Pécsi értelmiségiek szerint veszélyben az EKF-év sikere
Pécsi értelmiségiek, köztük Takáts József - az Európa Kulturális Fővárosa-program (EKF) lemondott vezetője, a nyertes pécsi pályázat szerzője - figyelmeztetik a várost, el fogja játszani esélyét a kulturális fővárosi év sikeres megrendezésére.
"E nyilatkozat aláírói arra szeretnék emlékeztetni Pécs új polgármesterét és az önkormányzat új képviselőit, hogy városunk Európa Kulturális Fővárosa-programja (EKF) egy civil értelmiségi kezdeményezésből nőtt ki, abból nyerte szellemi energiáit, kidolgozóit és sikerre vivő szakmai vezetőit" - írja több értelmiségi közös nyílt levele a baranya megyeszékhely polgármesteréhez.
Szerintük ugyanis az EKF-projekt olyan modernizációs kísérlet, amelyben négy helyi társadalmi szereplő - az önkormányzat, a magánszektor, a civil szféra és az egyetemi-akadémiai világ - közti kommunikáció, partneri kapcsolat minőségén múlik.
Kijelentik: az elmúlt egy évben rosszul működött ez a partneri kapcsolat, nem sikerült kialakítani a Pécs 2010-program felelős szakmai irányítását, elválasztani politikusi és szakmai vezetését. A megvalósítás lassú és átgondolatlan és ma sokkal kisebb a program országos tekintélye, mint egy éve volt.
A nyílt lvél szerzői között van Takáts József is, a nyertes pécsi pályázat írója, aki idén nyáron mondott le a projektvezetői tisztségéről, épp a szerinte elégtelen együttműködés, az átgondolatlan, szakmaiatlan városi döntések miatt. A levélírók a helyzet megoldására három javaslatot vázolnak.
Azt javasolják a város közgyűlésének, alakítsa ki az EKF-programot övező politikai konszenzus fenntartásának a szervezeti kereteit. Valamint, hogy a város közgyűlésének, biztosítsa az EKF-menedzsment szakmai önállóságát, négy évre előre tervezve a költségvetését, az Európai Uniónak benyújtott EKF-pénzügyi tervnek megfelelően. Illetve, minthogy az EKF-program nemzetközi kulturális térbe helyezi el Pécs városát, a város kérje fel a Pécs 2010-program fővédnökének Sólyom László köztársasági elnököt. Egyúttal arra kérjük őt, hogy fogadja el e felkérést, erősítve a program országos és nemzetközi tekintélyét, s emlékeztetve megvalósítóit a civil szakmai kezdeményezések befogadásának fontosságára.
A levelet és a javaslatokat Cseri László, újságíró Horváth András, építész P. Müller Péter, irodalomtörténész Nyári Zsolt, szobrászművész Patartics Zorán, építész Szokolai Zsolt, fejlesztési szakértő Takáts József, eszmetörténész jegyzik.