Vállalkozás hvg.hu 2024. szeptember. 23. 11:14

1,3 milliárdot tolt bele az MTVA a Kabul művelet munkacímű akciófilm gyártásába

Sarka Kata és Kálomista Márton cégeinek több százmilliós szerződése van az MTVA-val, amellyel Risztov Évának is van egy 20 milliós szerződése.

Csaknem 100 millió forintot fizetett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Magyarország szépe című szépségverseny műsorgyártási feladataiért a Digital Minds Kft.-nek. A verseny lincencjogokkal köthető Sarka Katalin bulvárszereplőhöz és Rogán-Gaál Cecíliához, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter második volt feleségéhez, írt a meg az Mfor.

A lap átnézte az MTVA frissített szerződéslistáját, ez alapján azt írják továbbá, hogy a cég 1,3 milliárd forintos koprodukciós szerződést kötött a Sárkányok Produkció Kft.-vel a Kabul művelet munkacímű akciófilm gyártására, melyet tehát a két társaság együtt végez el. A filmet augusztus elején kezdték el forgatni, 2,8 milliárd forint állami támogatásból, a Magyar Honvédség szakmai támogatásával, rendezője Dyga Zsombor.

A szerződéslistából kiderül még, hogy:

  • Az MTVA idén 61 millió 150 ezer forintot fizet a TV COM Kft.-nek a Vár a Kárpát-medence című magazin gyártására. A cég ügyvezetője Kálomista Márton, Kálomista Gábor, az ElkXrtuk című, 2021 őszén megjelent propagandafilm producerének fia. 2023-ban ugyanez a cég a Nyár 24 című magazinműsor legyártásáért (2023. december 15. és 2024. augusztus 2. időszakra vonatkozóan) 650,2 millió forintot kapott.
  • A Nemzeti Sportrádió hangjai közül az MTVA Ambrus-Szabó Szilviával, a Nemzeti Kézilabda Akadémia munkatársával automatikus hosszabbítási lehetőséggel kötött keretszerződést, értéke évi maximum 14 millió 760 ezer forint. Június 1-étől él a megbízás, az idei évre eső összeg 8,7 millió forint.
  • Németh Kornél műsorvezetővel is hasonló feltételekkel szerződtek, az ő éves, maximális keretösszege azonban 23,9 millió forint, ebből az idei évre 13,9 millió forint esik.
  • Az É-T Bt. beltagja Szegő Tibor, a vállalkozással 20 millió 80 ezer forintos maximális éves kerettel szerződött az állami média.
  • Risztov Éva olimpiai bajnok is ilyen konstrukcióban dolgozik azz MTVA-nak, az ő éves kerete 20 millió 960 ezer forint.

Kiemelendő, hogy a keretösszeg nem egyenlő a kifizetett összeggel, ez a maximum érték, melyben szolgáltatásokat rendelhet az MTVA.

További szerződések, nevek és összegek az Mfor cikkében.