Türelemre int a homoszexuálisokkal szemben Canterbury érseke
A homoszexuálisokkal szembeni nagyobb türelemre inti a hívőket a világszerte 70 millió hívőt számláló anglikán egyház vallási vezetője, Rowan Williams, akit februárban emeltek Canterbury érsekének, és ezzel az angol egyház legfőbb vallási elöljárójának tisztségébe. Az érsek álláspontjáról biográfusa ad számot Williams életrajzában, amelyet kedden kezdett folytatásban közölni a londoni The Times.
A római egyházzal történt XVI. századi szakítás óta Rowan Williams, Wales volt érseke az első nem angol érsek, akit az anglikán egyház legfőbb méltóságára jelölt a királynő, a vallás legfőbb védelmezője. Williamst azonban nemcsak ez különbözteti meg elődeitől. Az új canterbury érsek egyházi mércével mérve radikális álláspontot vall több kérdésben: nem zárkózik el mereven például a homoszexuálisok pappá szentelésétől, és tavaly kijelentette azt is, hogy nem kifogásolná nők püspöki tisztségbe emelését. Az anglikán egyházban jó ideje szolgálhatnak női papok is, püspökké azonban nem avathatják őket.
Nagy-Britanniában feszült figyelemmel várják Williams egy másik döntését is: azt, hogy megengedi-e az elvált, majd megözvegyült brit trónörökösnek, és ugyancsak elvált kedvesének az egyházi esküvőt. Az új anglikán egyházi vezető környezete szerint Williams nem emel majd kifogást Károly herceg és Camilla Parker Bowles templomi egybekelése ellen, annál is kevésbé, mivel az anglikán egyház általános szinódusa az idén januártól - kétévi vita után - engedélyezte elváltak egyházi esküvőjét. Nem tudni azonban, ehhez mit szólnának az alattvalók, akik a misztikus népszerűséggel övezett néhai Diana hercegnő után sok elemző szerint nem látnák szívesen a trónörökös házasságának összeomlásáért felelősnek tartott Camillát a majdani Károly király oldalán a trónon. (MTI)