Orbán: az egész MSZP-kampány hazugságokra épült
A Fidesz miniszterelnök-jelöltje szerint a szocialisták egész kampánya hazugságokra épült, s az ország komoly bajban van. Orbán Viktor az államháztartási adatokat elemezve beszélt erről a Magyar Rádió Háttér című műsorában kedden este.
Az MSZP egész Magyarországot - beleértve a baloldali szavazókat - becsapta, "az adósság nem a szánk széléig, hanem a fejünk búbjáig ér", s a kormány megszorító csomagokon gondolkodik - fejtette ki a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor korábbi számításait korrigálva azt mondta, hogy elegendő 70 mandátumot elhozni a második fordulóban a győzelemhez. A Fidesz elnöke számvetést készítve valamennyi szavazatról, közölte: hajszállal többen mondták azt, hogy a kormány menjen.
"Az MDF-esekről nem mondtuk le, a vezetőkről lemondtunk, (...) az MDF-tagjai szerintem harcolni akarnak" - mondta, hozzátéve: a párt helyi vezetői, tagjai és a rá szavazók kormányváltást akarnak, ezért is voksoltak az MDF-re. Jelezte: célzott kampányt kívánnak folytatni, hogy az MDF szavazóit meggyőzzék, "jöjjenek el, támogassanak bennünket".

Választás 2006
hvg.hu
2006. április. 10. 19:52
Beszakadt Orbán árfolyama
Választás 2006
MTI
2006. április. 10. 10:34
Financial Times: mi lesz Orbánnal?
Választás 2006
hvg.hu
2006. április. 10. 16:54
Orbán: "Fent vagy lent, én maradok!"
Választás 2006
hvg.hu
2006. április. 11. 09:54