Egészen pontosan azokat, akik még a régi szabályok szerint szerződnének.
Az Erste Lakástakarék is közölte, meddig lehet lakás-takarékpénztári szerződést kötni. Abból indultak ki, hogy a törvénymódosítást még ma aláírja Áder János köztársasági elnök, és az a holnapi Magyar Közlönyben meg is jelenik. A pénzintézet ezért azt közölte, hogy
a már aláírt, mai dátummal ellátott ajánlatokat legkésőbb péntekig (2018. 10. 19.) kell eljuttatni a pénztárhoz.
Az OTP Lakás-takarékpénztár korábban közölte, hogy a szerződéskötést követő második munkanapig kell beérkeznie a szerződésnek, az első befizetésnek pedig ebben a hónapban meg kell történnie, ha a szerződő biztosítani szeretné az állami támogatást.
A Fundamenta is megszólalt. A másik két pénztárhoz hasonlóan itt is csak a mai dátummal (2018. 10. 16.) köthető új ajánlat, arra számítva, hogy holnaptól hatályos lesz a törvénymódosítás. A Fundamentánál az aláírt szerződések beküldésére 3 munkanap áll rendelkezésre. A Kamatbónusz és más akciók szintén addig maradnak, amíg az állami támogatás elérhető, utána kivezetik.
A lakástakarékok állami támogatásának megszüntetéséről itt olvashatnak bővebben.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.