Roy Lichtenstein: Csendélet 1973 olaj, vászon © Műértő

Februárban Londonra összpontosult a figyelem, ahol a Sotheby’s és a Christie’s egymással párhuzamosan tartotta évnyitó árveréssorozatát, amely mindkét házban 1945 utáni és kortárs aukcióval zárult. Mind a két est messze felülmúlta a várakozásokat, és három vonatkozásban is jelentősen lendített Európa pozícióin a kortárs művek nemzetközi piacán. Először is a korábbi hasonló európai aukciók forgalmát nagyságrenddel meghaladó árbevétel a műkereskedelem nemzetközi központjainak ranglistáján közelebb hozta Londont a piacvezető New Yorkhoz. (Furcsa módon ez többek között éppen az amerikai műgyűjtőknek köszönhető, akik a dollár tartós gyengélkedése miatt inkább Londonban dobják piacra eladásra szánt tárgyaikat.) Másodszor a két aukción született számos világrekord többségét európai művészek érték el, azaz az európai kortársak árai is közelebb kerültek az amerikaiakéhoz - legalábbis átmenetileg, hiszen lehet, hogy a közeljövő New York-i aukciói visszaállítják majd a korábbi erőviszonyokat. Harmadszor pedig ezúttal a vevők között is többségben voltak az európaiak, amire csak kisebb részben szolgál magyarázatul a gyenge dollár. Ennél fontosabb tényező, hogy a rendkívül tőkeerős orosz gyűjtők egyre magabiztosabban mozognak a nemzetközi parketten, és érdeklődésük egyre kevésbé korlátozódik az orosz vonatkozású művekre. A Sotheby’s statisztikái szerint az orosz vagy orosz származású vásárlók aránya egyes aukcióikon már a 20 százalékot is megközelíti. A magángyűjtők mellett feltűntek az orosz olajvárosok képviselői is, akik az olajbevételek egy részét a városnak hírnevet hozó közgyűjtemények kialakításába fektetik. A virágzó gazdaság persze másutt is bővíti azok körét, akik áldozni tudnak a kiemelkedő műalkotásokra - gyűjtői szenvedélyből, hosszabb távú befektetésként, vagy akár rövid távú spekulációs céllal. A bankszektorban például most fizetik az elmúlt évi eredmények után járó prémiumokat. Sajtóhíradások szerint a felső és középszintű banki vezetők Angliában 20 milliárd fonttal, Svájcban ugyanennyi frankkal lettek gazdagabbak az elmúlt napokban. Ezen összegek egy része is megjelenik a műtárgypiacon. A Sotheby’snél a nyertes licitálók 19 százaléka először vásárolt kortárs aukción, ami nagyon magas aránynak számít.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

A vásárlók földrajzi megoszlását illetően a két ház között nem voltak alapvető eltérések. Helyi, azaz angol a vevők 16, illetve 23 százaléka; egyéb európai 45, illetve 40 százalék, amerikai 23, illetve 32 százalék; egyéb, zömmel ázsiai 16, illetve 5 százalék. (Az első szám a Sotheby’s, a második a Christie’s arányait mutatja.)

Lássuk ezek után a két aukció számszerű eredményeit és legfontosabb tételeit. A Sotheby’s február 7-i árverése az ebben a kategóriában Európában még sohasem látott 45,7 millió fontos összforgalommal zárult, 21 százalékkal szárnyalva túl a Christie’s addigi rekordját. (Mint másnap kiderült, az új rekord mindössze egy napig élt.) Angol fontban számítva 13, euróban 18, dollárban pedig 26 tétel lépte át az egymilliós küszöböt. Hét művész festményeinek ára döntött abszolút rekordot, míg négyen a grafikai, illetve a fotókategóriában értek el minden korábbinál magasabb leütést.

Az aukció legmagasabb árával és egyúttal legnagyobb meglepetésével a 48 éves skót festő, Peter Doig Fehér kenu című, 1990-1991-es olajképe szolgált, amelyért becsértéke ötszöröséig, 5,73 millió fontig zajlott a licit. Ez az összeg nemcsak a művész számára rekord, de egyben a legmagasabb összeg, amelyet valaha élő európai művész munkájáért adtak. Az új tulajdonosról nincsenek információk, az előző azonban ismert: Charles Saatchi volt az, akit a modern festmények piacának legnagyobb sztárcsinálói között tartanak számon, s aki, úgy tűnik, most sem fogott mellé. A néhány éve Trinidadon élő Doig posztmodern festő, akire Munch, Giorgio de Chirico és Odilon Redon volt a legnagyobb hatással. Egyes elemzői a „mágikus realista” jelzőt akasztották rá, ez az aukción szerepelt alkotására is jól illik. A kenu - rendszerint tükörképével együtt - a művész festményeinek gyakori, Kanadában töltött gyermekkorára emlékeztető motívuma.

Az aukció második legmagasabb áron elkelt tétele, Gerhard Richter Absztrakt kép című alkotása is 1991-es - ez 2,82 millió fontért, a művész számára ugyancsak rekordot jelentő sikerrel kelt el. A nyolc legdrágábban gazdát cserélt mű közül hat volt európai művész munkája, közéjük csak Roy Lichtenstein kagylós-halas csendélete és Jean-Michel Basquiat cím nélküli kompozíciója tudott beékelődni.

Új abszolút aukciós rekord született a fotó kategóriában is: a német Andreas Gursky emblematikus diptichonjáért, a tavalyi toplistában is szereplő 99 centért, amely sokak szerint a fogyasztói társadalom lényegének legjobb képi megfogalmazása, új tulajdonosa 1,7 millió fontot adott. Jól szerepeltek azok a művészek, akiknek másnap főszerep jutott a Christie’snél: Francis Bacon Fej című, 1961-es olajképe 1,81 millió fontot ért, Warhol két akrilképe pedig 1,53, illetve 1,47 milliót.

A Christie's február 8-i aukciójának forgalma több mint 50 százalékkal haladta meg a nagy vetélytárs előző napi rekordját. Az új európai csúcs 70,4 millió font; innen már „látótávolságra” van a kortárs aukción valaha elért legjobb eredmény, a Christie’s tavaly novemberi New York-i aukciójának 239,7 millió dollárja. A 84 tételből 82-re volt licit, ami azt jelenti, hogy a képek átlagára megközelítette az egymillió fontot. Az est sztárja Francis Bacon 1956-os, Portrétanulmány II. című műve volt, amelyért az amerikai Richard Gray Gallery igazgatója egy ügyfelének megbízásából 14,02 millió fontot fizetett ki. Eddig még csak egyszer adtak magasabb összeget 1945 után született festményért. A mű talán a legszebb darabja Bacon pápasorozatának, amelyet Velázquez X. Ince pápáról 1650-ben festett portréja ihletett.

Egy-egy jó Warhol-képért az amerikai kereskedők is szívesen eljönnek Európába. Londonból dupla „zsákmánnyal” térhettek haza, miután 5,39 millió fontot adtak egy 1974-es Brigitte Bardot-portréért és 4,44 milliót a 11 évvel korábbi Három nőért, amely Warhol Halál és sorscsapás című sorozatának egyik darabja. A német kortársak közül a konkurens háznál Richter, a Christie’snél Sigmar Polke és Anselm Kiefer ért el új rekordot. Polke esetében egy fiatalkori, 1966-os mű, a Strand lett a csúcstartó 2,7 millió fonttal, Kiefernél pedig egy 1999-es alkotás, a Virágozzék ezer virág, amelyért 1,81 milliót fizettek. Mindkét kép európai magángyűjteménybe került.

A sztártételek esti árverése mellett mind a két ház tartott egy délutáni kortárs aukciót is, ezek egyaránt 18-19 millió font közötti eredménnyel zárultak. A két ház tehát február 7. és 9. között jutalékkal együtt 153 millió fontos, azaz több mint 58 milliárd forintos forgalmat produkált. A lázas piaci hangulat arra enged következtetni, hogy ezek a rekordok sem lesznek hosszú életűek.

Emőd Péter
(A cikk a Műértő című folyóirat márciusi számában olvasható.)