A borász cégei korábban nagyobb összegű állami támogatásokhoz jutottak hozzá.
Egészségügyi problémákra hivatkozva lemondott Szilágyi Lajos a balatoni vendéglátósok érdekvédelmi szervezetének, a Balatoni Körnek az elnökségéről. A döntést a három évre szóló kinevezése után egy évvel hozta meg, helyére a tagok elődjét, Laposa Bencét választották – tudta meg a 24.hu.
Korábban szervezeten belüli konfliktusok vezethettek Laposa leváltásához, ugyanis a vállalkozó cégei bevételükhöz képest aránytalanul nagy összegű állami támogatást kaptak a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, ahol a borász a mai napig tanácsadói pozíciót tölt be.
Laposát 19 igen szavazat és két tartózkodás mellett választották meg azt követően, hogy a Szilágyi által megnevezett három jelöltközül a másik kettő nem vállalta a megbízást. Az első intézkedés egyikeként ősszel „Ne maradj otthon” szlogennel indít kampányt a Balatoni Kör, arra buzdítanák a lakosságot, hogy menjenek el és fogyasztásukkal támogassák az egész évben nyitva tartó balatoni vendéglátóhelyeket.