Illés feldolgozás-lemez más generációktól
A negyvenéves Illés-zenekar a Sziget nulladik napján mond végleg búcsút a közönségnek. Ez alkalomból több mai zenekar az együttes dalainak feldolgozását vette lemezre.
Tizenhárom dal került a lemezre; elkészítette saját verzióját a Balaton, a Kispál és a Borz, a Quimby, a Besh o droM, a Heaven Street Seven, a Ladánybene 27, a Sziámi, az Amorf Ördögök, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Zagar, a Barbaro, az egykori Vízöntő alapítótag, Kiss Ferenc zenekara, az Etnofon Zenei Társulás Palya Beával kiegészülve, valamint a The Puzzle együttes is. A különleges lemezt Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője kedd este adta át az Illés zenekar tagjainak, egyúttal megkérte őket arra, hogy egy példányt juttassanak el az együttes nemrégiben elhunyt dobosa, Pásztory Zoltán családjának is.
A Cotton Clubban a lemezről Marton László Távolodó ejtett néhány szót, kiemelve, hogy a kitűnő feldolgozások megőrizték az előadók saját stílusát is. Megjegyezte: szerencsére volt mit feldolgozni. A zenekar nevében Bródy János mondott köszönetet a feldolgozóknak. Az Illés együttes egyébként a hét elején kezdte meg a próbákat az Erdélyben augusztus 5-én és a Szigeten augusztus 9-én tartandó búcsúkoncertjeire.