Egy lesz a sorban Hódmezővásárhely, ugyanis az exminiszter mind a tizenkilenc körzetéhez tartozó település testületi ülésére elmegy.
Lázár János a következő rendes közgyűlésre megy el majd Hódmezővásárhelyen, ahogy képviselőként mindegyik településre is ellátogat majd, a sort jövő héten, Mártélyon nyitja – tudta meg a promenad.hu. Ezt a parlamenti képviselő egy péntek délelőtti sajtóbeszélgetésen mondta el az újságíróknak, amelyen a tram-train beruházásról volt szó. Ehhez kapcsolódóan annyit elárult, hogy ezen az ülésen arra tesz majd javaslatot, hogy a most épülő vonal öt megállójának közelében parkolóhelyeket is hozzanak majd létre.
Már régóta folyik a találgatás, hogy vajon mikor ül majd le Lázár egyeztetni az időközi választáson a Fidesz jelöltjét legyőző Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel, akinek nagyon meggyűlik a baja a képviselő-testület fideszes többségével. Lázár János azóta nem tette be a lábát a Városházára, amióta a városban polgármesternek választották Márki-Zayt, még a megbízólevelét is Makón vette át. A politikus korábban, kevés kivétellel, mindig ott ült a közgyűléseken, ahol a polgármester mellett foglalt helyet.