Kult Sztupa Melitta Boglárka

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.

hvg360 Bihari Ágnes

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

Bullás József három év elteltével újra önálló anyaggal jelentkezik a Deák Erika Galériában. A Nonserial címen futó kiállítás képeit – legalábbis azok egy részét – Vera Molnár Mont Sainte-Victoire sorozata ihlette, amelyet viszont a Cézanne által híressé tett dél-francia hegy inspirált. Ez a tény, illetve egy „alkotói bakancslista” is szóba kerül a művésszel folytatott beszélgetés során. A mű interjúja.

Kult hvg.hu

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

A NER mindent megtesz azért, hogy az eddig számos poszton kipróbált Zalán János legyen a Kolibri Színház igazgatója. A fővárosnak az állammal kötött, december 31-ével lejárt színházfenntartási szerződését negyed évvel meghosszabbították, és valószínű, változatlan formában kötik újra.