Vállalkozás hvg.hu 2020. január. 09. 09:47

Ma kezdődnek az egyeztetések a BKV-sok béremeléséről

Az első hírek alapján tíz százalék körüli emeléssel számolnak a főpolgármesteri hivatalban.

Csütörtökön kezdődnek az egyeztetések az idei évre szóló béremelésről a Budapesti Közlekedési Vállalatnál (BKV) – írta a Népszava.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) vezetője és a cég másik két nagy szakszervezete is egységesen 15 százalékos béremelést követel.

Érdemi bértárgyalásra eddig nem került sor, és Naszályi Gábor, valamint a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségét (VTDSZSZ) vezető Gulyás Attila szerint a mai találkozón sem biztos, hogy konkrét bérajánlatot tesz a BKV vezetése.

A BKV pontos ajánlata nem ismert, a Népszavának beszélve ugyanakkor "méltányos béremelést" ígértek.

A lap szakszervezeti forrásból származó információi szerint a főpolgármesteri hivatalban egyelőre tíz százalék körüli egységes BKV-s béremelésben gondolkodnak, emellett egy olyan rendszer elindításának tervein dolgoznak, amelyben minden – a cégnél ledolgozott – év néhány tizedszázalékos további emelést hozna.

A hírt azonban a főpolgármesteri hivatal nem erősítette meg.

A számítások szerint egyszázaléknyi béremelés 771 millió forintba kerül a közlekedési vállalatnál, vagyis a 15 százalékos követelésre 11 és fél milliárd forint többletpénzt kellene találni a fővárosnak.

A BKV-hoz hasonlóan a Volánbusz Zrt.-nél működő Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége is 15 százalékos alapbéremelést követel a dolgozóknak – írta a lap.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.