Vállalkozás hvg.hu 2018. június. 27. 17:10

Nincs még győztes országlogó – nézze meg a terveket, és megérti, miért

Víz, víz, csodaszarvas, víz, ételek, és még egy kis víz. Így látják Magyarországot az országlogó- és országszlogen-pályázat továbbjutói. Szavazzon: ön melyiket választaná?

Levelet kaptunk ma negyed egykor: ekkor szólt a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy délután kettőkor Sopronban bemutatják az országlogó- és országszlogen-pályázat eredményét. Azt ugyan nem sikerült megoldanunk, hogy a Budapest–Sopron-távot megtegyük 105 perc alatt, de az olvasóink így is megérdemlik, hogy lássák, micsoda logók és szlogenek érkeztek be a pályázatra. Ezeket aztán tényleg hiba volna kihagyni.

Fájdalom, a 216 beérkezett terv közül nem hirdettek győztest – lehet, azért, mert ezek közül nem könnyű egyre is rámutatni, hogy az a legjobb. A hivatalos indoklás úgy szól, hogy „a szakmai zsűri véleménye szerint több beérkezett pályamű mögött is kimagaslóan jó ötletek és tervek vannak, ezért úgy döntöttek: nem győztest hirdetnek, hanem az öt legmagasabb pontszámot kapó pályázóval és szakmai szervezetek bevonásával tovább dolgozva alakítják ki Magyarország turisztikai országmárkáját”.

Nézzük, mik lehetnek a legjobbak.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Reméljük, senki nem akar erről arra asszociálni, hogy mi vagyunk Európa pornófővárosa. Az alkotó egyébként két lehetőséget is felkínált, a „Magyarország. Minden cseppjében érték.” és a „Magyarország. Minden cseppje érték.” szlogenek közül lehet választani – a kettőben az a közös, hogy valójában nem jelent semmit.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Ezen a ponton kezdjük el számolni, hogy hány pályázónak jut eszébe a víz. Itt az angol verzió a Feel the flow lenne, alternatív lehetőségként azzal, hogy FolLOW your hearth.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Már azon is sokat kellett gondolkoznunk, hogy így kijön a flow szó, de ha jobban megnézték volna, akkor rájönnek, hogy a szív angolul csak heart, azzal a plusz egy h-val azt jelenti a mondat, hogy kövesd a kandallódat.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Oké, ha ezt egy külföldi ki tudja mondani, akkor megérdemli.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Végre valaki, aki nem csak a vízre vagy az evésre gondolt!

Magyar Turisztikai Ügynökség

És másik változata, az alternatív csodaszarvas.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Végre, már hiányoltuk a vizes utalásokat. Hogy a készítőt idézzük: „Magyarország felfrissíti az elmét, a testet, az érzékszerveket”.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Jár a pluszpont, itt már eltalálták, hogyan kell írni a heart szót. Itt is muszáj idéznünk a pályázatból: „A magyar emberek fűszeressége a garancia arra, hogy itt olyan élményt él át egy vendég, ami eltér a megszokottól és örök emlék lesz számára.”

Magyar Turisztikai Ügynökség

Jé, már megint víz! Egyébként a "Source of heavenly Waters" mondat sok elvakult rajongó szerint simán lehetne a Pink Floyd szlogenje is, és valljuk be, van ebben igazság.

Magyar Turisztikai Ügynökség

És mivel ez az utolsó a kiválasztottak közül, eredményt hirdethetünk: 5-4-re nyertek a vizes logók. Még jó, hogy van mire gondolni, ha Magyarország jut a tervezők eszébe.

--- voting control ---
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.