Az ötletgazda szerint ez a demokrácia szempontjából is fontos lenne, de azt ő sem tudja, mikorra sikerül elfogadtatnia a világ hatalmaival.
Gabriel Zucman francia közgazdász a G20 Sao Pauló-i találkozóján vezette elő ötletét a szuperadóra, amelyet a világ 3000 dollármilliárdosának kellene fizetnie.
Évi 2% lenne ez a szuperadó – mondta el a francia közszolgálati RFI portálnak Gabriel Zucman, aki az EU Tax Observatory független kutatóintézet igazgatója. – Minek a 2%-a? A teljes vagyonuknak.
A brazíliai városban nagyon jól fogadták ezt az elképzelést a pénzügyminiszterek és a nemzeti bankok vezetői. Mindenki megértette az alapvető üzenetet: a globalizáció következményeit ezen a területen is szabályozni kell, elsősorban azért, mert ha tovább növekszik a társadalmi egyenlőtlenség, akkor ez már gyengítheti a demokráciát is – emelte ki a francia közgazdász.
Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter sietett is támogatásáról biztosítani az ötletet, nem véletlenül, hiszen Emmanuel Macron után ő szeretne a köztársasági elnök lenni Franciaországban.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is támogatta a javaslatot Sao Pauló-ban. Persze, ha Donald Trump kerül hatalomra Washingtonban, akkor az egész lekerül a napirendről, hiszen ő is dollármilliárdos, és 2017-ben, elnökké választása után az első dolga volt egy hatalmas adócsökkentési program bevezetése.
Az egész elképzelésnek az alapja az idén hatályba lépett 15%-os globális társasági adó, amely a multinacionális nagyvállalatokat érinti. Ugyanezt az elvet akarják alkalmazni a szupergazdagokra is. Zucmant arról is kérdezték, hogyan áll ennek az adónak az ügye. Elmondta, a helyzetet segíti, hogy a bankok egyre inkább együttműködnek az adóhivatalokkal, ezért egyre nehezebb elrejteni a pénzt az adóparadicsomokban. Már olyan bankok is megadják az ügyfelek adatait, melyek Svájcban, Luxemburgban vagy a Kajmán-szigeteken működnek. Tíz vagy húsz évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Persze ez nem azt jelenti, hogy a rendszer tökéletesen működik – tette hozzá, kiemelve, hogy kutatóintézetük szerint legkevesebb 1000 milliárd euró még mindig az adóparadicsomokban landol, elkerülve a 15%-os társasági adót. Ezért azt szeretnék elérni, hogy a globális társasági adót fokozatosan fölemelnék 20-25%-ra.
A magasabb adóbevétel szerinte a kormányok érdeke is, de Zucman abban bízik, hogy a nagyvállalatok és a szupergazdagok megadóztatása javítja a demokrácia esélyeit, és gyengíti a populizmust. „Azt hiszem, ha megadóztatjuk a szupergazdagokat, ezzel jó választ adunk a populizmusra mind a júniusi európai parlamenti választáson, mind pedig novemberben az Egyesült Államokban. Minden országnak egyedül kell cselekednie, hiszen például az USA még nem ratifikálta a 15%-os globális társasági adót, de Franciaország már igen. Ez azért fontos, mert így a többi ország is láthatja, a módszer működik” – fogalmazott Zucman.
Arra a kérdésre mindenesetre ő sem tud válaszolni, mikor jöhet el a szuperadó ideje: „Egy év? Három év? Öt év? Tíz év? Fogalmam sincs, de meg vagyok győződve arról, hogy egyszer bevezetik, mert a logikája támadhatatlan” – nyilatkozta az RFI-nek a francia közgazdász.