovi-s megoldással egy blues-os hangvételű téma indul el. Már látjuk is magunk előtt a Bed Of Roses videoklipjének napégette Grand Canyon-ját. De jön az ének, s a középnyugati blues-rockból egy himnikus Kormorán nóta alakul ki. Nem, nem a Kormorán a szám szerzője és előadója, hanem - mint a KDNP weboldalán közzéteszik - a Gável Testvérek zenekar. Nos, szép volna a dallam, ha nem volna színtelen az énekhang, tragikus a prozódia, s nem fojtaná szentimentalizmusba a szöveg.

Érdekes, de az úgynevezett „nemzeti rock” zenekarai rendszeresen kerékbe törik a magyar prozódiát, mondathangsúlyt és a magyar énekelt zenei hagyományt is, népzenéstől, Kodály-módszerestől. Emlékezetes a MIÉP-közeli „Óh, Magyarország / Miért nem süt rád a nap?” refrénű szám, amely végig alulintonált, bántóan hamis. Nos, a KDNP-dal nem hamis – zenei értelemben – ám a szöveg beosztása, a hangsúlyozás tökéletesen magyartalan, rövid magánhangzókból hosszúak lesznek, hangsúlyok tűnnek el, kerülnek máshová.

Ami a szöveget illeti, a képzavarokkal teli, kínos klapanciákat nehéz értelmezni („Nem oly rövid az Úr keze / Hogy ne szabadíthatna meg téged”; „Felhasad világosságod / Kinyílik majd gyógyulásod”; „Vezérel téged szüntelen / Megelégíti lelkedet / Mint öntözött kert, olyan leszel”). Még leginkább valamiféle felszólítást olvasni ki belőle, hogy tehát készüljünk, mi, magyarok, mert jön az Úr, és akkor majd történik valami.

A refrén már tisztább („Kelj fel, mert eljött a világosság! / Kelj fel hát végre, Magyarország! / Kelj fel, és készítsd az Úr útját! / Kelj fel és hirdesd igazságát!”), itt a focipályákról ismert Ébresztő! – skandálás szublimált formájával van dolgunk. Avagy eszünkbe juthat egy régi Skorpió dal is („Kelj fel, kelj fel jó ember / Az élet hidd el, szebb nyitott szemmel“), de az összehasonlíthatatlanul tehetségesebb munka volt.

Ritmikailag érdekes a szám, hatnyolcadban íródott, s a refrének végén még egy levágott ütem is van, az egész ritmikai felépítés ügyesen megoldott! Jó, hogy ez nem a pop felé, hanem a progresszívebb műfajok irányába mutat.

Gyártunk mi is egy képzavart: felbukkan a hangszerelésben a hegedű, de nem képes kiemelkedni a ráaggatott plakátragasztó szerepből, holott egy ilyen csodálatos aurájú hangszert nehéz ennyire megalázni.

Ami a dal érzetét illeti, komor a zenei tájkép, amelyet elénk fest. Folk-dark? Az utcai hittérítők fráziskészletéből merítő énekes igyekszik felrázni minket: itt az idő, még idejében szól nekünk a KDNP, nehogy lekéssünk a végítéletről.

MDF
G-dúr, 80 BPM, 4/ 4, 3p 05mp 

A párt nagyot nyert a választások első fordulójában, ám ami a pártdalok vetélkedőjét illeti, menthetetlenül az MDF-é az utolsó hely. Ha a többi kampánydalnál különösebben nem sérti a füleket a hangkép, az azért lehet, mert vélhető, hogy az MSZP-nél pénzben, a KDNP-nél elhivatottságban nem volt hiány, a Fidesz pedig profikkal dolgoztat. Az MDF dala egyszerűen gagyin szól, a presszószintik hangját a nyugati zenén nevelődött fiatalok már csak Uhrin Benedektől viselik el. Ez itt a Budapest TV, a Napkelte, a Vidám vasárnap hangzásvilága és imázsa. Ám egy szempontból biztosan rokonszenvesebb ez a dal, mint a többi, érezhető, hogy ez a fontos kispárt még a stúdióban is spórolt a mi pénzünkkel.

Takarékoskodtak azonban az akkordokkal is. Jobbára három csendül fel: G-dúr, D-dúr, C-dúr. Ezek, funkciójukat tekintve a zeneelméletben a tonika, domináns, és szubdomináns nevet kapták, az MDF szerénységéhez méltó elgondolás volt nem merészkedni messzebb az alapoknál.

A prozódia az elejétől a végéig rémes, azt a két sort, hogy: „Miért nem az a lényeg / Mit e hon elénk tett”, sikerült úgy beosztani, hogy gyakorlatilag a zenei óvodából is eltanácsolnák azt, aki így énekel magyarul. Ez már csak azért is szomorú, mert a szöveg a magyar kultúra nagyjait emlegeti, s áthatja a kultúraféltő érzület. Az más kérdés, hogy mindez milyen színvonalon történik. A rímkényszer vonszolja magával a szerzőt: „Kölcsey, Márai, Bartók / Miért nem nyitjuk az ajtót?” Ezt talán nem kellett volna. Ebben a poétikában Kodály menthetetlenül a hodályt vonzotta volna. Jobb bele se gondolni.

Csupa erőltetett mosoly ez a nóta, negédes cserkészdal, vagy  rossz karácsonyi szerzemény is lehetett volna. Óhatatlanul ez jut a hallgató  eszébe, főként a harangos szintihangok miatt. Olyan karakteresen tarkítják a dalocskát, mint országunkat a kiskertjeiben virító világoszöld tuják. Nem is a dal a legrosszabb, hanem az a sok minden, amiből megszületett. Hihetetlen, de még a nosztalgikus bel canto stílus is idefurakodott. Sőt. Ha már elfeledtük volna a Live Aid-es We Are the World-öt, vagy a vidám úttörődalokat, ezek metszéspontjában (nem könnyű beletrafálni), az MDF dala eszünkbe juttatja az tovatűnt ártatlan éveket, amelyek azért – ha kérhetnénk - inkább ne térjenek vissza.

Fidesz 
H -moll, 88 BPM, 4/4 , 4p 28 mp

Demjén Ferenc kampányrendezvényen. Se fülbevaló, se techno © hvg.hu

A legprofibb munka az összes közül. De hát nem is csoda, itt Demjén Ferenc énekel, az ő dalát halljuk, s meglehet, talán a régi alkotótárs, az egykori V-Moto Rockos Menyhárt János is besegített.

Teátrális szintivarázs, majd alkoholmentes hard rock. Ez a „nesze semmi, megfog jól” lehet a megfejtése Demjén dalának, amely mint kompozíció , talán a legönállóbb a kampánydalok között. Ha a szövege valami személyesebbről, például az öregedésről szólna, még sláger is lehetne, vagy inkább lehetett volna 1982-ben.

A hangkép egyszerűen maga a nyolcvanas évek eleje. Demjén sajnos már régen beleszeretett a könnyebb útba, a szintetizátorok hatásvadász alkalmazásába. Egyszerűbb így zenét csinálni, teltebb, csillogóbb a hangzás, a harmóniák és dallamok szürkeségén valamit fényez az elektronikus csoda, mintha egy igazán ronda házat vonnánk be feltűnő, karakteres színű műanyag felülettel (lásd pl. a nugátszín borítást a Szikra lapnyomdán, Bp. XIII. Esztergomi út).

E himnikus számnak kettős zenei arca van. Az egyik a lelkesítő, szívet melengető, Demjén-féle melódiagazdagság és pátosz, a másik a kemény, gitáros részekben sejlik fel, amelyek az igazságosztó attitűdöt erősítik. Amellett, hogy ezt a zenét is nehéz zeneként és nem kortesbeszédként hallgatni, még mozgósító ereje is kétséges. Az igényesség helyett a rutin és hakni szavak juthatnak inkább eszünkbe róla, pedig még a direkt választási üzenet se hiányzik: „Ébreszd újra lelkedet / s jöjj el mindenáron!“

A szöveg azt a vonalat folytatja, amelyet valamikor a Szabadság vándoraival kezdett meg a szerző, vagyis a moralizáló, tanulságlevonó és egyben csodaváró alapállás jellemzi. A központi gondolatot, hogy tehát a könnyeket az emberi melegség szárítja fel, kissé gyengíti egy képzavar, amelyben a szív spongyához válik hasonlatossá: „Ez a Föld tele könnyel / mit a szó melegével / és a szívünkkel szárítunk fel“. A belső rímek tetszetősek, de a jelentés menthetetlenül melodrámába fordítja a dramaturgiai csúcspontot.

Nehéz nem észrevenni a vár / már rímpár többszöri alkalmazását. A magyar pop úgyis régóta küzd (harcol?) ezzel a problémával: kevés az egyszótagos szavunk, ezért aztán slágereink tele vannak a többnyire elnyújtottan énekelt vár / száll / már , vagy még / rég / ég sorvégekkel. Elegánsabb az ilyesmit mellőzni.

A Föld könnyeinek van azonban egy vitathatatlan erénye. A szerző-előadó személyében vállalja a dalt, nem úgy, mint egyes kollégák. Összességében azonban nosztalgiával gondolhatunk a régebbi választásokra, volt itt valaha igazi népdal („Szabad élet, szabad madár / addig szép, míg szabadon jár“), és virtigli rocksláger is („Listen To Your Heart…“). Mostanság azonban olcsóbbnál olcsóbb zengeményeket adnak a választópolgárnak: dalolj és ikszelj. A magyar fül többet érdemel.


Hegyi Dávid- Hárs Géza