Vállalkozás hvg.hu 2023. június. 16. 18:57

Palesztinának nevezte Izraelt egyik járatán a Ryanair utaskísérője

A helyi média a légitársaság bojkottjára buzdít.

„Hamarosan landolunk Palesztinában” – jelentette be leszállás előtt pár perccel a Ryanair utaskísérője a június 10-i Bologna – Tel-Aviv járaton. A légitársaság szerint csak egy nyelvbotlásról volt szó, nem politikai indíttatásból hangzott el a mondat, ennek ellenére az utasok mellett egy zsidó emberi jogi szervezet is felháborodásának adott hangot – írja a BBC.

Miután a tájékoztatás angolul és olaszul is elhangzott – az utasok szerint pedig a gép személyzete felszólításuk ellenére se pontosított, hogy Izraelben fognak leszállni – akkora feszültség alakult ki, hogy a repülőtéren a rendőrök közbenjárására volt szükség.

Néhány nappal később a Ryanair bocsánatot kért a történtekért és levelet is küldtek Izrael Írországba delegált nagykövetének, amelyben biztosították róla, hogy országát a cég fontos partnerének tartják. A történteket felkapta az izraeli sajtó is, többen a fapados légitársaság bojkottálására szólították fel az utasokat.

„Mit szólna hozzá a Ryanair, ha a Dublinba tartó járatukon a légiutaskísérő többször elismételné, hogy hamarosan megérkeznek az Egyesült Királyságba?” – tette fel a kérdést a Simon Wiesenthal Center nevű civil szervezet vezetője és hozzátette, véleménye mindenkinek lehet, de a tényeket nem lehet megváltoztatni.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.