Úgy tűnik, bármilyen sokat is árt az orosz–ukrán háború a magyar gazdaságnak, a cégek dolgozói létszámmal kapcsolatos terveit nem befolyásolja.
Idén márciusban 4 millió 697 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma Magyarországon – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez 29 ezerrel több a februári adatnál.
Január és március között átlagosan 4 millió 674 ezren dolgoztak, ami 107 ezer fős növekedést jelent 2021 első három hónapjához képest. Nem árt azért hozzátenni, hogy tavaly az év elején, amihez most viszonyítjuk a számokat, a járványügyi lezárások miatt rosszabb volt a munkaerőpiac helyzete, mint az év többi részében, főleg a szolgáltató szektorban tudtak kevesebben dolgozni.
Így nem csoda, hogy 2021 elejéhez viszonyítva az elsődleges munkaerőpiacon most 102 ezer fős növekedést mértek, míg közmunkán 10 ezerrel kevesebben vannak, mint tavaly ilyenkor. A Magyarországon élő, de dolgozni külföldre átjáró emberek száma 14 ezerrel nőtt.
A munkanélküliségi ráta márciusban 3,6, az első három hónapban átlagosan 3,7 százalékos volt. Ez az egy hónappal korábbihoz képest 0,1, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 0,8 százalékpontos csökkenés – ott épp egy évvel ezelőtt volt az egész járvány alatt a legrosszabb a helyzet.
Virovácz Péter, az ING elemzője azt írta a most kiadott számokról:
Magyarország munkaerőpiaca közel lehet a teljes foglalkoztatottsághoz és a már most is jelentős munkaerőhiány még komolyabb fejtörést okoz majd a cégeknek, amint helyreállnak a termelési láncok és enyhülnek a kínálati korlátok.
Az elemző szerint ugyan az orosz–ukrán háború nagyon sokat árt a magyar gazdaságnak, épp a munkaerőpiac lehet kivétel, a cégek túlnyomó többségének a dolgozói létszámmal kapcsolatos terveit érdemben nem befolyásolja a háború. Így pedig a bérek is tovább nőhetnek, ami viszont az inflációt is felfelé hajtja.