2006. május. 23. 13:21
MTI/hvg.hu
Utolsó frissítés: 2006. május. 23. 13:43
Kult
Madonna turnéjától 200 milliót várnak
Madonna vasárnap Los Angelesben megkezdte legújabb, három hónapos világturnéját, s ebben az sem zavarta meg, hogy az ottani színpadi alkalmazottak szakszervezetük felhívására éppen sztrájkot tartottak.
A Confessions on a Dance Floor (Vallomások a táncparketten) című show-val több mint ötven koncertteremben lép fel az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában és Japánban. Az európai turné keretében augusztusban Németországban - Düsseldorfban és Hannoverben - lép a közönség elé, de az európai helyszínek között ott van London, Róma, Párizs és Amszterdam is.
A világturné szervezői úgy számítanak, hogy a világjáró show-val a 47 éves popikon átlépi a 200 millió dolláros (41 milliárd forint) bevételi küszöböt, s ezzel a legjobban kereső női zenei sztárrá lép elő.
Az Egyesült Államokban és Európában a jegyek fele négy nap alatt elkelt, köztük számos 385 dolláros (80 ezer forintos) is.
Madonna honlapján néhány különleges adat olvasható a mostani turnéról. Tizenkét hét alatt ezer órányi próbával állították színpadra a show-t. A produkció központi díszletelemén, egy hatalmas diszkó-tükörgömbön kétmillió dollárnyi kristály csillog. A turnéban összesen 27 fellépő, 106 műszaki és 70 tonna felszerelés szerepel és utazik. Két repülőgép, 18 szállítójármű és 5 személyszállító busz vesz részt a turnén. Minden este 8 pár különböző cipő, illetve 3 különféle frizura látható Madonnán, Jean Paul Gaultier összesen 30 kosztümöt tervezett a koncertekre, Madonnára minden alkaommal hét átöltözés vár, a főhősnő ruháival négy ruhás, illetve öltöztető foglalkozik.

2005. december. 14. 11:36
Madonna jelenései I.
Kult
MTI
2005. november. 19. 13:37
Madonna zenét lopott, betiltották a sugárzást
Kult
2005. december. 15. 11:51
Madonna jelenései II.
Kult
MTI
2005. október. 10. 10:32